Tiricz Irén két szép sikere

Két remek győzelmet is aratott áprilisban Tiricz Irén – sikereiben nagy szerepet játszik, hogy az év eleje óta edzővel, Pelsőczy Attilával készül. Reméli, hogy hamarosan végre külföldön is rajthoz állhat.

Szép duplázással dobta fel az áprilist Tiricz Irén, aki nemrég győzött a hegyifutók Szentgálon rendezett félmaratoni magyar bajnokságán, majd a legutóbbi hétvégén a Mátrabérc Trail útvonalán tartott hosszú távú országos viadalon is. Kronológiailag visszafelé haladva először a Sirok és Szurdokpüspöki közötti 54 km-t és +2700 méteres szintemelkedést hozó hosszú távú bajnokságról kérdeztük, főleg, mert az 5:39:26-os idejét a versenybeszámolóban fantasztikusnak nevezték.

„Tavaly sikerült már 5:45-öt futnom, így számítottam hasonlóra – kezdte a Pomázi FBSE 35 éves futója.

– Én is jó időként tartom számon, ám azért lehet még faragni belőle. A múlt év végén a csuklósérülésem miatt nem futottam igazán hosszú távokat, és többnyire csak síkon edzettem. Így aztán az őszi Mátrabérc eredményével a maximumot hoztam ki magamból. Most viszont fordítva alakult: sokat edzettem terepen, minden eddiginél több szintet gyűjtöttem, a verseny előtti pályabejárásom is biztató volt, a rajt után mégis azt éreztem, hogy ez nem az én napom. A részidőkből láttam, hogy nagy baj nincs, de végig nehezen ment a futás.”

A versenyen az elsőség volt neki a legfontosabb, mivel ez nem a Mátrabérc Trail, csak annak az útvonalán megrendezett országos bajnokság, az időeredményt nem is hitelesítik pályacsúcsként. Egyébként az eseményhez kapcsolódik, hogy Tiricz Irén a kivételek egyike volt, aki nemhogy panaszkodott volna a sár miatt, még örült is a terepnek.

„Talán én voltam az egyetlen a mezőnyből, aki azért szurkolt, hogy ne száradjon fel teljesen a pálya.

A versenyt megelőző esőzések miatt beszereztem egy kifejezetten laza, nedves talajra való futócipőt, változtatni pedig nem akartam az utolsó napokban. Azt gondolom, hogy a versenyen futott időmet érdemben nem befolyásolta a sár.”

Ha a hosszú távú ob-ról némi hiányérzettel is beszélt, a két héttel korábban, Szentgálon rendezett félmaratonira visszagondolva egyből elmosolyodott.

„Előtte egy-két héttel nem is terveztem elindulni rajta, ráadásul a nagyon erős mezőnyben egyáltalán nem tartottam magam esélyesnek. A harmadik-negyedik helyre számítottam, ezért a győzelem különösen nagy élményt jelentett, és fontos visszajelzés volt, hogy jó úton járunk az edzésekkel. Egy januárban elszenvedett részleges vádliizom-szakadás miatt kizárólag terepen edzettem, a síkon végzett gyorsító edzések teljesen kiestek. A szentgáli pálya pedig kifejezetten gyorsnak ígérkezett, amelyre nem éreztem magam felkészültnek. Ezen a versenyen a rajt után rögtön éreztem, hogy jó napot fogtam ki, végig koncentráltan tudtam versenyezni.

Utólag mindig jobb érzés a győzelem, ha erős mezőnyben, szoros párharcok alakulnak ki, és itt bizony az utolsó kilométerekig látótávolságon belül maradtunk a második helyezettel.”

Tiricz Irén az őszi cikkünkben még arról beszélt, hogy 2021-re elsősorban külföldön és magashegyi versenyeken szeretne részt venni.

„Azt gondoltam, ilyenkor már lehet tervezni, ám éppen a napokban törölték a Portugáliába tervezett, tavalyról elhalasztott hegyifutó Európa-bajnokságot, szóval elbizonytalanodtam. Az elsődleges cél, hogy minél többet versenyezzek külföldön. Az idei egyik fő megméretésem az Ultra-Trail du Mont-Blanc, azaz a legendás UTMB rövidebb távja, az 56 km-es verseny. Remélem, megrendezik, és indulhatok.”

Edzővel az úton

Tiricz Irén 2021-ig edző nélkül dolgozott, azonban január óta Pelsőczy Attila segíti a munkáját. A futó a személyisége és a szakmai tapasztalata miatt választotta a szakembert, akinek pályaatlétikában és hegyifutásban is remek eredményei, illetve nagy tudása van.

„Sokáig készültem edző nélkül, viszonylag önfejűnek is tartom magam, sok dologról van határozott elképzelésem, ezért mindenképp csak olyan edző jöhetett szóba, akiben maximálisan bízom, teljes mértékben el tudom fogadni az általa írt edzéstervet. Attilával korábban is ismertük egymást, azt gondoltam, reálisan látja a képességeimet, a szakmai tudása, tapasztalata nem kérdés, valamint a személyisége, hozzáállása is motivációt jelent nekem.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.