Tessék mondani, nyári álom nincs?

A meleg, sőt a kánikulai időszak nem minden futó álma, s Bogi is úgy érzi, ezt az évszakot jobb lenne valahogy átvészelni, mert korábban már számtalan negatív tapasztalatot szerzett.

Utálom a nyarat. Elég baj az, hogy lerohad az ember gatyája is árnyékban (már ha van, mármint árnyék…), és nem lehet megúszni a futást, hogy közben ne hordanál ki lábon két hőgutát, de rengeteg pluszproblémát is generál ez a pokoli évszak. Nem tudom, ki találta ki, de extrém szadista lehetett.

Furcsa, hogy mindezek tükrében az állatvilág egy része nem nyári álmot alszik.

ALLERGIA

Tudom, van a gusztustalan orrkicsapós technika, amit a mai napig nem sikerült elsajátítanom. Míg télen elég egy százas papírzsepi meglevesesedett orrom felitatására, nyáron kétszázas kell, mert még a városban is burjánzik a természet az allergiámmal együtt, és egy bokortól is patakokban folyik az orrom, dől a könnyem, és levegőt kapni is luxus.

BOGARAK

Jó napot, Misi vagyok, és öt másodperce vegán! Mivel egy futás alkalmával kábé két kiló bogarat sikerül elfogyasztani. Értem én, hogy fontos a protein, de amikor már a szemedből és a füledből is lapátolni kell a tetemeket, az már túlzás.

Igen is, baromi zavaró, mikor futás közben a szemedet kell dörzsölnöd, mert valami szuicid hajlamú muslincának arra támadt kedve, hogy a szaruhártyádon murdáljon meg.

PÉNZ

Ha a negyven Celsius-fokban épp nincs kedved hatliteres szopózsákkal betámadni a János-hegyet, az ember gatyája is rámegy, hogy folyadékhoz jusson. Feltéve, ha nem úgy jársz, mint én a múlt héten, amikor betértem összeaszalva a boltba, és látom, nyista pénz, nyista bankkártya, itt biz’ szomjhalál esete forog kockán. Plusz kell még jégkrém, valami jutalomfalat annak örömére, hogy túléltük ezt is.

ŐRÜLTEK

Róluk már esett szó, de a meleg miatt valahogy fokozottan idegbeteg mindenki, így nem telik el „hágás”, hogy ne küldenénk el egymást egy bicóssal, autóssal az eredendő anyaméhbe.

TESTNEDVEK

Mikor nem csak másoktól undorodsz, hanem leginkább magadtól, hogy öt liter izzadságot csavarsz ki a cuccaidból és még rohadt büdös is vagy, de kit érdekel, amikor az életedért küzdöttél a szigeten pucér pasasok között, nehogy már még gálában kelljen megjelenni a nonstopban az antidepresszáns sörért!

POZITÍVUM

Le lehet menni a Balcsira, s egy szál semmiben beach bodyt virítani a bodegák között kábé öt percig, mert a lángosszagú parton történő pörkölődés körülbelül ennyi ideig kivitelezhető, utána úgyis bemenekülünk a klímás szobába aperolt szlopálni, mert pótolni kell a folyadékot. Az mindig nagyon fontos.

Ugyanitt skandináv, orosz körútra keresek útitársat!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.