Elképesztő teljesítménnyel, pályacsúcsot döntve győzött a Himalájában rendezett 480 kilométeres Hell Race-en, ráadásul ön a negyedik ember a világon, aki szintidőn belül teljesítette a kihívást. Felfogta már, hogy mit ért el? Hogy érzi most magát?
Hétfőn rajtoltam és szombat este értem célba, igyekszem azóta folyamatosan regenerálódni, de nagy alvásokra még nem volt lehetőségem – mondta a Csupasportnak Toldi Péter, aki 104 óra 33 perc 30 másodperc alatt teljesítette a 480 kilométeres távot, ezzel megdöntötte a magyar Szőnyi Ferenc 108 óra 52 perces korábbi rekordját. – Ilyen futás után akkora sokkban van a szervezet, ami nem engedi meg a hosszú alvásokat. Szerencsére nem sérültem meg, így nem hátráltat semmi, annyi történt, hogy az arcom kissé leégett. Igyekszem felfogni, amit véghez vittem, szépen lassan realizálódik.
Mennyi gratuláló üzenetet kapott?
Rengeteget, nem is volt időm mindegyikre válaszolni, és még most is érkeznek. Nagyon jólesik, ezúton is köszönöm szépen mindenkinek. Ez is segít abban, hogy elhiggyem, valójában mit is értem el.
Tavaly a verseny kétszázhúsz kilométeres távját teljesítette, miben kellett máshogy készülni a négyszáznyolcvanasra?
Egetrengetően nagy különbség nem volt a felkészülésemben. A tavalyi verseny jó tapasztalatszerzési lehetőség volt, sőt, nagyon pozitív élményekkel gazdagodtam. A mostani megméretést az egy évvel ezelőttiekből tanulva terveztem meg, otthon készültem, mennyiségileg és minőségileg is fokozatosan növeltem a munkát. Soha ennyit még nem edzettem ilyen keményen, specifikusan haladtam előre, de ne gondoljon arra senki, hogy sok hegyi edzést végeztem.
Egyébként Európában szinte lehetetlen teljes mértékben felkészülni, a célom az volt, hogy minél jobb fizikai állapotban érkezzek a helyszínre, és minél hatékonyabban tudjam a felkészülés utolsó fázisát elvégezni immár Indiában. Jó formában érkeztem. Míg tavaly tíz napot hagytam az akklimatizációra, ezúttal két hetet.
Tavaly a Csupasportnak adott interjújában érdekes kalandokról számolt be a verseny után, ezúttal történt valami különleges?
Itt nem száznégy óra folyamatos futásról van szó, egyes magasságokban, terepeken célszerű csökkenteni az intenzitást. Nem lenne kifizetődő, ha az ember ötezer méteren túlerőltetné magát, megfontolt előrehaladásról beszélhetünk. Ezúttal hatalmas nagy sztorik és kalandok nem történtek velem, végig próbáltam nagyon koncentrált maradni, ezt a külső szemlélők és én is éreztem. Voltak nehézségek, változó időjárási körülmények és problémák, de ezeket tudomásul vettem és igyekeztem jól reagálni rájuk. Ha jött valami, azt megoldottam és mentem tovább, nagyon összeszedettnek éreztem magam.
Hogyan oldotta meg a pihenést?
Minden alkalommal a kísérő autóban aludtam, összesen nettó hat-hét órát töltöttem pihenéssel. A hatékonyság érdekében általában akkor feküdtem le, amikor otthon is szoktam, így magyar idő szerint tíz óra környékén. Az első nap fél óra, majd ezt követően negyven perc, aztán másfél, később kétszer két óra volt az alvásidőm, ezeket tíz-tizenöt perces mikroalvásokkal egészítettem ki. Amikor nappal futás közben elaludtam és éreztem, hogy emiatt rosszul léptem, akkor úgy döntöttem, hogy jöhet egy kicsi alvás, ez a tíz-tizenöt perc rendesen fel tudott tölteni.
Mi okozta a legnagyobb nehézséget?
A második és harmadik napon az emésztésem nagyon lelassult, ez valószínűleg a magasságnak volt köszönhető. Sajnos ekkor a frissítési tervtől is el kellett térni, gyakorlatilag csak folyadékot és nagyon kevés főtt krumplit tudtam enni. Aztán stabilizálódott a helyzet, később intenzívebben tudtam visszatölteni az energiát. A kísérőautómat egy helyi sofőr vezette, mellette egy indiai fiatalember ült és segített. Megbeszéltük, hogy hány kilométerrel menjenek előre, ott leparkoltak és vártak engem, adtak enni- és innivalót, öltöztem, vetkőztem, majd mentem tovább.
Említette a változó időjárási körülményeket. Erről mit lehet tudni?
Nagyon szélsőséges módon változott, egy nap többször is nagyot fordult. A fennsíkokon és völgyekben húsz-huszonöt fokot mutatott a hőmérő, ez nem nevezhető kánikulának, de tíz-tizenötös UV-sugárzással kemény terhelést adott. Fent a hágókon öt fok és fagypont között ingázott a hőmérséklet, sőt az utolsó napon még a hó is esett. Szóval rengeteget változott az időjárás, naponta többször is át kellett öltöznöm. Lent laza aláöltözetben kezdtem, mire felértem, jöhetett a téli sapka, kabát, síkesztyű, szélnadrág, aztán lefelé menet vissza az aláöltözet és a baseballsapka.
Milyen volt a szintkülönbség?
Folyamatosan fel-le kellett menni, de ezt a tízezer méter szintet nem nevezném annyira extrémnek, ám a tengerszint feletti magasság már nehezebbé teszi. A legmélyebb völgy is kétezer méteren volt, de ahogy mentünk előre, az ötezer méteres hágóból jöttünk lefelé a négyezerötszáz méteres síkra.
Nekem jól sikerült alkalmazkodnom, nem fájt a fejem, nem volt légszomjam, de nagyon észnél kellett lenni, hogy miképp is osztom be az erőmet. Rögtön az elején megtapasztaltam, hogy az emésztésem bánja majd, ha túltolom, nem volt szabad az első három napot túlságosan megnyomni. Óvatosan, ésszel kellett haladni.
Olyan jól sikerült haladnia, hogy elképesztő pályacsúcsot döntött. Ott volt a tervei között a rekorddöntés?
Igen. Igaz, az elsődleges cél a teljesítés volt, de magamban eldöntöttem, hogy a pályacsúcsért megyek. Egy ilyen hosszú verseny előtt butaság bármit mondani, ugyanis számtalan probléma közbejöhet és megdől az egész. Elég egy vihar fent, és nem is lehet folytatni a versenyt. Ha ötezer méteren száz kilométer per órás szél fúj, akkor ott senki nem jut át. Szóval nem is akartam, és nem is emlegettem a pályacsúcsot, de éreztem, ha elkerülnek a problémák, akkor bennem van.
Mit lehet tudni a többi versenyzőről?
Öten rajtolunk el és ketten értünk be a célba. Kifejezetten büszke vagyok rá, hogy egy helyi tengerészgyalogost sikerült megelőznöm. A verseny alatt többször is találkoztunk egymással, az első három napon gyakorlatilag oda-vissza előzgettük egymást, sokat beszélgettünk, biztattuk a másikat, segítettünk egymásnak, egyáltalán nem öldöklő küzdelemről volt szó. Aztán a negyedik napon sikerült ellépnem tőle.
Mi a terve ezt követően?
Pénteken utazom haza Indiából, majd egy hónap pihenő következik. Augusztusban aztán ismét elkezdem az alapozást, mihamarabb jó formába szeretnék kerülni, ugyanis jövő tavaszra máris megvan a következő tervem. A spanyol TransEspana van kitűzve, ez egy ezernyolcvan kilométeres, tizennyolc szakaszból álló verseny, amelyen mindennap hatvan-nyolcvan kilométeres szakaszt kell teljesíteni. Ez a terv, de sok mindtől függ, a családtól és a munkától is, ráadásul komoly tervezést igényel. De ha már ott leszek, mindent megteszek a jó szereplés érdekében.
