Rendkívül izgalmas és mozgalmas éven van túl az Ultra című nagy sikerű sportdokumentumfilm magyar főhőse, Szabó Béla. Tavaly az Ultrabalatonon Tóth Attila – akiről a korábbiakban itt írtunk – kísérőjeként volt jelen, tekintettel arra, hogy az egyik felkészülési versenye, az Ultra Trail Hungary a következő héten került megrendezésre, majd az ikonikus hazai terepfesztivált követően a Lavaredo Ultra Trail viadalon mérette meg magát. A küzdelmes, de sikeres teljesítések annyi energiát adtak neki, hogy nem is volt kérdés, hogy szintidőn belül ott lesz a célkapuban Chamonix-ban, és – a kőkemény szintek ellenére – az UTMB leghosszabb távját is leküzdi.
Szabó Bélával néhány napja a Lubics Szilvia által szervezett hagyományos januári zalai ultrafutótáborban volt szerencsénk együtt tölteni néhány napot, s beszélgetéseink során többek között azt is megosztotta velem, hogy idei fő tervei között az ideális futósúly elérése is szerepel.
Az idén új koncepcióval, Lőrincz Olivér irányítása mellett készülsz a fő programra, az Ultra-Trail du Mont-Blanc TDS-re. A legtöbb UTMB-teljesítés gazdája, Sperka Tamás, azaz „Spero” inspirált, hogy ismét benevezz a francia Alpok klasszikus terepversenyére, illetve mikor fogalmazódott meg benned, hogy felkéred Olivért edzőnek?
Hosszú évekig konokul a magam útját jártam. Ez a konokság hajtott az Ultra című filmben is megelevenedő „Privát Spartathlonon” is, amikor – érvényes nevezés híján – a mezőny után próbáltam lefutni az Athén és Spárta közötti távot. Olivért pedig tavaly október elején kerestem meg. Amúgy már kétezertizenhatban is rengeteg változást „engedtem magamhoz”, kerestem az új megoldásokat, az új szemléleteket, így lettem három esztendővel ezelőtt vegetáriánus. Ebbe a kíváncsiságomba illett bele, hogy ha lehet, Olivér irányítsa az edzéseket. Nincs teljesítési kényszerünk, hiszen a jó ég tudja, mikor állhatok rajthoz újra a Spartathlonon. Talán három-négy év múlva… Így nem csodákat várunk egymástól, hanem időt hagyva korrekt közös munkavégzés folyik, és így találkozik a magas fokú szakmaiság az őrült kitartással. Sérülések és túlterhelés miatt csak tavaly novembertől tudtunk elindulni, a súlyfeleslegem miatt nagyon mélyről, az alapokról. Bizalommal és jó érzéssel lépek előre mindennap.
Tehát Olivér hatására gyökeresen életmódot is változtatsz annak érdekében, hogy még jobb futóvá válhass?
Mint ultrafutók alapvetően amatőrök vagyunk, különös megszállottsággal űzött, ihletett hobbink ez. Nekem még támogatóm sincs, csak a munkámmal keresett filléreket állítom élükre, hogy aztán mindent jól elfussak.
Év végén sokat követelt ez a kötelezettség, ugyanis sűrűn nyúltam boldogsághormonokhoz csoki formájában. Gyorsan összeállt a hat-nyolc kilogramm felesleg. Már a cipő befűzésénél érzem, hogy sokkal nehezebb így teljesíteni, a vágyakat kergetni.
Szóval, azt megbeszéltük, hogy ugrásszerű változást jelentene a fogyás. De nem könnyű, mert ez is fejben dől el. Nem komplikálom a matekot: kevesebbet be, és több teljesítményt ki.
Hajnali vagy esti futó vagy? Az edzéseidet egyedül szoktad végezni?
Jellemzően munka után, tizenhét óra körül tudok futni hét közben. Hétvégén viszont reggel indulok el. A meleg, nyári hetekben van, hogy átváltok a hajnali edzésekre. Az év végi hajrában azonban csak este nyolc után tudtam kimenni, úgyhogy nálam minden előfordul, ahogy a lehetőségem adja. A magányos edzés jellemző rám, és ezt tudom is csinálni. Viszont számos edzőtábor, közösségi futás tarkítja az évet, ahol szintén fel tudok oldódni. Pluszenergiát kapok az érdeklődőktől és a barátoktól.
Milyen az idei versenynaptárad, mikor és hol lehet szurkolni neked?
Tízszer indultam el az Ultrabalatonon, hatszor körbementem, négyszer meg hazafutottam Keszthelyre. Szóval egy kicsit ismerem. Az idén éppen ezért esett erre a versenyre a választásom, mert itt szeretnék újra kvalifikációs szintet futni, amellyel a kétezerhúszas Spartathlonra nevezni tudok.
Tavaly fergeteges élményben volt részem, mert három év türelmes várakozás, sorsolások után elindulhattam az Ultra-Trail du Mont-Blanc százhetven kilométerére. Negyvenöt óra alatt kellett tíz Kékest megmászni – szóval ezt kellett elképzelni. Ebben Sperka Tamás, azaz „Spero” rengeteget segített nekem, akinek a TDS-befutóját a versenyem előtt örülhettem végig.
Később aztán a kísérő barátaimmal együtt éltük meg a libabőrös befutómat Chamonix-ban, és ezt az egyhetes „Terepolimpiát”. A sorsoláson most elsőre bebocsátást nyertem, így az idén ez a száznegyvenöt kilométer lesz az attrakció kilencezer-száz méter pozitív szintemelkedéssel.
A sok siker birtokában még mindig ég benned a vágy az újabb teljesítések és felfedezések iránt. A kudarcokból is tudsz erőt meríteni a folytatáshoz?
Nem is olyan régen villant be egyik kedvenc filmem, a Bilincs és mosoly, amely végül is tükrözi a hozzáállásomat. A Luke-ot játszó Paul Newmannak fogalma sincs arról, miért vágja le sorban a parkolóórákat. Azonban tetteinkért felelősséggel tartozunk, sőt bilincseket cipelhetünk.
Sokszor nem értjük, miért koppint az orrunkra az élet, de kínnal vagy anélkül mindig tudomásul vesszük, aztán lapátolunk tovább. Mindegy, hol vagy, milyen hangulatban vagy, tedd azt ezer fordulattal, mert csak úgy érdemes. Mosolyogj, ha sikerül!
Mosolyogj, ha megpróbáltad! És ha kudarc ér, nem te vagy rossz, csak még kevés vagy ahhoz a nagyhoz. Szóval, mosolyogj egyet, és indulj tovább, tanulni!
Csak lazán! Szabó Béla az UTMB céljában „bíróicásan” tornázott egy kicsit…
Az Ultra című filmben ikonikus kép, amikor Bíró Ica videójára tornázol. Ez a valóság, vagy csak a film kedvéért vetted meg azt a kazettát?
Az Ultra színtiszta dokumentumfilm. A poén az, hogy több mint tizenöt éve én valóban szinte minden reggel ezzel az ódivatú tornafilmmel mozgatom át a tagjaimat – jelzem, hogy Ica ma is megvolt! Ez persze ellentmondhat annak, hogy nyitott vagyok a változásra. Talán ez a köldökzsinórom az ultrafutás monoton, véget nem érő, folyton visszatérő lüktetéséhez. Tavaly Chamonix-ban sikerült ezt a mániámat azzal piedesztálra állítani, hogy a célkapuban „bíróicásan” elvégeztem egy-két lábgyakorlatot. Csak lazán, hiszen a bilincsek egyszer lehullnak, és marad a mosoly.
