Szent Iván-éji száguldás a Margitszigeten

Az év egyik legrövidebb éjszakáján, június 27-én, csütörtökön is rendeznek futóversenyt, négy esztendeje rendszeresen a MAC atlétikai pályáján és környékén lehet 30 kilométert teljesíteni.

A Margitszigeti Atlétikai Club szervezésében 2015 óta minden évben megrendezik a Szent Iván-éji száguldás elnevezésű megméretést, amely során a háromfős csapatoknak három órán belül kell teljesíteniük a 30 kilométeres távot, az év egyik legrövidebb éjszakáján pedig a jótékonyság sem marad el. Bár Szent Iván-éj június 23-a estéje, a rendezvényt idén június 27-én rendezik meg.

„Amikor elkezdtünk gondolkozni ezen, éppen közel volt a Szent Iván-éj, jópofa ötletnek tűnt, és Kiss Zsanett-tel, az egyesület másik vezetőjével találtuk ki az eseményt – mondta érdeklődésünkre Vajda Zsuzsa, a MAC szakmai vezetője. – Úgy véltük, ez megmozgatja az emberek fantáziáját, izgalmas, hívogató lehet a Szent Iván-éji futás, s a tapasztalatok azt mutatják, egyre többen jelentkeznek, tudunk olyan résztvevőkről, akik eddig mind a négy alkalommal rajthoz álltak.”

Az esemény szervezésekor fontos szerepet kapott a jótékonyság, mint Vajda Zsuzsa elmondta, a futást minden évben összekötötték valamilyen adományozással, rendre választottak egy-egy alapítványt, amelynek gyűjtöttek. Ez ráadásul úgy működik, hogy kiválasztanak öt alapítványt, majd az egyesület tagjai szavazzák meg, hogy az ötből éppen melyiknek szervezzék meg a gyűjtést. Idén a Vöröskereszt a kedvezményezett, és sportruházatot, sporteszközöket gyűjtenek a rászorulók számára, ezeket lehet elhozni az eseményre, s majd eljuttatják a megfelelő helyre.

 

Az év egyik legrövidebb éjszakáján is lehet futni. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A 30 kilométeres távot egy kilométeres körpályán kell teljesíteni, amelyet a MAC atlétikai centrumának pályáján és környékén jelölnek ki, a háromfős csapatok pedig szabadon rendelkeznek, hogy osztják el a kilométereket. Körönként lehet váltani, éppen ahogy jólesik.

A férfi-, a női és a vegyes csapatoknál is díjat kap az első három helyezett, a legjobbak Saucony sportruházatot, a második helyezettek belépőt a Gyulai Memorialra, a bronzérmeseket pedig a MAC benevezi a tatai minimaratonira.

Címlapfotó: MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.