Spartathlon: igazi világverseny, apró bökkenővel

Hogy mennyire népszerű ma a Spartathlon? Talán sokan úgy érzik, éppen annyira, mint a kajak-kenu vagy a vízilabda, vagyis Magyarországon a sikerek miatt nagyon is kedvelt esemény, de a világ nagy része elvan nélküle – csakhogy ez nem igaz. Nem, hiszen az idén szeptember 30-án kezdődő Athén–Spárta kihívás egyáltalán nem egy fekete öves szűk kör kedvence, nem arról van szó, hogy a görögök, japánok, amerikaiak meg magyarok jól eldöntik egymás között, éppen ki is nyerjen.

Meglepően széles a Spartathlon univerzuma, kis bökkenővel persze: Afrika fájóan alulreprezentált, ezúttal egyetlen dél-afrikai futó képviseli az egész kontinenst.

Pedig biztos sok magyar ultrás is elmerengett azon, valahol a csatornán túl, hegyen még innen milyen jó lenne szép komótosan elcaplatni a fáradó Kipchoge mellett, aki holmi maratonikon még tud loholni, de egy emberesebb távon már négykézláb mászna be a frissítőpontra. Persze ilyesmiről szó sem lehet, etiópok, kenyaiak, ugandaiak, a világ legkiválóbb hosszútávfutó-nemzeteinek képviselői nincsenek ott az ultrában, és jó ideig nem is lesznek. Spartathlonon végzett már a legjobb három között ezernyi japán és amerikai, néhány brazil, netán ausztrál, koreai, iráni sportoló. Afrikai soha. Hogy mi az oka a távolmaradásnak, egyszerűnek tűnik: a pénz, pontosabban a hiánya. Hiszen a futás oly sok változatával szemben az ultrázásban minden van, na de pénz, az nincs – erről például a veronai 24 órás Eb-re éppen hogy eljutó magyar futók is sokat tudnának mesélni. A szervezők, köztük természetesen a magyar versenyek ötletgazdáinak jó szándéka kétségtelen, az igyekezetük becsülendő, de ahogy néhány hónapja írtunk róla, sokszor az is jelentős bevétel a legjobbaknak, ha egy-egy versenyre legalább nevezési díjat nem kell fizetniük…

Tegyük hozzá, éppen a Spartathlon nem panaszkodhat, egész pofás netes megjelenése van (ez azért is dicsérendő, mert az imént említett veronai csúcsverseny honlapjának főoldalán cikkünk írásakor még mindig az állt, hogyan is kell nevezni a már rég véget ért eseményre), négy évtizede a koronavírus miatti kihagyást leszámítva mindig sikerült megrendezni, és még néhány, jobbára görög szponzort is fel tudtak hajtani a szervezők.

Ráadásul a Spartathlonnak már a hagyománya is akkora, hogy mindenféle különösebb felhajtóerő nélkül, pusztán az élményért, a legendáért, a Leonidász-szoborért, az olajágkoszorúért is jóval többen indulnának, mint amennyit a szervezők engedhetnek, és így „Afrika-mentesen” is össznépi versenynek mondhatjuk az Athén és Spárta közötti futást.

Természetesen a görög csapat alkotja majd a legnépesebb mezőnyt félszáz versenyzővel, csaknem ennyien lesznek a japánok, de a megszabott kvótához mérten nagy lesz a német, az amerikai, az angol, az olasz, na és természetesen a 24 fős magyar küldöttség. Sokan neveztek Belgiumból, Izraelből, Csehországból, Brazíliából, Hollandiából, Franciaországból, Svédországból, Lengyelországból, Argentínából is, és lesznek olyan egy-két szereplős nemzetek, mint Indonézia, Luxemburg, a Fülöp-szigetek, Kolumbia, Paraguay, Ciprus, Albánia, Tajvan. Ha jól számoltuk, 46 ország adja majd a 388 futót, Afrikán kívül talán a mindössze két ausztrál és az egyetlen kanadai sportember jelent némi hiányérzetet.

Korábbi cikkünkben írtunk már arról, milyen szereplést is várhatunk a magyaroktól az idei Spartathlonon, és röviden bemutattunk néhány futót. Jöjjön most újabb öt magyar, a miniportrékat a verseny hivatalos oldala, a DUV, és a Spartathlon Magyar Csapat Facebook-oldal információi alapján állítottuk össze.

Balogh Ildikó (144-es rajtszámmal): „A szokásos sík útvonalamon futottam Gödöllő mellett a kerékpárúton. Már éppen pirkadt, amikor egy kereszteződés előtt megláttam az autó lámpafényét. A következő pillanatban már a kocsi mellett feküdtem” – elevenített fel egy nem kedves emléket honlapunkon a mogyoródi futó, de szerencsére a két évvel ezelőtti balesetből nem lett nagyobb baj. Hat éve kezdett el futni, gyorsan eljutott az ultratávokig, sok nagy kihívás mellett megjárta az Ultrabalatont és a Korinthoszt is, idén pedig a 160 kilométeres MyWay-versenyen hatodik, a 130 kilométeres UTT-n ötödik lett. Jöhet a még hosszabb Spartathlon, ez lesz az első próbálkozása, remélhetőleg sikerrel.

Lukács Sándor, azaz Luky (153-as rajtszámmal): Szintén az első Spartathlonja előtt áll az erdélyi származású, de már régóta Magyarországon élő, 46 esztendős sportember, aki 2014 óta fut, majd belekóstolt a triatlonba, és négy éve kezdett ultrázni. Az eredményei mindenesetre tiszteletet parancsolnak (és ebben alighanem edzőjének, a kétszeres Spartathlon-győztes Maráz Zsuzsának is jelentős szerepe van), hiszen a görög verseny egyik előszobájának tekintett Korinthoszon volt második és negyedik, egy 12 órás ausztriai viadalon pedig a harmadik helyen végzett.

Mészáros Tamás (154-es rajtszámmal): Az egyik legfiatalabb magyar induló, novemberben lesz 35 éves. Az ultrafutással 2017-ben ismerkedett meg, azóta számos ismert magyar versenyen indult, nem ritkán az élmezőnyben végzett. Tavaly két nagyszerű harmadik helyet is felmutathatott, előbb a 85 kilométeres Nagyvárad–Debrecen, majd a 115 kilométeres Kassa–Miskolc erőpróbán. Neki is ez lesz az első Spartathlonja, de ahogy fogalmazott, sikeres teljesítés esetén egyben az utolsó is.

Csepregi Ákos (184-es rajtszámmal): Beszél angolul, olykor németül, emelkedőn felfelé pedig trágárul – a 39 éves keszthelyi-budapesti futó nemcsak a lábakat dolgoztatja, hanem a rekeszizmokat is, hiszen ahogy kis spartathlonos bemutatkozásából is kiderült, igencsak jó humora van. Az idén negyedik lett az 50 kilométeres Ultrappolcán, jól szerepelt a Mywayen, a nyáron Riskát és UTT-t, néhány hete Szőlőskört futott. És hogy mit vár úgyszintén első bálozóként október elsejére? „Eredményt tekintve a túlélésre játszom. Vagy beledöglésre. Vagy röhögve célba érésre.”

Sélley Gábor (225-ös rajtszámmal): Két kellemetlen Spartathlon-élmény után jöjjön egy kellemes! Előbb a 2020-as verseny maradt el a vírus miatt, pedig a rákoscsabai futó is szerepelt a rajtlistán, majd egy évvel később már útnak indult, de ahogy fogalmazott, nem élvezte, és 154 kilométernél kiszállt. Holott a tavalyi szezonja egyáltalán nem sikerült rosszul, 46 évesen harmadik lett az UTT-n és a Korinthosz 80-as távján is, míg az idei teljesítések között szerepel az Ultrabalaton és a 103 kilométeres Ultra Trail Chianti is.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!