„Borzalmasan sikerült, csoda hogy egyáltalán ennyit tudtam menni, és még a dobogón is végeztem. Az utolsó nyolc órában teljes filmszakadás, semmire nem emlékszem, nem voltam már magamnál” – ezt írta a tajvani negyvennolcórás versenye után. Ennyire rossz volt?
Igen, a szó szoros értelmében totális filmszakadásom volt – mondta Beda Szabolcs, aki 359.440 kilométert megtéve harmadik helyen végzett a tajvani negyvennyolcórás versenyen. – Az esemény végére semmire sem emlékszem, annyi van meg, hogy azt gondoltam, az egészet csak álmodom. Mintha nem a valóságban lettem volna. Gyakorlatilag az utolsó nyolc óra és az eredményhirdetés így zajlott. Az eredményhirdetésből csak annyira emlékszem, hogy ott vagyok a dobogón, ám fogalmam sincs, hogy miképp mentem fel oda és jöttem le onnan. Gyanítom úgy kísértek fel és le…
Mi lehetett a probléma?
Sajnos energiaellátási probléma lépett fel. Az egész azzal kezdődött, hogy nem tudtam a verseny előtti napokban magamnak főzni, pedig vittem hozzá eszközöket, de… Nem tudtam használni, mert Tajvanon nem volt megfelelő a feszültség. Mire megoldódott a probléma, már eltelt a hét fele, közel volt a verseny. Szóval nem tudtam főzni magamnak, nem azt ettem, amit akartam, nehéz volt megfelelően étkezni, sajnos a szállodában sem volt megfelelő minőségű és mennyiségű az étel. A szénhidrát raktárakat nem tudtam úgy feltölteni, ahogyan kellett volna, márpedig egy negyvennyolcórás versenyen ez nagyon fontos.
Mi történt pontosan?
Remekül kezdődött a verseny, könnyen ment a futás az elején, egy kicsit még gyorsabban is haladtam, mint terveztem. Igaz, a helyi segítőkkel akadtak problémák, volt olyan srác, aki nem szólt semmit, egyszer csak órákra eltűnt, valamint sokszor előfordult, hogy nem azt, és nem úgy adták be, amit kértem. Szóval a frissítés eléggé stresszes volt… Nem sokkal a rajt után máris gyomorproblémákkal küzdöttem, pedig addig semmiféle jel nem utalt ezekre. Utólag sokat gondolkoztam, hogy mi is lehetett a baj, s jó eséllyel a víz a ludas. A segítők egy kihelyezett automatából adagolták a vizet, azt mondták tiszta, ám gyanítom, hogy sima csapra kötött megoldás volt… Egy új-zélandi hölgy is ugyanebből az automatából ivott, s neki is hasonló problémái lettek, végig szenvedett. Nyilván menet közben még nem jöttem rá, végig abból ittam, nem volt más vízforrás. A gyomor- és a frissítési problémák miatt sokszor kellett szünetet tartanom, amivel sok időt vesztettem, eléggé rontott az átlagsebességemen. Szó szerint minden táp- és ásványi anyag kijött belőlem, felborult az emésztésem, olyan kalóriadeficit alakult ki, hogy az agyam sem kaphatta meg a szükséges szénhidrátokat, így alakult ki a filmszakadás. Gyakorlatilag nem voltam magamnál, arra sem emlékszem, hogy az utolsó nyolc órában hogyan haladtam még a pályán, azt sem tudom, hogy miképp ért véget a verseny.
Mikor lett jobban?
Nyilván egyedül nem tudtam volna visszamenni a szállásra, autóval vittek, sokat segítettek a tavaly megismert barátaim – egy ott élő új-zélandi srác és egy dél-afrikai pár. Fogalmam sem volt semmiről, azt sem tudtam, mi lett a végeredmény. Amikor a hotelben tudatosult bennem, hogy ez nem egy álom, a Facebook Ultrafutás csoportjában néztem meg a végeredményt, nagyon csalódott voltam. Gyorsan lezuhanyoztam, lefeküdtem, majd éjjel arra keltem, hogy nagyon éhes vagyok. Ettem egy kukoricakonzervet, majd visszaaludtam, s miután felkeltem reggel, már sokkal jobban éreztem magam.
Ez volt a legszenvedősebb versenye?
Teljes mértékben. Sőt, egész életemben ez a legdurvább élmény, amit átéltem.
Az elképesztő dolgok ellenére csak sikerült megszereznie az előkelő harmadik helyet. Le a kalappal ön előtt.
A szerencsén múlt. Az első huszonnégy órában jól haladtam, előzetesen hat perces tempót lőttem be, az elején öt negyven, öt ötvenben mentem előre, aztán beálltam a nagyjából hatpercesre. Ahogy az imént mondtam, az volt a probléma, hogy sok szünetet kellett beiktatom a mosdóhasználat és a frissítési problémák miatt, ami lerontotta az átlagom. A nettó átlagomat nézve kétszáznegyven kilométert kellett volna mennem huszonnégy óra után, ám csupán kétszázhuszonnyolcnál voltam. Nem annyit mentem, amennyit szerettem volna. Aztán jöttek szépen-lassan a problémák, egyre jobban gyengültem, lassultam és fáradtam. Ekkor tudtam már, hogy nem lesz új országos csúcs, pedig előzetesen ebben reménykedtem, és szerintem a megfelelő forma is megvolt hozzá.
Hogyan néz ki a közeljövője?
Március első hétvégéjén már edzettem, nagyon jól ment, látszódott, hogy fizikailag nem fárasztott le a tajvani verseny, nem tudtam kifutni magam. Következik április végén a hatnapos világbajnokság, de ott lesz a huszonnégyórás és a száz kilométeres országos bajnokság is. Azonban a következő hétvégén a Balaton Szupermaratonon veszek részt, de csak edzés jelleggel.
