„A fiammal az első versenyemen! Nagy érzés” – írta nemrég a Facebook-oldalán. Milyen volt így versenyezni?
Jó volt, persze tegyük hozzá, hogy még kicsi a fiam, tíz hónapos, de nekem nagyon jó érzés volt, később pedig biztos, hogy még jobb lesz, amikor már szurkolni is tud majd – válaszolta Steib Péter, aki korábban hatszor nyerte meg a Balaton Szupermaratont, kétszer a Békéscsaba–Arad versenyt, négyszeres bajnok 50 kilométeren, no meg 2:58:16 órával országos csúcstartó. Tavaly és 2016-ben Zágrábban nyert 60 kilométeres versenyt, de sok egyéb siker mellett Olaszországban, illetve a Győr–Budapest viadalon is szerzett már aranyérmet. – A Bükfürdő–Csepreg félmaratonin indultam, amit meg is nyertem, szép kis nap volt.
fotó: Steib Péter gyűjteménye
A gyerek is fut majd?
Azt majd ő eldönti, nem szeretném erőltetni. Nekem is csak úgy, magától jött a futás, a családban senki sem sportolt, aztán én huszonkét éve elkezdtem. Sok-sok erőre, kitartásra volt szükség, de nagyon szép versenyeim, jó eredményeim voltak.
Viszont mostanában mintha kevesebbet forogna a neve.
Valóban, mert jelenleg két helyen is dolgozom, plusz ott van a család, így kevesebb a szabadidő.
Hogyan viseli ezt a helyzetet?
Nehéz ügy. A futás hiányzik, a fiam viszont csodálatos, ő kompenzálja ezt. Viszont ott van bennem, hogy jó lenne még menni, hiszen azt érzem, van még bennem. Jelenleg hatvan kilométer körül futok hetente, a jó eredmények heti száz kilométer felett jönnek, azt már nevezhetjük edzésnek.
Tudja, hogy mikor versenyez majd legközelebb?
Egyelőre nem. Majd meglátjuk, mennyit tudok futni, aztán nézek egy-két versenyt, de a hosszabbra most nincs lehetőségem, ahhoz több edzésmunka kell.
A félmaratoni még oké, a keringésem és az állóképességem nem esett vissza, fejben is rendben vagyok, inkább a gyorsaságomból veszítettem a kevesebb edzés miatt.
Említette, hogy a családban nem volt hagyománya a sportnak. Hogyan kötött ki mégis a futás mellett?
Megtetszett másoktól, illetve az iskolában is mondták, hogy jól megy. Aztán többen biztattak, elmentem egy egyesületbe, és onnantól számítom a huszonkét éve tartó futókarrierem. Mindig is inkább kitartó voltam, így fokozatosan növekedtek a távok, az edzőm szépen épített fel mindent. Először 5–10 kilométer, aztán félmaratoni, maratoni, majd következett az 50 kilométer, amelyen 2005-ben országos csúcsot futottam. Majd jöttek a még hosszabb versenyek.
A 100 kilométerre külön már nem készültem, gyakorlatilag fokozatosan jött magától, kétszer is megnyertem a Békéscsaba–Arad versenyt, győztem a Tisza-tónál, a Balaton Szupermaratonon, és több hosszú távon versenyen.
Meg lehet fogalmazni, mit adott önnek a futás?
Rengeteg erőt adott, az biztos. Futás közben az ember ki tud szakadni a hétköznapokból, szabadnak érzed magad. De igazából nehéz ezt az egészet szavakba önteni. Néha még nekem is hihetetlen, hogy mi mindent tudtam elérni.
Ha egy kicsit előretekintünk, hogyan látja a következő időszakot?
Ez az év kicsit pihenősebb, lefoglal ugye a család és a munka, de jövőre szeretnék többet versenyezni, 50 kilométeren is vannak még céljaim, illetve van Olaszországban egy 100 kilométeres verseny, amelyen szintén szeretnék rajthoz állni.
