Sérülés miatt 600 km hiányzik a lábából, mégis ő a Celtic63 női győztese

Turós Izabella 5:47:57-es idővel győzött a Celtic63 versenyen a nők között.

Már a maratoni futás is embert próbáló teljesítés, de milyen céllal vágott neki a hatvanhárom kilométeres Celticnek?

Nem a győzelemért mentem – jelentette ki Turós Izabella. – Előzetesen megnéztem a rajtlistát és láttam, hogy kifejezetten erős a mezőny. Sajnos sokan nem jöttek el, pedig szeretek kemény mezőnyben versenyezni. Sohasem helyezésben gondolkodom, a célom az, hogy magamhoz képest jó teljesítményt tudjak nyújtani. Edzésnek maximum három-négy órát futok, ezért ez a megméretés egy hosszú gyakorlásnak is megfelelt versenykörülmények között. Természetesen örülök a győzelemnek, de egyáltalán nem ez volt a célom.

Milyen volt a futás?

Nagyon jól éreztem magam, ez volt az egyik legjobb versenyem. Próbáltam az előre meghatározott pulzustartományban maradni. Igaz, olyannyira nem kellett erre koncentrálnom, ugyanis végig jó értékek között mozogtam, ráadásul az emelkedők és a lejtők is jól mentek. Szerencsére az időjárás ideálisan alakult, nem volt túl meleg, alapvetően hajnali futó vagyok, így inkább ahhoz vagyok szokva. A páratartalom sem volt magas, próbáltam kihasználni az árnyékos részeket és ilyen körülmények között a lehető legtovább érni. Ki kell emelnem, hogy a frissítésben a párom segített, nélküle nem ment volna ilyen jól és könnyen. Minden szempontból kiváló verseny volt, az utolsó szakaszon is remekül éreztem magam.

Mégis mi okozta a legnagyobb nehézséget?

Alapvetően sík aszfalton futok, és nem is a hétszáz méteres szintemelkedés volt megterhelő, hanem a terepes rész. Egyáltalán nem futok terepen, és habár nem volt extrém, figyelni kellett a köves részekre. Sok helyen nehezen volt futható, nem is tudtam jól talajt fogni, így előfordult, hogy kifordult a bokám. Óvatosan kellett haladni. Az utolsó szakaszon volt egy füves emelkedő, ott nehezen tudtam normálisan haladni, de ahogy mondtam, ott is nagyszerűen éreztem magam.

Eltelt már az év fele: eddig miképp alakult az idénye?

Egy sérülés miatt nincs igazán jó évem. Februárban a Szederkény–Bóly száz kilométeres eseményen nagyszerűen szerepeltem, második lettem a nők között, majd megsérültem, emiatt nem tudtam futni. A futást görgővel helyettesítettem, a keringésem rendben volt, de nagyon hiányzott a futás. A Vivicittán ott voltam, de nem ment jól, majd az egyik főversenyem, az Ultrabalaton következett, amelyet nyolcvannégy kilométernél fel kellett adnom, mert kiújult a sérülésem. Sok volt még hátra, nem akartam kockára tenni az egész évemet. Az Ultrabalaton után a Celtic63 volt az első versenyem, kíváncsi voltam, hogy miképp reagál a lábam. Szerencsére nem volt semmilyen fájdalmam, minden a legnagyobb rendben ment. Én nem versenyzem sokat, van gyermekem, párkapcsolatom és munkám, ezek előrébb vannak a sorban, de persze a sport is kifejezetten fontos. Nem ez volt a legjobb évem, a sérülés miatt ötszáz-hatszáz kilométer hiányzik a lábaimból.

Milyen céljai vannak az év hátralévő részére?

Következőképp egy hatórás versenyt szeretnék teljesíteni, majd szeptemberben a BUFF huszonnégy órás megméretése következik. A célom az, hogy bárhol is versenyzek, mindig a lehető legtöbbet hozzam ki magamból.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.