Újra meghódították a Kékest

Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a BSI csúcstámadó eseményét a Kékesen, a rendezvény történetében másodszor őszi időpontban.

Az útvonal a kezdetektől változatlan: a mátraházi rajt után 11.6 kilométert kell futni az ország tetejét jelző, 1014 méter magasan lévő csúcskőig. A kihívást nem a táv hossza, hanem a 671 méteres szintkülönbség jelenti, a legmeredekebb, 300 méteres szakaszon 12%-os az emelkedő.

A csúcshódításra 290 hazai településről csaknem 1300 nevezés érkezett. A kalandvágyók késő délelőtt futáshoz ideális, napos időben, 20 fokban rajtoltak el, a hegytetőn 12 fokos, enyhén szeles idő, ám sok-sok szurkoló, fantasztikus hangulat és menő befutóérem várta őket.

Az első Kékes Csúcsfutást 1998-ban rendezték, az idei versenyen köszönthették az esemény történetének 30 000. célba érkezőjét.

A legidősebb teljesítő a 85 éves Fehér Károly volt, 14 induló minden eddigi csúcsfutást teljesített.

Akinek tetszett a rendezvény, vagy a jövőben szívesen indulna, vésse be a naptárába: a Budapest Sportiroda következő Kékes Csúcsfutásának tervezett időpontja: 2022. augusztus 27.!

EREDMÉNYEK
FÉRFIAK
1. Juhász Patrik (Magyar Futósport Egyesület) 48:29
2. Bogos Tamás (ARAK UP Akadémia) 49:06
3. Ördög Krisztián (DVTK SE) 53:24
NŐK
1. Zólyomi Kinga (Csömöri Sport Kft.) 1:02:30
2. Varjasiné Tuli Veronika 1:03:09
3. Ijjasné Róta Annamária 1:03:31

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A korosztályos világcsúcs Nemes László célja a 48 órás világbajnokságon
Idén nem megy Indiába, helyette spanyol és görög versenyre készül
Futás, korcsolya, tenisz, túra – szabadidős sportprogramok januárban
Legjobb futóévén van túl, számos pályacsúcsot megdöntött
Fogyasszon -e energiazselét a túrázó?

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból