Szabó Nóra szédületes maratoni magyar csúcsa – tovább faragta a saját rekordját

Alig két hónappal azután, hogy Berlinben megjavította saját maratoni országos csúcsát, Szabó Nóra további másfél percet faragott minden idők legjobb hazai eredményéből Valenciában.

Ahogyan azt megszokhattuk,  Szabó Nóra    ismét hű segítőjével, a korábbi olimpikon Józsa Gáborral az oldalán vágott neki az újabb maratoni kalandnak. Sokak példaképe Valenciában is fantasztikus tempóban rótta a kilométereket, és alaposan megjavította az általa tartott magyar rekordot.

A 36 éves sportoló kilométerenként átlagosan két-három másodperccel volt gyorsabb, mint szeptember végén Berlinben, amikor a 3:30 perc/kilométeres tempót szinte végig egyenletesen tartva 2:27:31 alatt teljesítette a 42 195 méteres klasszikus távot. Az elmúlt hetekben súlyos természeti katasztrófától sújtott Valenciában 2:25:52-es idővel a 15. helyen végzett.

„A titkos célom 2:25:50 volt, csak nem mondtam még az edzőmnek sem, de ha azt mondják előtte, hogy ennyit futok, aláírom. Igazából 2:26:30–2:26:45 körül terveztük, de a terv harminc kilométerig volt meg, tudtam, hogy utána már kőkeményen futni kell, ha lesz még erőm.

– mondta Szabó Nóra a Magyar Atlétikai Szövetség honlapjának. – Ez tényleg jó futás volt, én is nagyon elégedett vagyok és végre az edzőm is. Hozzá kell tennem, hogy Berkovics Imre nélkül sohasem lettem volna erre képes, ő mindig hisz bennem, pontosan tudja, mire vagyok képes, neki köszönhetem, hogy eljutottam idáig, és ez még nem a vége, tudom… Végtelenül hálás vagyok neki, illetve hálás vagyok a sorsnak, hogy összehozott minket 2019-ben. Tökéletes edző, a legjobb számomra.”

Szintén ott volt a nagyjából 30 ezer induló között Csere Gáspár is. A TFSE versenyzője másfél év után indult ismét maratonin, és a még 2021-ben elért amszterdami egyéni csúcsa (2:14:34) óta nem futott olyan jót, mint most, 2:17:18 óra alatt ért célba.

A valenciai pálya híres arról, hogy sík jellegéből adódóan extra jó eredmények születnek. Nem volt ez másképp ezúttal sem, a félmaratoni táv világbajnoka, Sebastian Sawe először futotta le a maratonit, és rögtön minden idők ötödik legjobb idejével. A kenyai a táv második felében gyorsabb volt, mint az elsőben, egy 61:18-as félmaratonira futott 60:47-et, fölényessé téve a győzelmét.

A világ idei legjobb eredményére még a ranglistán előtte álló, a valenciai pályacsúcsot tartó Sisay Lemmának sem volt válasza, aki ezúttal a vert mezőnyben végzett, tizedikként zárt.

VALENCIAI MARATONI

Férfiak: 1. Sebastian Sawe (kenyai) 2:02:05, 2. Deresa Geleta (etióp) 2:02:38, 3. Daniel Mateiko (kenyai) 2:04:24, …89. Csere Gáspár 2:17:18

Nők: 1. Megertu Alemu (etióp) 2:16:49, 2. Stella Chesang (ugandai) 2:18:26, 3. Tiruye Mesfin (etióp) 2:18:35, …15. Szabó Nóra 2:25:52 – új országos csúcs, régi: 2:27:31, Szabó Nóra, 2024, Berlin

Forrás: Nemzeti Sport

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az eddigi legjobb évén van túl, szintet akar lépni
Tippek téli túracipő vásárlásához
Három ok, amiért a sprintedzések sokat segíthetnek a maratoni távon is
Változtatott az edzésmódszerén, mostantól a kilométergyűjtés a fő cél
Idén valami újat próbál ki, jöhetnek a huszonnégyórás versenyek!

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.