Szoros kapcsolata van a Spartathlonnal. Mikor volt ott először a versenyen?
Kétezertizenkettőben vettem részt először, azóta két esztendőt leszámítva mindig ott voltam a Spartathlonon. Kétezertizenhatban versenyzőként, a többi alkalommal pedig kísérőként – mondta Márkus Öcsi a Csupasportnak.
Ahogy említette is, kétezertizenhatban versenyzőként vett részt a legendás megméretésen, kísérőként pedig talán kiemelkedik a kétezertizenkilences év, ahol a győztes Bódis Tamást segítette. Kezdjük utóbbival: hogy emlékszik rá?
Mindig „utaztam a tömeggel”, a karavánnal haladtam, akkor viszont az élmezőnyben voltunk Tomival. A versenyzők egymást kergették az élen, aztán Tomi ellépett és győzött. A képességei alapján előzetesen a mezőny elejére várták, de mégis sötét ló volt. Összességében stabilan futott, nagyszerű győzelmet aratott, hatalmas élmény volt az a Spartathlon. Egyébként Tomi Zach Bitterrel és Tacuja Itagakival elképesztően nagyot harcolt, az amerikai akkor a tizenkét órás futás világcsúcstartója volt, míg a japán száz kilométeren hat óra tizennégy perces időt produkált. Mindkét versenyző brutálisan erős volt, ennek fényében még nagyobb tett a győzelem.
Ráadásul a férfiak között a második Csécsei Zoltán, az ötödik pedig Simonyi Balázs lett, míg a hölgyek között Maráz Zsuzsanna győzött, így a kétezertizenkilences gyönyörű éve volt a magyaroknak a Spartathlonon.
Márkus Öcsi és Szekeres Tibor. Fotó: Abai Róbert / Spartathlon Magyar Csapat
És futóként milyen emlékei vannak?
Akkor már sokadik alkalommal voltam ott, ám először futóként, ami teljesen más, mint kísérőként. Ismertem a pályát, tudtam, hogy mire vállalkoztam, tudtam, hol vannak a buktatók. Bevallom, nem kételkedtem magamban, ám számomra is meglepetés volt, hogy sikerült harminc órán belül beérnem a célba. Kétszáz kilométerig nagyon magabiztosan és tudatosan versenyeztem, ám ott valami megtört és súlyos mélypontra zuhantam. Az utolsó bő negyven kilométert több mint öt óra alatt tettem meg, ez is azt mutatja, hogy nem voltam már rendben sem fizikailag, sem mentálisan, sem pedig lelkileg. Amikor a hosszú edzésekkel készültem a versenyre, többször is elképzeltem, hogy magyar zászlóval a kezemben futok a célba, ám kabalából nem vittem magammal lobogót. Aztán a cél előtt néhány méterrel az egyik szurkoló rátett a hátamra egy zászlót, így megvalósult az, amit előzetesen elképzeltem: magyar zászlóval a kezemben történt meg a szobor előtti célba érkezés.
Érzelmesen és hatalmas tisztelettel beszél a Spartathlonról. Mit jelent önnek ez az esemény?
Nagyon szép hagyományokat őriz ez a verseny, igazán különleges hangulata van. Jellegzetes miliő veszi körül, említhetném a rajt pillanatát az Akropolisz alól, a spártai befutót vagy a verseny utáni bankettet, ahol nagy családként ünnepli egymást a futóközösség. Ez a fajta miliő máshol nem érezhető, az aszfaltos futás színe-java itt van, a világelit minden évben mind a nőknél, mind a férfiaknál képviselteti magát. Ráadásul elképesztő futókkal lehet találkozni, és megbizonyosodhatunk, hogy ők is ugyanolyan hús-vér emberek, mint mi.
Amennyiben jól tudom, önnek mindig különleges, amikor Görögországba utazik.
Sosem felejtem el, tíz évvel ezelőtt Simonyi Balázzsal és Lőw Andrással görögországi versenyre utaztunk, és amikor leszálltunk a repülőgépről, egyből megcsapott minket a jó levegő, az igazi görög életérzés,
majd András a maga egyedi stílusában csak ennyit mondott: hazaértünk! Ez a mai napig megmaradt bennem, és azóta, amikor megérkezem Athénba, azt érzem, hogy itthon vagyok. A második otthonom lett.
Fotó: Sparta Photography Club
Az idei magyar csapatban vannak jó néhányan, akik első alkalommal vesznek részt a Spartathlonon. Nekik mit tanácsol?
Az első komoly csapda a korinthoszi szintidő. Az viszont hamis gondolat, hogy odáig minél nagyobb előnyt kell gyűjteni a szintidőhöz képest. Én mindig azt tanácsolom azoknak a futóknak, akiket kísérek, hogy az első százhúsz kilométert kell nagyon stabilan futni, utána pedig van idő a hegyre felsétálni úgy, hogy az ne erőltetett menet legyen. Az utolsó hetven kilométer kemény, erőt kell gyűjteni ehhez a részhez. Ha a százhetvenkettedik kilométerhez úgy érkezik valaki, hogy másfél órával a szintidő előtt van, onnan már be is lehet gyalogolni.
Ezúttal kit kísér?
Poór Pétert, aki kiváló futó, igaz, most nincs élete formájában, de a célunk az, hogy végigmenjen, hiszen a képessége és sebessége alapján abszolút képes rá.
Bombaerős mezőny gyűlik össze, ráadásul a korábbi győztes Bódis Tamás ismét ott lesz. Mit vár tőle?
Valóban, kifejezetten kemény lesz a mezőny. A tavalyi verseny első öt helyezettje ott lesz, Fotisz Ziszimopulosz, Simen Holvik, Fernando Martínez, Valdenir Jandosa és Gáspár Péter, hozzájuk jön még a remek formában lévő Bódis Tamás.
Ziszimopulosz sorozatban háromszor nyerte meg a Spartathlont, tavaly ráadásul elképesztő pályacsúccsal, és olyan még nem volt, hogy valaki egymás után négyszer nyerjen ezen a versenyen. Nagyon remélem, hogy valaki megcsípi a görög futót, és miért ne lehetne az Tomi vagy Peti?
Peti is elképesztően stabil és jó képességű futó, Tomi pedig korábbi Spartathlon-győztes, régen volt már igazán hosszú versenyen, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mire lesz képes, szerintem benne van egy kiemelkedő eredmény. Láthattuk, nem olyan régen a Korinthoszon is micsoda pályacsúcsot ért el. Nagyon érdekes lesz a verseny, alig várom, hogy kezdődjön, hatalmas menet várható.
Fotó: Sparta Photography Club
A Csupasport Spartathlon-felvezetőjének előző részeiben Boros Lindával és Hajtó Györggyel készítettünk interjút.
