A minap ötven kilométer futás volt a program – és sutty, csak úgy elröppent!
A Keszthelyi-hegységben voltam egy hosszút edzeni, és gyönyörű helyen futottam. A Vadlán ultratrail főszervezőjével, Juhász Petivel futottuk be a verseny ötvenes távjának útvonalát, néha egy-egy extra kanyart téve, hogy semmilyen kilátópont, látnivaló, mufloncsorda ne maradjon ki aznap. A táj, a látvány lenyűgöző volt, jó tempót mentünk, a pulzust is sikerült tartani, úgyhogy igazán boldog és elégedett lehettem a múlt heti legszebb futásom kapcsán.
Rám is fért ez az ötvenes táv, ugyanis a hétköznapokon folyamatos időzavarban vagyok, úgy érzem, hogy mindig megyek valahová, nincs öt-tíz perc nyugalmam – a futás kiránt ebből a mókuskerékből, kikapcsol, még akkor is, ha mostanában időnként ott volt a hátamon a súlymellény is. S jellemző, hogy amikor ilyen rohanós az életem, azon veszem észre magam, hogy – például – a fogorvosi rendelőben is nyújtok, lazítok két kezelés között néhány percen át.
S ha már a futás utáni regenerációt szóba hoztam.
Újabban vissza-visszatérő problémát jelent a hosszabb futások után jelentkező sarokfájdalom. Ez a kellemetlen érzés a vádlimtól, az Achilles-ín környékéről sugárzik a sarkam irányába, és tudom, ha lenne elég időm, az előbb is említett nyújtás és a türelmes hengerezés csodát tehetne – csakhogy én mostanában olyan futó vagyok, aki ha nem éppen edz, akkor mindig rohan.
A fájdalom ebben a sportban mindig kicsit ijesztő, úgyhogy szeretném ezt a problémát magam mögött hagyni, ráadásul van más is, ami – most még legalábbis – elkeserít. Megérkeztek azok a gyorsételeim, amelyeket majd az Atacama-sivatagba is viszek magammal, és néhány fogást már teszteltem is, de… Sajnos evés után fájni kezdett a gyomrom. Vegetáriánus vagyok, elképzelhető, hogy az „űrétel” speciális összetevőire reagál így a szervezetem, mindenesetre most örülök csak igazán annak, hogy az Atacama-versenyig még van időm kísérletezgetni.
Amúgy ezek az instant ételek rendkívül profik. Az összetételük, azaz a fehérje-, zsír-, szénhidrátarány alapján pontosan látható, hogy a nagy igénybevételnek kitett extrém teljesítőknek lett kitalálva. Ráadásul maga az étel sem amolyan trutymó lesz az elkészítés után, hanem nagyon is normál kinézetű kajává válik, amikor az ember némi meleg víz segítségével elkészíti, sőt olyan élethű, mintha az ember a főzőlapon, sütőben „dobna össze” egy-egy ínyenc fogást. Lehet, hogy nekem a nagy energiatartalma szokatlan, úgyhogy most azt kísérletezgetem ki éppen, milyen adagokat bírok majd gond, azaz gyomorfájás nélkül elfogyasztani, és persze úgy, hogy ne veszítsem el az erőmet amiatt, hogy az Atacamában nem tudok eleget enni.
S ha már instant porok és meleg víz…
Kérdezhetik, hogyan lehet majd „főzőcskézni” a sivatagban, ahol a napi negyven, sőt az utolsó előtti napon nyolcvan kilométeres futótáv megtétele után egy közös sátorban pihen majd mindenki, és a versenyzők a hátukon viszik az összes kincsüket. Arról már írtam, hogy a szervezők napi tíz-tíz liter vizet adnak minden versenyzőnek, viszont reggel és este a sivatagban melegített vizet is kapunk majd, úgyhogy abból lehet majd „megfőzni” ezeket a porételeket.
Bármily furcsa, amíg a sivatagban megoldható lesz, addig idehaza jóval bajosabb a „sivatagi kajapróba”. Az instant ételeket viszem magammal az előző naplófejezetben már megszellőztetett börzsönyi futásra is, s a nehézséget éppen a meleg víz hiánya okozhatja. A legendás „Kört” teljesíthetem majd Takács Krisztiánnal, azaz „Csipivel”, mégpedig úgy, hogy a százhetvenöt kilométert három nap alatt szakaszokban futjuk le (talán éppen akkor is úton leszünk, amikor ezeket a sorokat olvassák).
Számomra azért különösen izgalmas ez a kihívás, mert tesztelhetem a speciális, sivatagi futásra tervezett Raidlight hátizsákomat, a kajákat, a törlőkendőimet, amelyekkel tisztálkodhatok, s miután a szabadban töltjük majd az éjszakákat, úgy készülök, hogy a vízen kívül semmi más „külső segítséget” ne kaphassak.
Izgulok.
Izgulok, mert sohasem voltam és ma sem vagyok nagy kempingező, úgyhogy számomra a „Kör” minden szempontból nagy kihívást jelent. Az új futózsákomat megpróbálom úgy feltölteni, hogy ne lötyögjön rajtam, ne álljon el a hátamtól, tehát most nem spórolok a ruhákkal, sőt – miután a Börzsönyben a sivataggal ellentétben nem lesz reggel, este meleg vizem, ezért aztán egy kis hordozható melegítőt is viszünk magunkkal.
Bal oldalt az új Raidlight-zsák várta, hogy elnyelje ezt a sok apróságot… Vajon belefért minden?
Nézzük is a hevenyészett listát: be kell pakolnom a sarokfájás ellen krémeket, a futások utáni regenerációs gyakorlatokhoz a kisebbik hengert, az űrkajákat, a futóruhákat és kiegészítőket, a zoknikat, a kulacsokat. Kell az ételmelegítő, továbbá sapka, kulacsok, törlőkendő, telefon, hálózsák, derékalj, fogkefe, sőt most még egy bivaksátrat is viszek, biztos, ami biztos. Már megpróbáltam bepakolni a dolgokat, a futás előtti napon Gyurival este tizenegy óráig rendezgettük a zsák tartalmát, míg végül rájöttünk, hogy ez így nem lesz jó, szóval még az indulás előtt is a folytatás következett…
Kicsit olyan érzésem van, mintha most vágnék neki az Atacama-futás első etapjának – és ígérem, megírom, milyen volt ez a rendkívül kalandosnak ígérkező erőpróbám.
(Lubics Szilvi naplója: az 1. rész itt olvasható el, a 2. részt itt találják, a 3. rész ide kattintva, a 4. rész ezen a linken olvasható, míg az 5. rész ez volt).
Atacama-menü, avagy hogyan csináljunk gyorsan bablevest
Ha valaki kedvet kapott ahhoz, hogy Lubics Szilviához hasonlóan belekóstoljon abba, hogy extrém körülmények között mit és hogyan lehet enni, megteheti, hiszen a túrafelszereléseket forgalmazó áruházakban kaphatóak könnyen és gyorsan elkészíthető instant ételek. Létezik bableves alapú, van vegetáriánus mixként fogyasztható, s olaszos tésztás gyors étel is. Kapható reggelire, ebédre és vacsorára fogyasztható adag, amelyek ára adagonként jellemzően 1500 és 2600 forint között mozog, tehát számolni kell azzal, hogy nem olyan olcsó mulatság a különleges porciók tesztelése. Talán ennyi pénzt megérhet, ha valaki szeretné nagyjából megtudni, milyen ízekhez kell hozzászoknia a világ egyik leghíresebb ultrafutónőjének, hogy a szeptember 30-án rajtoló chilei sivatagi futást sikerrel teljesítse az egy hetes kihívás, és a rá váró kétszázötven kilométeres táv során.
