Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése

Szűcs Csaba 1993-ban Párizsban futott 2:12:10-es maratonit, amely 31 és fél évig országos csúcs volt, ezt döntötte meg Varsóban Szemerei Levente 2:10:43-as idővel.

Harmincegy és fél évig fűződött az ön nevéhez a maratoni országos csúcs: milyen érzései vannak most, hogy Szemerei Levente megdöntötte a rekordját?

Nem sok maratoni csúcs marad megdöntetlenül harmincegy és fél éven keresztül, így időszerű volt már a rekorddöntés – mondta Szűcs Csaba. – Az én csúcsom óta rengeteget lépett előre a világ, öt percre voltam akkor a világcsúcstól, most a magyar országos csúcs tíz percre van tőle. Végre történt valami a magyar maratoniban, örülök a rekorddöntésnek. Szemerei Levente tehetséges, fiatal sportoló, ám még rengeteget kell dolgoznia, hogy a világ elitjéhez közelítsen. Teljesen normális, hogy ennyi idő után megdőlt a rekord.

Külön öröm, hogy a női csúcs is ugyanazon a napon dőlt meg Szabó Nórának köszönhetően.

Vajon miért kellett ilyen hosszú időt várni rá?

Ez nehéz kérdés. Talán nem volt azóta annyira elszánt futó, mint Levente. Az elszántság mellé tenném a javuló körülményeket és a mentális képességeket. Úgy látszik, nem volt olyan, aki fizikailag és mentálisan alkalmas lett volna az országos csúcs megdöntésére. Levente a lehető legkomolyabban veszi a futást és mindent alárendel a célja elérésének. Tény, folyamatosan fejlődik a technológia, a cipők, a táplálékkiegészítők és a regenerálódási módszerek is.

Elképzelhetőnek tartja, hogy a közeljövőben bemegy két óra tíz perc alá?

Hatalmas lépés lenne a pályafutásában, ha sikerülne bemennie két óra tíz perc alá, és erre reális esélye van. Tudtommal Varsóban nem volt segítője, aki diktálta volna az iramot neki, igaz, az időjárás ideálisan alakult, a pálya sem volt rossz, de van ebben pszichológia is. Aki két óra tizennégy percet tud, annak nehéz elhinnie, hogy bekerülhet két óra tíz percen belülre. Ám aki két óra tíz percet tud, az már csupán egy lépésre van tőle. Ezen a szinten egy-két perc javítása óriási eredmény, fizikailag és mentálisan nagy kihívást jelent. Kíváncsian várom, mikor jön össze neki a két óra tíz percen belüli eredmény, a varsói futása alapján szerintem hamarosan. Én nagyon szurkolok neki.

Fotó: Szűcs Csaba

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.