„Sokáig a hideg is kirázott, ha tesiórára kellett mennem, de miután elkapott a kamasz duciság »kór«, mindenképpen akartam valamit kezdeni magammal. Egy toborzás kapcsán kedvet kaptam a kajakozáshoz, és ez olyannyira beszippantott, hogy nyolc évig ott is ragadtam a Margitszigeten, és versenyszerűen eveztem” – kezdi Allaga Tamás sportoló-pályafutásának bemutatását, majd azt is hozzáteszi, hogy a sport mennyire megváltoztatta az életmódját, amiért a mai napig nagyon hálás.
„Nagyon sokat változtam fizikailag és mentálisan is ez alatt az időszak alatt. A futás szerencsés véletlen folytán került képbe. Régi edzőtársammal, Czunyi Károllyal párosban országos bajnokságra készültünk, amikor néhány nappal a verseny előtt biciklibalesetet szenvedtem, és eltörtem a kezem.”
A baleset miatt új kihívást keresett magának, így elkezdett teljesítménytúrákra járni, és hamar felismerte, hogy futva gyorsabban is célba lehet érni.
„A baleset után felvetődött bennem a hegymászás gondolata, amihez jó felkészülésnek kínálkozott a teljesítménytúrázás. Néhány túra után rájöttünk, hamarabb lepörög a táv, ha belekocogunk. Innen pedig már minden ment magától. A terepfutás olyan célokat adott, amelyek benne tartottak a sportban, és mert a budai hegyek kőhajításnyira voltak tőlem, mindennap volt alkalmam legalább egy órát a sportnak szentelni.”
Allaga Tamás gyönyörű tájakon futott. Fotók: Szabó Áron
Aki hosszú teljesítménytúrákon edződik, előbb-utóbb az ultrafutás világába csöppen. Ez történt Tamással is.
„Fordított utat jártam be, ugyanis mindjárt az első versenyeim ultrák voltak, azóta inkább faragok a távból – mostanra évente mindössze egy vagy két hosszú versenyem van. Elképesztőnek és gyönyörűnek tartottam, hogy az ember ilyenre képes. Az első ultrám talán a Sárvári huszonnégy órás volt, bár ezt összességében futásnak még nem nevezném. Ezt követte a Terep Százas, és ekkor már világossá vált, hogy nekem a hegyekben lesz a helyem.”
Tehetségének és szorgalmának köszönhetően pedig nagyon hamar az élmezőnyben találta magát, kétezertizenötben például Annecybe utazhatott világbajnokságra a magyar terepfutó-válogatott tagjaként.
„Meglehetősen zöldfülűként, nagy reményekkel utaztam oda, a rossz frissítés és tempó miatt pedig a táv felét sétálva, teljesen kizsigerelve teljesítettem. Talán éppen erre vagyok a legbüszkébb, hogy akkor végigmentem. Nagyon sokat jelentett a magyar mez, nem bírtam volna tükörbe nézni, ha kiszállok. Egyébként akkor vagyok elégedett, ha nagyobb hiba nélkül tudok teljesíteni egy versenyt. Olyankor mindegy a helyezés, hiszen ha mindent megtettem, ami rajtam múlhat, a körülmények, a mezőny erőssége miatt kár is lenne mérgelődni.”
A kitartó és következetes munka eredményeként pedig szponzori lehetőséget is kapott Tamás, már öt éve használ Hoka cipőket. Sportolói pályafutásának köszönhetően saját tapasztalataira építi az edzéseit, ami heti szinten akár tizennégy órát is kitesz, a futások mellett kerékpározással, úszással, erősítéssel kiegészítve.
„Igyekszem felhasználni a kajakozás során tanultakat, de nyitott vagyok a terepfutóedzők módszereire is. Sok edzéselméleti témájú cikket, könyvet olvasok. Szeretem a tanulás folyamatát, a kísérletezést, így edzéstervemet az elsajátított ismeretek és az aktuális formám, céljaim, időbeosztásom függvényében írom meg.”
A terepfutás révén szeret új tájakat megismerni, igyekszik minél több helyre eljutni. Hivatásából adódóan és az erdő szerelmeseként kiemelkedően fontosnak tartja a természet védelmét.
„Amikor tehetem, igyekszem nekem új versenyeken részt venni, hiszen az életünk így is túl rövid ahhoz, hogy mindent láthassunk, amire kíváncsiak lennénk. Egyre inkább foglalkoztat, hogyan lehetne teljesen összeegyeztetni ezt a sportot a környezet megóvásával, hogyan lehetne vele értéket közvetíteni, egyben minél kisebb nyomot hagyni. Terveim szerint ebben a témában még a közeljövőben szeretnék valami újat alkotni.”
