Aki már futott életében legalább egy-két hónapot nagyjából rendszeresen, tudja, a bokor a futó egyik legjobb barátja. Ha emeljük a tétet aztán futtában, akkor az ember már annyi kínos szituációba keveredik, hogy még a nekrológba is kínos beleírni. Úgyis lebuknál, mekkora hipokrita vagy, mikor papolsz az unokádnak, hogy talán nem hajnali négykor kellene beesni a szelektív kukák közé talajrészegen, miközben Miki bá másnap arról regél a még mindig hullasápadt lemenődnek, hogy ez semmi, kisfiam, emlékszem, harminc éve nagyapádat azzal szívattam az UB-n, hogy a lötyijébe öntöttem egy kis házi kerítésszaggatót, ő meg üvöltve pakolta tele az eperfa alját a siófoki kempingben, úgy háromezer ember szeme láttára. Azok voltak ám a szép idők!
Nézzünk tehát pár kínos szitut, amire érdemes felkészülni. Vagy ha felkészülni nem is, legalább tudod, hogy ez a futóbiznisz ilyesfajta kellemetlenségekkel is jár.
Emésztési problémák
Figyeled ezt az eufemisztikus megfogalmazást? Ezen belül megkülönböztetünk alsó- és felsőtesti problémákat. Gőzöm sincs, hogyan fogalmazzak, hogy ne cenzúrázzanak agyon, és hogyan írjam körül virágnyelven, hogy ez biz’ a hányás és hasmenés. Amúgy az altesti gondokat is lehet még kettéosztani. A még vállalható verzió, amikor érzed, hogy kaksizni kell, de tudod cipelni a terhet akár végig, akár a legközelebbi klotyóig.
A jóval kellemetlenebb verzió, amikor derült égből villámcsapásként ér a hascsikarás, és egy lépést sem tudsz tenni tovább.
Szerencsés esetben erdőben vagy, így kisegít a már említett bokor és pár lapulevél, de, mondjuk, a rakparton már neccesebb a helyzet. A turizmusnak és a széles körben elterjedt alkoholizmusnak hála nagyjából százméterenként találsz egy kocsmát vagy kajáldát, és záróizmod minden erejét latba vetve próbálsz a legkétségbeesettebb arccal bekéredzkedni a létesítmény mellékhelyiségébe, majd rendelni egy sört, mert ezt a fizikai és lelki megpróbáltatást muszáj valahogy kiheverni. A hányás abból a szempontból praktikusabb, hogy nem követsz el közszeméremsértést, és talán az állampolgárok is megértőbbek veled szemben, hogy pusztán rád jött a rosszullét ebben a kánikulában. Nem kell beszámolnod róla, hogy a hajnali disznóvágáson már benyomtál fél liter kisüstit, hisz’ mivel futós uniformisban vagy, nem feltételezik rólad.
Bitang nagy taknyolás
Terepen ez szinte természetes, és nem röhög vagy aggódik különösebben senki (talán nem is volt szemtanú), hacsak nem hallotta, hogy megreccsent a gerinced. De amikor futsz az amúgy full sík aszfalton, és teljesen indokolatlanul zakózol pár száz ember előtt egy brutálisat, már más a szitu, mert egyből felvetődik, hogyan lehetsz ilyen béna, főleg a te fejedben, vajon rögzítette-e valaki mobilon, és elkezd futótűzként terjedni a Face-en, reménykedsz, hogy nem látta a jelenetet egyetlen ismerős sem, és próbálod minél hamarabb elhagyni a tett helyszínét. Pozitívum, hogy a lábad egy részén a gyantázás meg van oldva.
Ez meg ki a bánat?
Hacsak nem tanyán laksz a Hortobágy közepén, elkerülhetetlen, hogy ne fuss össze ismerőssel. Na, most itt jön, hacsak nem közvetlen előtted, és köszön bele az arcodba, míg te el vagy nagyon mélyülve magadban, és még a metál is üvölt a füledben, akkor nem érted, hogy az út túloldalán, a buszmegállóban miért kalimpál neked az a nő, vagy észre sem veszed, vagy éppen kocsiból rád dudálnak, és konstatálod, már megint valami bunkó nem bír magával, és ezzel szórakozik, miközben magadban elküldöd ötször a veretes francba.
Aztán otthon kapod az üzit, hogy figyu, integettem neked odaát, figyu, én dudáltam rád az úton, és fordul a kocka, mert te érzed magad tahónak, hogy nem viszonoztad az üdvözlést.
Legközelebb, biztos már egy ásványvízre se hív meg – nemhogy még sörre…
