Azt írta az interjú előtt, hogy kivételesen nehéz volt a verseny. Mi történt?
Nehéz magyarázatot adni a történtekre, úgy vágtam neki a világbajnokságnak, hogy tudtam, valószínűleg rengeteg nehezítő tényező lesz majd – mondta Garai Ágnes. – Eleve közel ezer méterrel a tengerszint felett volt a pálya, s habár igyekeztem felkészíteni magam, ezzel nem tudtam mit kezdeni. Aztán ott volt a meleg, a magas páratartalom és az UV-sugárzás is. Itthon egyfokos hidegben edzettem, igyekeztem felkészülni a melegre, de sajnos ez most így sikerült.
A rajt előtt mennyi idővel utazott ki? Az akklimatizáció hogy sikerült?
Három nappal a rajt előtt utaztam ki, eléggé fárasztó volt az hosszú út, de viszonylag gyorsan kihevertem a jetlaget. Igyekeztem minél többet pihenni kint, úgy érzem, jól sikerült az akklimatizáció. Nem ez volt a probléma.
Hanem?
Reggel hatkor rajtoltunk, még hűvösben és sötétben, mindenki elindult a saját iramában, én is jól kezdtem, négy negyvenes tempót diktáltam. A körülményeket figyelembe véve hét óra negyvenöt, hét óra ötven perc körüli időt terveztem, a maratoni távig jól is haladtam efelé, ám ott azt éreztem, hogy megy ki belőlem az erő. Nem vittek előre a lábaim, nem tudtam emelni őket, egyre nehezebb volt haladni. Ötven kilométernél jeleztem a segítőimnek, hogy teljesen kivagyok, nem kapok rendesen levegőt, pánikolni kezdtem, egyszerűen nem bírtam futni, azt éreztem, hogy nekem itt vége a versenynek. Akkor megtudtam, hogy Csillag Eszter sérülés miatt feladta, s arra gondoltam, érte is mennem kell előre, nem hagyhatom abba, ha nagyon rossz időeredménnyel is, de célba akarok érni. Egyre csak lassultam, egyre többet pihentem, sétáltam és szenvedtem. Hogy mi lehetett a probléma? Valószínűleg a magashegyi levegő tett be. A mezőny harmada feladta, ami egy világbajnokságon elég extrém, akik pedig lefutották, a többségük nagyon elmaradt az egyéni legjobbjától. Az én kilenc óra tizenkilenc perces időm abszolútban a harmincötödik helyre volt elég, alapesetben ezzel az utolsók között kellett volna végeznem. Ez is azt mutatja, hogy a többségnek nem sikerült jól ez a világbajnokság.
Mentálisan hogyan tudta kezelni ezt a nehéz helyzetet?
Nehéz volt, nem tudtam elkpzelni, hogy abban az állapotban hogyan futok le még ötven kilométert. Elég kemény helyzetet éltem át, mentálisan erősen kellett támogatni magam, és a segítőimre is nagy szükségem volt, ezúton is köszönöm szépen nekik. Abból is igyekeztem erőt meríteni, hogy itthonról is milyen sokan szurkolnak és követnek, a családom, a barátaim, a csapattársaim vagy a munkatársaim. Ez tartotta bennem a lelket, nem jöhettem úgy haza, hogy csalódást okozok. Az időeredményt elengedtem, csak arra figyeltem, hogy mindig egy lépéssel közelebb kerüljek a célhoz.
Érződik a hangján, hogy még nem tette túl magát a történteken.
Persze, még most is rágódom rajta, nagyon bánt, de azzal nyugtatom magam, hogy ha a fejem tetejére álltam volna, akkor sem tudtam volna ennél többet tenni. Sokan mondták, csoda, hogy ilyen állapotban beértem egyáltalán a célba, a verseny után rengeteg kedves üzenetet és biztató szót kaptam. Arról mindenképpen beszélni kell, hogy a szervezés és a pálya minősége nagyon gyenge volt. A helyiek a futók között lábatlankodtak, volt a pályán gyalogos, motor, autó, busz és traktor is. Előfordult, hogy ránk dudáltak verseny közben, volt egy baleset is, egyszer engem is majdnem elütöttek, sok vérző sebet láttam. Nem értettem például azt sem, hogy lehetnek fekvőrendőrök a pályán… Sőt, kutyák és majmok is, por és büdös volt, nagyon rossz körülmények uralkodtak. A közelben permeteztek is, egyszer beszippantottam, eléggé csípte a számat. Természetesen az időmérő rendszer is akadozott, stopperrel mérték a folytatásban, illetve az internetes közvetítés is tönkrement. Az önkénteseknek fogalmuk sem volt, mi a dolguk, mindenkit beengedtek a pályára, Indiában a közlekedés európai fogalmakkal elképzelhetetlen. Hihetetlen, hogy az ember elmegy a világvégére egy világbajnokságra, és azt tapasztalja, hogy traktorok és majmok jönnek vele szemben. Egyáltalán nem volt biztosítva a helyszín, s ez nemcsak az én véleményem, akivel beszélgettem, mindenki ezt mondta.
Beszéljünk kellemesebb dolgokról is, ezt leszámítva kiváló idényen van túl, hiszen több országos bajnokságot és a Spar Maratont is megnyerte.
Ki merem jelenteni, hogy az eddigi legjobb évemen vagyok túl, éppen ezért nehéz kiemelnem egy versenyt. Három országos bajnokságot is megnyertem, a hatórásat, az ötven és a száz kilométereset, valamint a Spar Maratonon is első lettem, és csapatban félmaratoni ob-t is nyertünk. A hatórás országos bajnokságon elért országos csúcs miatt nagyon boldog voltam, majd a száz kilométeresen egyenletes tempóban tudtam végigmenni, akkor vívtam ki a világbajnoki részvételt. Az ötven kilométeres ob-n meleg volt, de ott is tudtam az előre eltervezett tempót tartani. Igaz, a maratoni nem ultra, de sokkal felkapottabb, sokkal nagyobb érdeklődés övezi, hatalmas eufóriát jelentett a győzelem. Így összegezve mindegyik siker egyformán értékes volt.
Gyanítom most kipiheni a fáradalmakat, de megvannak már a célok a következő évre?
Az indiai száz kilométeres világbajnokság óta pihenek, szükségem is van rá. A jövő év még képlékeny, nem döntöttem még el, pontosan mely versenyeken állok rajthoz, valószínűleg az országos bajnokságokon ott leszek, azonban ezek között is lesz átfedés, a jövő zenéje, hogy melyiken tudok részt venni.
