Mindig fontos szerepet játszott az életében a sport?
A sport szeretete egészen gyerekkoromig nyúlik vissza – nyilatkozta a Csupasportnak Páhn Adél. – Tizenhárom évig versenyszerűen táncoltam és lovagoltam, a szüleim mindig mindenben támogattak. Egyedül az volt a kikötésük, hogy a sport ne menjen a tanulás rovására. A prioritás az iskola volt, éppen ezért mindig kitűnő tanuló voltam. Az egyetem alatt is mozogtam, csak a versenyzés hiányzott – a felsőfokú tanulmányaim befejezése után kezdtem ismét több időt fordítani a sportolásra. Elmondhatatlanul hiányzott a rendszeres mozgás az életemből, így került képbe a futás és a Spartan.
Ha jól tudom, nem régóta fut.
A koronavírus-járvány kitörése után kezdtem el. Furcsa, de azelőtt mindig is utáltam, igaz, sosem voltam benne rossz: még az iskolában több olyan sportversenyen értem el szép eredményt, amelyen a futás volt a középpontban.
Mivel a Covid alatt zárva volt minden, eldöntöttem, elkezdek a szabadban kocogni, s egyetlen célom volt: nem akartam még jobban megutálni. Egy évre rá már félmaratoni versenyen vettem részt…
Féltem a rajt előtt, nem akartam az utolsók között célba érni, aztán több ezer induló közül az első százban végeztem, egy óra ötvenhárom perc alatt teljesítettem a távot. Ez volt az áttörés, ekkor jöttem rá, hogy milyen csodás dolog a futás, mára már nagyon megszerettem.
A félmaratoni után nem akart maratonit is teljesíteni?
Dehogynem! Egyből motivált lettem, ám egy sérülés eloszlatta a maratoni vágyaimat. Sajnos éppen egy futóverseny lett a vesztem, ugyanis egy tíz kilométeres esemény hetedik kilométerénél megsérültem. Sérülten teljesítettem a maradék három kilométert, talán nem kellett volna…
Három orvosnál voltam, s mindegyik ugyanazt mondta: hiperextenzió van a térdemben. Ez sportolók körében gyakori, ám legfőképp a balettosoknál fordul elő.
Tíz-tizenöt fokban túlnyúlik vagy a kelleténél jobban visszahajlik a térd, így könnyebben sérülök meg, mint mások. Mivel gyerekként sokat sportoltam, izmos a lábam, emiatt valamelyest tudom kontrollálni. Ám érzem, egyszer egészséges lesz a lábam, nem adtam még fel a maratoni dolgot. Majd elmegyek egy negyedik orvoshoz, hátha ő talál valami megoldást.
Hogy jött képbe a Spartan?
Sportos lányként talán nagyképűség nélkül mondhatom, hogy szinte minden sportban jó vagyok. Kipróbáltam a táncot, a futást, a jógát, az úszást, a konditermi edzést, a snowboardot vagy a szörföt is. Aztán gondolkoztam, hogy mit lehetne még kipróbálni, nézegettem a közösségi oldalakat, s egy Spartan-hirdetés felkeltette a figyelmemet.
Hogyan sikerült az első versenye?
Minden decemberben összeírom a következő évre kitűzött céljaimat, s tavaly a Spartan is felkerült a listára. Idén áprilisban a Rakaca-tónál lett volna az első versenyem, ám egy nappal az esemény előtt pozitív lett a koronavírustesztem. Sírva fakadtam, mert rengeteget készültem a versenyre, végül nem tudtam részt venni rajta. Nem tudtam úgy felkészülni, ahogy szerettem volna, de felépülésem után Szlovákiában versenyeztem a Sprint távon. Hátráltatott a térdsérülésem, ám jó eredményt értem el. Több mint nyolcszáz részt vevő közül huszonnegyedik lettem, korosztályomban pedig hatodik.
Noha fájt a térdem, megcsináltam, teljesítettem a versenyt. Itt jöttem rá, hogy megvan a belső motivációm, s hogy mennyire fontos a család támogatása.
Ott voltak mellettem, végig szurkoltak a pálya szélén, nekik is köszönhetem, hogy végigmentem a pályán. A verseny után két-három napig fájt a térdem, ám ezt követően elmúlt.
Aztán jött Vácon élete első éjszakai versenye, amely kalandosra sikerült.
Rögtön az elején beleesett a Dunába a fejlámpán, ez pedig rendesen átírta a forgatókönyvet. Előttem megláttam egy fejlámpás fiút, szorosan rátapadtam, hogy lássak valamit az ő fényében, így nem én diktáltam a tempót. Mivel nem volt versenyző a közelben, nem hagyhattam, hogy eltávolodjon tőlem. Egyébként hálás vagyok neki, hogy mehettem vele, így a saját idejét és eredményét kockáztatta miattam. Itt is megmutatkozott, hogy a spartanosok milyen segítőkész közösséget alkotnak. Egyébként a korosztályomban a harmadik helyen zártam.
Októberben élete első Super távját teljesítette Komlón.
Féltem, hogy mennyit bír a lábam. Erre a versenyre sokat készültem fizikailag és mentálisan is, bár nem voltam jó formában. Sajnos a kutyámról a verseny előtt rossz hírt kaptam, nehéz volt maximálisan ott lennem fejben. Rengeteg sportpszichológiával kapcsolatos könyvet olvasok, ennek folyamatosan érzem az eredményét.
Akkor is tudtam motiválni magam, s tudtam azt is, mire szabad és mire nem szabad gondolnom. Nehéz verseny volt, de tanulságos.
Nagy szeretettel beszél a sportról, jó hallgatni.
Rengeteget kaptam a sporttól, minden sportág másra tanított meg. Mindegyikben van valami csodálatos, szenvedélyem lett a sport. A futás kitartásra és fegyelemre, a lovaglás az állatok és a természet szeretetére, a tánc a barátok és a közösség fontosságára tanított, a jóga arra, hogy miképp figyeljek magamra, az úszás pedig arra, hogy kikapcsoljam az agyam, és csak egy dologra összpontosítsak. A sport miatt váltam azzá, aki vagyok.
Milyen céljai vannak a következő évre?
Jövőre mindenképpen Age Group kategóriában szeretnék versenyezni, hogy legyen lehetőségem kvalifikálni az Európa-bajnokságra. Illetve szeretnék két nap alatt mindegyik távon elindulni, jó lenne egy Trifecta hétvége. Remélem, bírni fogja a lábam.
Fotók: Páhn Adél/archív
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
