Tíz hazai hegyre futott fel a trió

A járvány miatt világszerte törölték a különböző versenyeket, de három magyar terepfutó, Lőrincz Olivér, Medgyessy Gergely és Zenyik Róbert itthoni tájakon keresett és talált kihívást.

Ha a Kék csapat útnak indul, abból biztosan izgalmas kihívás kerekedik. Legutóbbi vállalkozása során hazánk tíz legmagasabb hegycsúcsa volt a célja a Lőrincz Olivér, Medgyessy Gergely, Zenyik Róbert alkotta triónak. Számos kőkemény, szintes, technikás magashegyi próbatétel sikeres teljesítése után hazánk tíz legmagasabb hegycsúcsának meghódítását célozták meg. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet teljesen átírta az amatőr sportolók 2020-as versenynaptárát is, a rendezők szinte az összes futóversenyt törölték vagy későbbi időpontra halasztották. Sok sportkedvelő ezért virtuális próbatételeken élte ki bizonyítási vágyát, s voltak, akik az egyre népszerűbb instant túrákon arattak sikereket.

 

 

„Olyan tartalmas és egyedülálló próbatételt kerestünk, amiért nem kellett több száz kilométert utaznunk külföldre, mégis elég kemény, izgalmas és kellően megterhelő – mondta Lőrincz Olivér. – Magyarország nem bővelkedik magashegyi körülményekben, de futóedzőként is azt vallom, fel lehet készülni az alpesi megméretésekre a magyar terepviszonyok mellett is. Elvégre van nekünk Mátránk, Bükkünk, Börzsönyünk vagy Zemplénünk, ahol keresve sem találni szebb útvonalakat, amelyeken jelentős a szintkülönbség is. Így minden adva van az igazi erőpróbához.”

A kihívás ötletgazdája Medgyessy Gergely volt.

„Mivel őszig gyakorlatilag verseny nélkül maradtunk, adta magát, hogy olyan közös futást találjunk ki, amelyhez nem kell rajtszám, frissítőpont, rendezőszemélyzet. A teljesítésért nem jár befutóérem, viszont közben rengeteg élménnyel gazdagodhatunk. Ez a közös futásaink lényege.

A csapattal van egy hallgatólagos egyezségünk, miszerint minden évben más talál ki egy kihívást. Bár a legutóbbi, két évvel ezelőtti nagy-britanniai túra ötlete is tőlem származott, mivel az kisebb kudarccal zárult, idén is én dobtam be, hogy fussunk fel Magyarország tíz legmagasabb csúcsára.”

Az alapötletet az Egyesült Államokban méltán híres Nolan’s 14 nevű kihívás adta, amelynek útvonala összesen tizennégy háromezer méter feletti hegycsúcsot érint Coloradóban.

„Mindenképpen itthon szerettünk volna maradni, és olyan pályát, útvonalat találni, amit még korábban senki sem teljesített. Áprilistól az összes verseny elmaradt, amelyre előzetesen beneveztünk, konkrét versenycél nélkül maradtunk.

Együtt indultunk volna el az olaszországi BVG Trailen, majd nyáron egy spanyolországi versenyen. Közben biztossá vált, hogy a nyár végén a legendás Ultra-Trail du Mont-Blanc ultramaratonit sem tartják meg, amelyen már tizenharmadszor álltam volna rajthoz, így jobb híján önmagunknak kellett új kihívást keresnünk.

Mivel Magyarország tíz legmagasabb hegycsúcsa a Bükkben és a Mátrában emelkedik, nem is kellett több órát utaznunk az indulás előtt. Amikor pedig Szilvásváradtól Galyatetőig a pontos útvonalat is megterveztük, és kiderült, hogy száz kilométer alatti lesz a ránk váró táv, eldöntöttük, hogy nem két nap alatt, hanem egy nekifutásra teljesítjük.”

Zenyik Róbert is örömmel csatlakozott társaihoz, neki is felkeltette kalandvágyát a különleges csúcstámadás ötlete.

„A tél folyamán felvetődött bennünk egy külföldi challenge lehetősége, de a koronavírus-járvány miatt egyelőre le kellett mondanunk róla. A járvány lecsengésével újra igényünk támadt a közös futásra. Az ötlet Gergő fejéből pattant ki, és másfél héttel később már Szilvásváradon találtuk magunkat. A bükki szakaszt vártam leginkább, különösen izgalmas volt azokra a csúcsokra felérni, amelyekre nem vezetett út, gyakorlatilag térdig avarban gázolva kellett felfutnunk. Jó néhány kihívást teljesítettünk már hárman, ezúttal is kiváló volt az összhang közöttünk, ami elengedhetetlen a legfontosabb tényezőhöz, hogy a futás remek élménnyé váljon.”

Medgyessy Gergely szerint a háromtagú csapatban futásnak ugyanabban rejlik a nehézsége és a szépsége is.

„A három futó nem egyszerre fárad el, máskor érzi úgy, hogy holtpontra került, a menet közben felvetődő problémák egyediek, de a megoldást közösen kell megtalálni. A mi hármasunk jól működik, sokat futottunk már együtt, jó a kémia közöttünk, pedig az évek alatt mindenkinek voltak már könnyebb és nehezebb időszakai. Ennek az útvonalnak egy részét ismertük a korábbi versenyeinkről, például a Bükki Kilátások, a Mátrabérc Trails vagy a Kéktúra útvonaláról, de mindig élmény ugyanannak a terepnek a szépségeit felfedezni más és más évszakban. Az erdő mindig más arcát mutatja, és éppen ez az, amit szeretünk benne.

Bár tapasztalt terepfutók vagyunk, az útvonal másik részén még mi sem jártunk korábban, a csúcsok felét nem ismertük.

Ezekre út sem vezetett, meg kellett találnunk a csapást, ettől vált igazi felfedező futássá ez a kihívás. Mivel eddig nem futott senki ezen az útvonalon, nem volt elvárás vagy nyomás rajtunk, hogy mennyi idő alatt kell a távot legyűrnünk. És abban is biztosak lehettünk, hogy teszünk néhány felesleges kilométert is – ebben a kalandfutásban ez benne van.”

A rövid kitérő ellenére – a futók itt-ott eltévedve öt és kilenc kilométer közötti távot tettek hozzá az eredetileg tervezetthez – a csapat elégedett lehetett a csaknem tizennégy órás időeredménnyel. A Magyarország tíz legmagasabb csúcsát érintő első próba sikerén felbuzdulva a trió azt tervezi, hogy az útvonalat közkinccsé téve legalább kéttagú csapatban teljesíthető kihívást hoz létre – amelynek immár adva van a pályacsúcsa.

(Megjelent a Nemzeti Sport Hosszabbítás mellékletében 2020 júniusában)

 

Remek csapatot alkotnak

Lőrincz Olivér hazánk egyik elismert hosszútávfutó-edzője, tanítványai hét Spartathlon-győzelmet számlálnak, és kikerült közülük a huszonnégyórás világbajnokságon nyertes futó is. Zenyik Róbert és Medgyessy Gergely szintén jártas a hosszú távú terepfutásban, mindketten többször teljesítettek olyan híres magashegyi versenyeket, mint a franciaországi Ultra-Trail du Mont-Blanc vagy az olaszországi Dolomitokon átívelő Lavaredo Ultra Trail. Mindhárman rendszeres résztvevői a hazai terepfutóversenyeknek, de Medgyessy Gergely aszfaltos viadalokon is rendszeresen indul.

A trió eddigi fontosabb kihívásai
2014 – La Traversée: 203 kilométeres egyéni kihívás a francia Alpokban, Chamonix és Briancon között 13 ezer méternyi szintkülönbséggel. A trió 49 óra alatt teljesítette első és eddig egyetlen magyar csapatként.
2016 – Országos Kéktúra: Magyarország első és Európa egyik leghosszabb egybefüggő turistaútvonala az 1160 kilométeres OKT. A csapat váltóban, megállás nélkül hét nap alatt teljesítette a távot.
2017 – Spanyolország: öt nap alatt a Pireneusokon át.
2018 – UK Big 3: a három leghíresebb kör teljesítése Nagy-Britanniában, a Bob Graham Angliában, a Ramsey Skóciában és a Buckely Walesben. Egymás utáni teljesítését remélték, de erre egy sajnálatos sérülés miatt nem került sor.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.