Sokkoló rekord a Szénás Körön

Jenkei Péter elképesztő iramot diktálva két óra alá vitte a 31 kilométeres táv pályacsúcsát, de megdőlt a 75 kilométeres kör rekordja is. Perl Gergely főszervező szerint egyre nagyobb a presztízs.

A szervezők május 8-án hívták fel a figyelmet, hogy a Szénás Kör mindhárom távon (11 km, 31 km, 75 km) ismét korlátozások nélkül teljesíthető, és az indulók nem is tétováztak sokat, napokon belül több pályacsúcsot is átadtak a múltnak. Hajduk Eszter a hölgyek mezőnyében 9:16:02-re javította a 75 kilométeres kör legjobb idejét, Kalmár-Nagy László a férfiak között tette ugyanezt 7:37:30-as idővel, Jenkei Péter pedig a 31 kilométeres körrekordot vitte két óra alá, az elképesztő új csúcs 1:58:06!

„Eszter igazi őstehetség, egy éve fut komolyabban, előtte inkább túrázott – kezdte az újdonsült csúcstartók bemutatását Perl Gergely, a Szénás Kör főszervezője. – Egy ismerősével érkezett, de két kilométer után szétváltak, s szólóban nyomta végig. Tisztában volt vele, hogy mennyi a rekord, de nem tervezte a megdöntését, egyszerűen csak le akarta futni a távot. A Facebookon követtem a teljesítését, és amikor láttam, milyen jó időt megy, gerjesztettem kicsit a hangulatot.

A célban többen vártuk, teljesen meghatódott, amikor megtudta, milyen jó eredménnyel zárt.

Kalmár-Nagy László rutinosabb futó, márciusban a Bükkös Körön is pályacsúcsot futott. Már akkor szavát vettem, hogy amint ideje engedi, a Szénás Körön is fusson egyet. Kifejezetten csúcsdöntési céllal érkezett, sikerült is neki!”

Hajduk Eszter és Kalmár-Nagy László is pályacsúcsot futott – Fotók: Perl Gergely

Amíg Hajduk Eszter és Kalmár-Nagy László a szó szoros értelmében hobbifutó, ez Jenkei Péterről, a 31 kilométeres táv új rekorderéről korántsem mondható el. Már édesapja, Jenkei András is kiváló futó volt 2:14-es maratonival. Jenkei Péter talán a legjobb formában lévő magyar maratonista, tavaly megnyerte a 34. Spar Budapest Maratont, és idén is kirobbanó formában készült a versenyidényre, amelynek első felét keresztülhúzta a koronavírus. A Szénás Kör így kapóra jött a 28 éves futónak, aki egyébként is jól ismeri a terept, mivel a környéken lakik, és sokat edz arrafelé.

Jenkei Péter büszkén vette át a teljesítésért járó érmet – Fotó: Perl Gergely

„Kovács Ádám másfél évig tartotta a kis kör rekordját 2:12:44-es idővel, amelyből Józsa Gábor riói olimpikon maratonista április végén négy percet faragott le, Jenkei Péternek ezt kellett megdöntenie. A verseny előtt azt jósolta, három-négy perccel futhat jobbat, de ha »elsül a lába«, megy majd, mint akit kergetnek. Hát, rendesen elsült a lába! A célban viccesen meg is jegyeztem, hogy ezzel most elvette néhány futónak a játékát, mert ilyen időre nem sokan képesek a magyar mezőnyben. Elmosolyodott, és azt mondta, szívesen eljön máskor is, mert pár percet még érez benne. Józsa Gáborral szintén beszéltem, őt egyenesen sokkolta, hogy Péter közel tíz percet vert rá a rekordjára.”

Perl Gergely elmondása szerint a Szénás Körnek érezhetően nő a presztízse, a rekordok megdöntését egyre többen tűzik ki célul, a közeljövőben is több csúcskísérlet várható. A közösséget azonban nem csak a versenyzők adják, a hobbifutókra is hasonló figyelem irányul.

„Bálint fiammal időnként felfutunk a Nagy-Szénás, Alsó-Zsíros-hegy irányába, és bevárjuk a teljesítőket.

A múltkor egy hetvenöt kilométeren induló futó jött hullafáradtan, el lehet képzelni, mekkorát nézett, amikor ráköszöntünk, hogy »Hajrá, Laci!«.

Homályos tekintettel kérdezte, honnan ismerjük, elmondtuk, mi vagyunk a szervezők, láttuk a rendszerből, merre jár, és azért jöttünk, hogy az utolsó három kilométert együtt tegyük meg. Hihetetlenül jólesik az ilyen gesztus a résztvevőknek, ezért is olyan összetartó a közösségünk.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.