Spárta királynője fonott kaláccsal tartotta távol magától a kutyákat

Videós ízelítő a 490 kilométeres Athén–Spárta–Athén versenyt egyedüli nőként teljesítő Maráz Zsuzsa Nemzeti Sportnak adott nagyinterjújából.

Maráz Zsuzsa nemrég egyedüli nőként vágott neki a 490 kilométeres Athén–Spárta–Athén futótávnak, és 67 óra alatt, mindössze három óra alvással, új pályacsúccsal teljesítette. Az 51 éves ultrafutó a vártnál kevesebb holtponttal tudta le a távot, az „énvesztésre” (arra, hogy kívülről lássa magát) pedig szinte vágyott. Ezt az érzést az utolsó nyolc kilométeren tapasztalhatta meg.

Maráz Zsuzsa a Nemzeti Sport Sportkrém mellékletének adott interjúban elmondta, mit érzett pontosan, mire emlékszik az „énvesztésből”, továbbá arra is kitért, hogy Görögországban a táv teljesítése során sok kóbor kutyába botlott, s különböző praktikákat vetett be, hogy ne támadják meg. Az egyiknek még a kezében lévő fonott kalácsot is odaadta.

Emellett beszélt arról is, hogyan vált élete részévé a futás, s tapasztalja-e, hogy az ultrafutásban elért sikere révén népszerűvé vált Magyarországon.

Ha arra is kíváncsi, 2022-ben milyen nagy célt tűzött ki maga elé, keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét, amelyben remek fotókkal illusztrált nagyinterjút olvashat az ultrafutás egyik hazai kiválóságával.

(Borítókép: Tumbász Hédi)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.