Tavaly nem sikerült megdöntenie az egyéni csúcsát, de idén újra megpróbálja

Felemásan alakult Sass Diána tavalyi futóidénye, mert bár nyert versenyeket, két legfőbb célját nem tudta teljesíteni.

Sass Diána tavalyi futóidénye felemásan alakult. A tehetséges futó tanulás mellett ugyan nyert versenyeket, ám két fő célkitűzését nem tudta teljesíteni, és egy tragédia is rányomta a bélyegét az esztendejére.

„Nagyon vegyes érzések vannak bennem a múlt évvel kapcsolatban – mondta Sass Diána a Csupasportnak. – Nagy terveket szövögettem, az egyik a backyarddal volt kapcsolatos, a másik a félmaratonival. Az esztergomi backyardversenyen legalább negyven kört szerettem volna megtenni, be akartam kerülni a válogatottba.

Rengeteget készültem rá, jó formában éreztem magam, neki is feszültem, de egy banális eset miatt szertefoszlott az álmom. A verseny közben beleléptem egy gödörbe, aláfordult a bokám, és nem tudtam folytatni.

Fotó: TillasPhoto

Nagyon szomorú voltam, majd egy családi tragédia történt az életemben, elveszítettem édesapámat, utána igencsak nehéz időszakon mentem keresztül. Futottam, edzettem, de jó néhány hónapig nem versenyeztem, lelkileg nagyon magam alatt voltam. Egy kis idő elteltével néhány rövidebb, tíz kilométeres megméretésen aztán ott voltam, amelyeket rendre meg is nyertem, a Garda-tónál pedig megpróbáltam megdönteni a félmaratoni egyéni rekordomat, közel voltam hozzá, de sajnos nem jött össze.”

Diána a sportolás mellett tanult, vizsgára készült, ami szintén befolyásolta a felkészülését, de Siófokon két részletben sikerült megnyernie a félmaratonit. Úgy érzi, 2024 igencsak felemásan alakult, mert ugyan nyert versenyeket, de a két fő célt nem tudta teljesíteni.

A futó a Csupasportnak beszélt 2025-ös céljairól is, elmondta, hogy ismét ott lesz az esztergomi backyardversenyen, ám ezúttal más tervekkel érkezik. Hozzátette, habár az elmúlt időszakban edző iránymutatásával készült, januártól ismét egyedül tréningezik.

„Mivel tavaly nem sikerült megjavítanom a félmaratoni egyéni csúcsomat, így ezt áthoztam erre az esztendőre. Most erre készülök nagy erővel, ez a legfőbb célom idén, egy óra huszonkilenc percen belüli időeredményt szeretnék elérni.

Két időpontot néztem ki erre, előbb április elején Szigetszentmiklóson próbálom meg, ha ott nem jön össze, akkor ősszel nekifutok még egyszer – jelentette ki Sass Diána. – Természetesen ott leszek megint az esztergomi backyardon, ám ezúttal nincs a tavalyihoz hasonló nagy célom, ezúttal inkább csak amolyan örömfutást tervezek, nincs előre meghatározva, hogy mennyit szeretnék a pályán tölteni. Pósa Tibor, a verseny szervezője jó barátom, s az idén behozott egy újdonságot: aki legalább huszonnégy órát fut, kap egy szép emlékérmet ajándékba, ez rendesen motivál.”

A legközelebbi backyard-világbajnokság 2026-ban lesz, így Diána jövőre próbál majd bekerülni a válogatottba. Lesznek rövidebb távú versenyei is, több külföldi megméretés is tervben van, de konkrétumokig még nem jutott el, egyelőre sok minden képlékeny.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kéri Veronika remek formában várja a dupla Balaton-kört
Június közepén rendezik meg az idei Gerecse 50-et
Minden rekordot megdöntött a 40. Telekom Vivicittá
Nehéz volt esőben és szélben futni, de aranyat nyert Tapolcán
A maratoni futás bajnoka még mindig gyűjti a tapasztalatokat, hogyan is lehet jól csinálni ezt a műfajt

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek
Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.