A sikeres, tizenkettedik egyéni Ultrabalaton-teljesítést követően, pozitív érzésekkel várta Tóth Attila a Spartathlont. A felkészülése jól sikerült, így nyugodt szívvel utazott a versenyre, ahová most nem a legjobb időeredményért jött.
Túl erős volt a kezdés…
Tóth Attila is szerepel Futóarcok című könyvünkben, amely november közepén jelenik meg. Az Ultrabalaton-rekorder számára éppen az egyik tó körüli futás hozta a legrosszabb taktikát. Ahogy mondja, kicsit nagy arccal, hatalmas tempóban kezdett, vezetett is, amikor a korábban Spartathlon-második Ivan Cudin 60 kilométernél beérte: beszélgettek kicsit, majd Cudin megjegyezte, a magyar sportolónak egész jó a tempója, biztos váltóban fut… Mire Tóth Attila válaszolhatott volna, az olasznak már a hátát is alig látta.
“Az idén nem versenyezni jöttem, hanem még egyszer szerettem volna futva végigjárni ezt az utat, amit már az elmúlt tíz év során négy alkalommal volt szerencsém megismerni. Az első teljesítésem után pontosan tíz évvel úgy éreztem, rendelkezem annyi tapasztalattal, hogy ezt az egészet úgy igazán élvezni is tudjam. Szerencsére jól sikerült a felkészülésem, jól ment a futás, idén nem akadályozott semmilyen sérülés, így abszolút nyugodt szívvel utaztam a versenyre.”
Az előzmények alapján joggal bízott a sikeres teljesítésben, így a hatból az ötödik célba érkezésében az Angliában élő ultrafutó, aki tavaly Szabó Béla kísérőjeként vett részt a Spartathlonon.
“Egészséges izgalommal, de mégis felszabadultan vártam a rajtot. Az indulástt követően kifejezetten jól esett a futás, sikerült tartanom a magamnak megszabott pulzushatárokat és a tervezett tempót is. Nem siettem, élveztem a reggeli viszonylagos hűvös időt. Felvettem a szokásos utazó tempót, és igyekeztem maximálisan kiélvezni, amiért jöttem.”
Az út azonban nem tartott sokáig a, mivel egy kivédhetetlen, balszerencsés találkozás miatt korán feladni kényszerült a versenyt.
“Az ősi Korinthoszban, már kilencven kilométeren túl, nem sokkal a frissítőpont előtt éppen egy kellemes lejtőn futottam lefelé, amikor a szemem sarkából láttam, hogy a mellékutcából valami elég nagy sebességet diktálva felém tart. Azt is azonnal éreztem, hogy semmiképpen sem tud megállni előttem, ezért amennyire a tempóm és az izmaim engedték, vészfékeztem. Ez volt a szerencsém, mert a kerékpáros srác nem tett így. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy csak egy kisebb ütés ért, és a lábamon hajtott keresztül, majd megállás nélkül továbbszáguldott. A legnagyobb baj az volt, hogy ettől a hirtelen mozdulatsortól, és valószínűleg a stressztől, az összes izmom begörcsölt, nemcsak a lábaim. De épp kapóra jött egy kerítés, amiben meg tudtam kapaszkodni, így sikerült kivárnom, hogy a görcsök elmúljanak.
Miután nagy nehezen összeszedtem magam, elindultam a frissítőpont irányába, de amint futni akartam, mindkét lábam azonnal görcsbe állt.
Ezt eljátszottam még néhányszor, de mindig a közeli kerítés mellé kerültem, ahol meg kellett kapaszkodnom, különben a földre kerültem volna.”
Pokoli kínok után, nagy nehezen végül sikerült beérnie a következő frissítőállomásra, ahol minden létező, lehetséges módon igyekeztek segíteni a szerencsétlenül járt futón, de ez sem volt elég a sikeres célba érkezéshez.
“A frissítőponton nagy adag magnéziumot és sókapszulákat is bevettem, majd vártam, hogy az idő múlásával javuljon a helyzet. Onnan még nagyjából tíz kilométeren keresztül próbálkoztam újraindítani a futást, de néhány lépés után mindig vissza kellett váltsak sétára. Ez a vánszorgás Zevgolatioig tartott, ahol már csak négy percem maradt a szintidőből, és mivel nem javult semmit a helyzet, már nem mentem ki a pontról. Ott véget ért egy álom.”
Licit a pólókért
Lezárult a 2019-es Spartathlon, de a magyar csapat közös adománygyűjtése tovább folytatódik, írja a Magyar Hospice Alapítvány. Maráz Zsuzsanna, Bódis Tamás és Csécsei Zoltán is dedikálta és árverésre ajánlotta hivatalos pólóját, amiben végigküzdötte a távot. A negyedik felajánlásuk egy egyedi csapatpóló, amit az összes, nárciszt viselő ultrás aláírt. Az aukció időtartama: 2019. október 4–7. délelőtt 11 óráig. A licitről szóló részletes leírást és a pólókról a képeket az esemény hivatalos facebook oldalán lehet megnézni.
Másodszor kellett tehát feladnia a Spartathlont, így nem sikerült megünnepelni a tízéves évfordulót Tóth Attilának, aki csalódottsága miatt még nem tudja, hogy jövőre vissza tér-e Görögországba. De idén még szeretne egy versenyt teljesíteni.
“Egyelőre nem gondolkozom a jövő éven, túl sok energia, idő és pénz ment el az idén ebbe a projektbe, ami balszerencsés módon egyik pillanatról a másikra nullázódott le. Csalódott vagyok. Egyrészről szomorú szívvel hagytam el Athén városát, mivel nem sikerült megvalósítani az elképzeléseimet, ugyanakkor nagy boldogsággal tölt el, hogy személyesen a részese lehettem magyar csapat történelmi sikereinek. Most elkezdek nézelődni az angliai versenyek között, hátha találok kedvemre valót, mert úgy érzem, hogy ha már ennyit készültem, legalább valahol ki kellene futni magam.”
