„Száz százalékkal könnyebb lesz Magyarországon, igaz, szerencsére itt, Svájcban sem rossz a helyzet a férjemnek köszönhetően, aki vállalja, hogy vigyáz a kisebbik gyerekre. A nagyobbik napközben iskolában van, de ha éppen nem akkor edzem, vele is foglalkozik. Nem is az a probléma, hogy ki vigyáz a gyerekekre, inkább az, olyan állapotban legyek, hogy tudjak edzeni.
A legkisebb éjszakánként gyakran felkel, és úgy megyek futni, hogy nem aludtam sokat; ha négy órát tudok egyben, az jónak számít, de mostanában nem nagyon volt lehetőség rá+, a nyolcórás alvás csak álom. Elég szoros napirendet kell követnünk, háztartás, gyereknevelés, edzés; otthon könnyebb lesz, mert több segítséget kapunk, nem kell logisztikázni, a férjem is tud edzeni, sőt mindketten egyidőben is elmehetünk, amivel sokat nyerünk.
Belép a képbe a keresztszülő vagy a nagymama, de az is, hogy nyáron nincs iskola, tehát a nagyobbikra is figyelni kell napközben; szeretünk vele lenni, viszont sok figyelmet igényel, szóval nem egyszerű… Húzós az időrend, olyan nincs, hogy nem kelek fel, a gyerekek nem teszik lehetővé. Igaz, előfordul, hogy hétvégén lustálkodom, és nyolcig is ágyban vagyok, de akkor egyik vagy másik bejön a szobába, és elkezd rajtam ugrálni, hogy éhes, menjek már, keljek fel, játsszunk.
Tehát nem mindennap ébredek úgy, hogy de jó, megint edzhetek. A pályaedzés valami szörnyű, mehetek le, és kifuthatom a lelkemet.
Mivel nagyon sűrűn követik egymást a feladatok, nem engedhetem meg magamnak, hogy húzzam az edzést, mert akkor mindenem megcsúszik, és más látja a kárát, amit nagyon nem szeretnék.
Erős csatát vívok a kis lelkemmel, amikor elutazunk, akkor pláne, mert az edzéssel a családtól veszem el az időt. Általában napközben oldom meg a futásaimat, amikor a nagyobbik gyermek iskolában van, hogy utána csakis a családdal, a nagyfiúval tudjak foglalkozni.
Akár ebédidőben is futok, kedden éppen fél 12-kor mentem a pályára, két órát töltöttem ott 30 fokban, százszázalékos páratartalom mellett. De ez az élet velejárója, ilyenkor megyek, vagy ha éppen alszanak a gyerekek, mindenképpen próbálom a napközbeni időszakot tartani, mert a család kevesebb kárát látja.
Nem mindig van lehetőség figyelni a hőségre, és bár szeretem a meleget, negyven fokban az én agyam is felforr. Nehéz, mert a súlyomra is vigyázni kell, hogy ne veszítsek túl sokat, ahogyan energiát se, igyekszünk törekedni rá, hogy ne a legmelegebb időszakban menjek edzeni.
Előfordul, hogy csökkentjük a penzumot, de szerencsére – remélem, ezt az edzőm is megerősítené – nem vagyok nyüszögős versenyző. Erre, mondjuk, kevesebb lehetőségem is van, ám előfordul, hogy azt érzem, egy porcikám sem akarja a futást; vagy fizikai probléma lép fel, ilyenkor konzultálunk, és néha változtatunk az előírtakon, de elég ritka a »gyógyedzés«.”
A sorozat korábbi része
„Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne, hogy én is rajta vagyok…”
