Első 200 kilométer feletti verseny, segítő nélkül, téli körülmények között – Gyöngyösi Róbert alaposan belekezdett, de sikerrel járt, elvégre a múlt hétvégén 31:27 óra alatt teljesítette a privát Ultrabalatont!
„Kicsit még fáj a lábam, de reggel már bírtam futni, szóval nem panaszkodom – jegyezte meg néhány nappal a teljesítést követően Gyöngyösi Róbert. – Csúszós, havas, latyakos volt az út, vigyáztam is nagyon, főleg, amikor olvadt a hó. A cipőm már az út elején átázott, nem volt nálam váltócipő, nem is vihettem volna magammal annyi súlyt, csak a legszükségesebbeket és minimális ruhát. Mindenből annyi volt nálam, amennyire éppen szükség volt.”
A civilben egy miskolci vagyonvédelmi cégnél dolgozó Gyöngyösi Róbert elmondta, már tavaly is szeretett volna részt venni az Ultrabalatonon egyéniben, végül azonban egy kedves barátja meghívására csapatban indult, neki ugyanis nem feltétlenül a versenyt, sokkal inkább a barátságot, a közös élményeket jelenti a futás. A 37 esztendős sportember gyerekkora óta fut, de csak pár éve kezdett el versenyeken indulni, hobbiból, a természet szeretete és a közösség miatt.
„A vírusidőszakban nincs sok lehetőség a versenyzésre, és így a privát Ultrabalatont láttam jó kihívásnak – tette hozzá Gyöngyösi Róbert. – A nehéz időjárási körülmények miatt jó pár órával hosszabb lett a futás, előzetesen, futhatóbb útvonal esetén huszonhat-huszonhét órát terveztem, de a hóesés valamint a szél megnehezítette a helyzetem. Aszfaltra való cipőt vittem magammal, ezért kerestem azokat a helyeket, ahol még friss volt a hó, időnként le is mentem az út szélére, ott könnyebben haladtam.”
Mivel Gyöngyösi Róbert segítő nélkül teljesítette a távot, arra is gondolnia kellett, mit vigyen magával az útra. Két fejlámpa volt nála és egy külső töltő, amivel a telefonját töltötte, így tartva a kapcsolatot az otthoniakkal. Lakóhelyén, Kazincbarcikán egy online futóeseményen lefutott kilométereket küldtek neki biztatásként.
A ködös Badacsony látképe. Fotó: MTI/Varga György
„Sándor barátomnak köszönöm a segítséget, otthonról, Kazincbarcikáról szurkolt végig, telefonon tartottam vele a kapcsolatot, folyamatosan tájékoztatást adott szurkolóimnak, hogyan haladok, minden rendben van-e, és időnként én is megnéztem a Facebookot. Erőt adott, milyen sokan biztattak. A navigációm szerencsére jól működött, néhol ugyanis volt útépítés, útterelés, de mindenhol tudtam, merre kell menni.
Számomra idegen úton, éjszaka, nehéz körülmények között kellett haladnom, végig számolgattam, hol találok csapot, hol számíthatok boltra, amelyet az előző napokban térkép alapján már kikerestem.
Napközben ezt könnyebb volt megoldani, de muszáj volt ezekre is figyelni. Tudtam, amikor a déli parton futok, este héttől már nem lesz nyitva semmi, így éjszakára egy négy és fél literes ivótasakkal készültem, amely útközben befagyott, de akkor már csak ötven kilométer volt hátra. A folyadék miatt nem aggódtam, mert ismerem magam, hogy ha szükséges, kibírom. Szerencsére nagyobb holtpontom nem volt, mert mindig kaptam biztatást, vagy éppen zenét hallgattam, ami újra lendületet adott. Minden órában ért valamilyen kellemes meglepetés, akár a helyszínen szurkolók személyében, vagy éppen az interneten, amikor frissítés közben elolvastam az üzeneteket. Nagyon jólesett, hogy ilyen sokan biztattak, rengeteget segített!”
Korábban hivatalos versenye az Ultra Tisza-tó 126 volt a legtöbb, szóval most majd’ egy százast rápakolt a megtett kilométerekre. Tervezi idén is a Salomon Ultra-Trail Hungary 112-t, jelentkezett a Korinthosz 160-ra és az Ultra Tisza-tó 130 is szerepel a listáján, valamint szeretne külföldi ultratávú versenyekre is eljutni. Az ötven kilométer feletti távokat célozza meg, de barátokkal bármikor szívesen fut rövidebbeket is, hiszen számára éppen ez jelenti az egyik legtöbbet a futásban: barátok, közösség, élmények.
Címlapfotó: MTI/Varga György
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
