Mik a legjellemzőbb személyes tapasztalatok, miért fogad egyre több amatőr futó edzőt?
Első körben, mert céljai vannak és mondjuk elveszett az internetes féligazságok útvesztőjében. Vagy mert eleve úgy gondolja, hogy jobb, ha olyanhoz fordul, aki jobban ért a témához, mint ő. Bár az utóbbi időben némi státuszszimbólum jelleget is érzek a jelenség mögött.
A másik oldalon az edző nélkül készülők többsége strukturálatlanul, ösztönszerűen edz, szokásokat követ, nincs tisztában az élettani folyamatokkal, esetleg az edzésciklusok egymásra épülésével sem. Azért futnak mondjuk hosszút, mert a többi futó is ezt teszi, ugyanez van a résztávval és az iramjátékkal is.
Az egyébként egy agyrém, hogy a kezdőknek készülő, interneten keringő edzéstervek kilencven százalékában biztos, hogy van magas intenzitású résztávos edzés előirányozva, hozzáteszem kb. teljesen fölöslegesen, de inkább kártékonyan, mialatt a sérülések megelőzése szempontjából létfontosságú törzsizomzat erősítését szinte egyik sem említi. Persze nincs ezzel gond, mert ha valahol fáj, akkor megy is a poszt a közösségi oldalas csoportokba, ahol a kanapétudósok jól megmondják, hogy mit kell tenni.
Az internetnek köszönhetően online alapon működik az edző-tanítvány kapcsolat. Mennyire hiteles és működőképes hosszú távon ez a rendszer? Hiszen például több száz kilométeres távolságból nem lehet például testtartást, futótechnikát elemzeni. Ilyenkor miként lehet mégis elősegíteni a fejlődését, megóvni a sérülésveszélytől a tanítványt?
A kérdést két részre osztanám. Futótechnikát is lehetne elemezni és javítani távolsági edzőként, ehhez nem kellene más, mint videofelvételek az egyik irányból és javaslatok a másik irányból addig, amíg a kívánt eredmény meglesz. Az egész távolsági edzősködés viszont feltételezi, hogy a tanítvány mozgáskultúrája van egy olyan szinten ami lehetővé teszi a hosszú távú edzésmunkát. Ez egyébként az esetek túlnyomó többségében így is van. Másik oldalon szép és jó a futótechnika csiszolása, javítása, csak ez felnőttkorban már viszonylag körülményes, időigényes és bonyolult folyamat.
Való igaz, léteznek olyan betegségek, hogy viszonylag sok mozgás és óvatos táplálkozás mellett sem jön össze a fogyás. Ezen eseteket azonban arányaiban jóval kevesebbnek gondolom, mint azok számát, akik ezzel érvelnek. Jelenleg nincs senki a csoportból, akinek súlyproblémája lenne, ezek inkább időszakosan jönnek elő, főleg télen. Aztán az edzésmennyiség növekedésével, illetve egy kis odafigyeléssel a probléma meg is szűnik. Amúgy az egész fogyás-hízás téma egy igen egyszerű energiamérleg. Többet eszel, mint kellene, hízol, ha kevesebbet, akkor fogysz. Az összes többi meg a szépség, fitnesz és gyógyszeripar holdudvara, aminek fényében a modern, elkényelmesedett ember szívesen sütkérezik.
Mi a jellemző, mennyire tartják be az előírásokat?
Őszinte leszek. Rendelkezésre állnak ugyan digitálisan az adatok, eszköztől függően akár egészen mélyrehatóan. Ugyanakkor nem szoktam végtelenségig elemezgetni a tanítványok adatait. Nincs olyan, hogy rákérdezek, „te Géza, ott egy percre miért esett le a pulzusod 120 alá? Kiálltam, mert volt egy kis dolgom… Ja, akkor rendben.”
Néha ránézek az edzésekre, de ami nekem fontosabb, az a személyes és adott esetben teljesen szubjektív visszacsatolás, hogy hogyan esett a tempó, vagy hogyan érzi magát egy zónában, vagy ki tudja-e pihenni az egyik edzést a következőig, amennyire kell.
Azt gondolom egyébként, hogy szófogadóak. Ha valamit módosítani kell, akkor azt meg szoktuk beszélni. Innentől kezdve én nem állok senkinek a sarkában, felnőtt emberek, a saját szabadidejüket áldozzák az edzésre, a saját érdekük is, hogy azt csinálják, ami az edzéstervben van. Másik oldalról saját tapasztalatból tudom, hogy mik azok az elvárások, amelyek reálisak és melyek esélytelenek. Ez utóbbit kerülni szoktam.
Mennyire kitartóak az amatőr sportolók? Van olyan tanítványa, akivel már több éve dolgozik együtt, de egyre többen keresik kezdő futók is.
A tévhitekkel ellentétben jóval kevesebb tanítványom van, mint gondolnák. Ezt a számot tudatosan tartom alacsonyan, mert egyrészt távol áll tőlem a „másol-beilleszt” edzői vonal, másrészt szeretem, ha van közvetlen rálátásom a tanítványaim edzésmunkájára, és nem veszítem el a fonalat, hogy ki mit miért csinál, hol és mikor fog versenyezni és hasonlók. Többségében ezek munkakapcsolatok. Persze van olyan is, akinél többről van szó, de olyan nincs, hogy Zsolti, te a haverom vagy, akkor holnap a 12×1000 méter helyett neked elég lesz 6×1000 méter. Én egyébként nem követelek meg semmit, én csak javaslok. Mint ahogy a saját céljaimért nekem kell küzdeni, a sajátjukért pedig nekik. Motivációs beszédet sem szoktam tartani, legfeljebb posztolom néha az edzéseimet (illetve ezek láthatók is a Straván). Aztán hogy kire hogyan hat egy 38 kilométer 1000 méter szintkülönbséggel, amit fél ötkor kezdtem, hogy beérjek nyolc előtt a munkahelyre, vagy egy 85 perces 21 kilométer, mert délután négykor szabadulok csak el, de fél ötre, a testnevelésóra végére ott kell lennem a gyerekért az iskolában, az egy más kérdés.
