Nem várt sokat, január elején máris versenyzett: az olasz S1 Trail – La Corsa della Bora ötvennyolc kilométeres távját teljesítette.
Mivel közel van hozzánk a verseny, jó alkalom volt egy hosszú edzésre – mondta Lubics Szilvia a Csupasportnak. – Ráadásul már többször részt vettem rajta, így nem volt ismeretlen – igaz, idén kicsit durvábbak voltak a körülmények, ömlött az eső, és nagyon hideg volt. Az utolsó két órában már nagyon fáztam, próbáltam a maximumon haladni, hogy ne fagyjak szét, és minél előbb beérjek a célba.
A hegyről hömpölygött lefelé az esővíz, egy ösvényen állt a hideg víz, patakban kellett futni – tiszta víz volt mindenem, ami rendesen lelassított, tényleg nagyon hideg volt. Azonban ki lehet bírni néhány órán át, semmi extra nem volt. Korábban jóval enyhébb időjárási körülmények között szerepeltem ezen a versenyen, most ezt az oldalát is megtapasztaltam.
Futott már extrém körülmények között, az ember azt gondolná, egy kis eső meg sem kottyan…
Nem volt hosszú a táv, ilyen rövid időn keresztül nem nyafog az ember, nem kell olyan sokat kint tölteni. Jók az ilyen versenyek, mert ha akarja az ember, ha nem, intenzívebben, gyorsabban fut, mintha otthon menne ki edzeni. Más a táj, új ingerek érik, nem a megszokott köröket kell ilyenkor taposni. A célját teljes mértékben elérte, remek volt.
Nem sokkal az olasz verseny után már arról posztolt a közösségi oldalán, hogy futótársaival a Börzsönyben tett meg ötvenhárom kilométert. Szeret csoportban futni?
Többnyire egyedül edzek, pontosabban a kutyáimmal, ám előfordul, hogy többen vagyunk. Jó, ha olyan társak vannak mellettem, akik hasonló tempóra képesek, ilyenkor elrepül az idő. Szeretek társaságban is futni, de az sem probléma, ha egyedül vagyok. Kifejezetten szeretem, ha tudunk egymásnak új útvonalakat mutatni.
Megütötte a fülemet, hogy a kutyáival edz.
Három kutyánk van, egy hat- és egy kilencéves vizsla, valamint egy tizenhárom éves terrier. Ők kölyökkoruk óta így szocializálódtak, rendszeresen jönnek velem és a férjemmel futni. A legidősebb már csak legfeljebb két órára jön, a vizslák pedig a hosszabbakra. Igénylik a futást, a férjemmel sakkoznunk kell, hogy mikor melyikőnk viszi ki magával őket. Egy-egy napot ki tudnak hagyni, de többet nem. Ha meglátják, hogy felvesszük a futócipőt, egyből eksztázisba kerülnek, alig várják, hogy jöhessenek.
Térjünk rá az idei céljaira: mit tűzött ki maga elé?
A főversenyem az amerikai Tahoe 200. Három nagy amerikai kétszáz mérföldes esemény van, közülük a The Bigfoot Trail és a Moab 240 már megvan, így már csak a Tahoe 200 van hátra. A cél, hogy júniusra a lehető legjobb formába hozzam magam, úgy is raktam össze a versenynaptáram. Addig két nagyobb megméretés van előttem, március elején a Kör, áprilisban pedig a szlovén Ultra Trail Vipava Valley százhatvan kilométeres távja. Előbbi már régi vágyam, a felkészülésbe pont bele is illik, míg a szlovén verseny eléggé szintes, jó lehetőség a hegyi futásra. Ott van még az Ultra Trail Hungary is, igaz, ez közel van a Tahoe 200-hoz – még ha részt veszek is rajta, biztosan nem a leghosszabb távon, attól függ, milyen formában leszek. A legfontosabb a Tahoe 200, mindent ennek rendelek alá, a cél, hogy megfelelően teljesítsem az amerikai versenyt.
