Segítsünk Xavérnak, fussunk a Pilisben!

Kellemes időben, gyönyörű környezetben futhatnak, akik indulnak vasárnap a Pilisben rendezett jótékonysági futáson, amellyel a háromévesen agyhártyagyulladást kapó Xavérnak szeretnének segíteni a szervezők.

Vasárnap reggel tíz órától jótékonysági futást rendeznek a Pilisben, a tizenkét kilométeres, jól futható távon mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Bereczné Anikó Futniszép-nagykövet anyósa által ismerte meg a hétéves Xavér családját, azóta a férjével együtt próbál minél többet segíteni, és reméli, hogy az összefogás sikerrel jár.

A két hete kitalált hétvégi rendezvény célja, hogy a drága kezeléseknek köszönhetően minél gyorsabban, minél többet javuljon Xavér állapota.

„Három hónaposan és háromévesen is agyhártyagyulladást kapott, utóbbi esetben gyakorlatilag teljesen lebénult, és az orvosok nem sok jót jósoltak neki – mesélte Bereczné Anikó. – A rehabilitációnak köszönhetően már mozgatja a kezét, lábát, és bár nem beszél, érzékeli maga körül a világot, mosolyog, és reagál az őt ért ingerekre. A család nagyon jól kezeli a helyzetet, de van négy másik gyermekük is, így végesek a lehetőségeik, ezért próbálunk segíteni, amennyire tőlünk telik.”

Mint mondja, az lenne a legjobb, ha Xavér háromhavonta járhatna kezelésekre, a hétvégén pedig elsősorban három eszközre, egy a gégekanülhöz tartozó műszerre, egy speciális babakocsira, illetve egy járássegítőre gyűjtenek. Az indulók készpénzzel járulhatnak hozzá Xavér gyógyulásához, emellett bárki utalhat a családnak ezen a Facebook-linken is megtalálható bankszámlaszámra.

„Minden segítség számít, mindenkit szívesen látunk. Tizenkét kilométeres a táv, háromszázötven méter a szintemelkedés, a terep jól futható, és mindenkit bevárunk, aki lemarad. Nem verseny, a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát, és minél többet segítsünk Xavérnak, aki a tervek szerint szintén ott lesz a Pilisben a hétvégén.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.