Valahogy úgy éreztük magunkat, mint az öttusázók, amikor sportáguk egy időre a minél gyorsabb öltözködés miatt hattusára változott: a futás mellett mi is igyekeztünk minden másodpercet megspórolni, bombabiztos kézzel nyomni a telefon billentyűit, majd a sok-sok lefutott kilométer után elfúló hangon belelihegni a mobilba, hogy végeztem, mehetsz!
Szombat hajnalban 5.15-kor rajtoltunk, és vasárnap hajnalban 2.21-kor ért célba a Nemzeti Sport-Csupasport csapatának utolsó futója az NN Ultrabalaton-Nemzeti Sport virtuális futóváltóban. Ez a 21 óra és 6 perc sok-sok vidámságot, élményt, csodás pillanatot hozott, néha egy kis szenvedéssel vagy fájdalommal fűszerezve.
„A terv szerint én reggel 6:25-kor indultam volna, de sejtettem, hogy Józsi nagyon bele fog húzni, és előbb végez, így készen álltam már, amikor 6:12-kor hívott, hogy indítson – mesélte Blogra futottunk rovatunk gazdája, Szalay Hédi. – Úgy terveztem, hogy a 11.5 km felét a házunk közelében aszfalton teljesítem, mert itt viszonylag sík a terep. Végül nagyjából 7.5 km-t futottam aszfalton, aztán terepre mentem, mert ez nekem kihagyhatatlan. Ez természetesen rontott az időmön, de a lényeg, hogy nagyon élveztem az egészet! Végül 1 óra 17 perc alatt teljesítettem a távot, és indítottam Zsuzskát.”
Gy. Szabó Csilla még varrt is a rajtja előtti percekben – élményeit hosszabban is megírta, itt most a felkészülésébe pillanthatunk bele.
„Az ötlet megszületésekor még csak lábadoztam közel másfél hónapos betegségemből. De talán éppen ezért, semmiképpen sem akartam kimaradni a buliból, éreztem, kell valami extra motiváció a visszatéréshez. A felkészülésre maradó 12 nap gyötrelmes volt. A betegség teljesen lenullázta a testemet, egy sérülésből könnyebb lett volna visszatérni, mint az általános gyengeségből. Van egy kedvenc futónadrágom, amitől nem tudok megválni. Valamikor hosszú volt, ám egy-két esést követően kénytelen voltam megrövidíteni, hogy megmentsem. Először csak vádliközépig, azután egy kicsit feljebb, ma már a térdemet is alig takarja. Egy apró lyukacska még így is maradt, néha-néha viccelődtek is rajta a backpackrunningos futótársaim, de ha tovább vágnám, elvesztené tökéletes szabását.
Most úgy gondoltam, az NS-váltóra csak nem állhatok oda szakadt nadrágban, úgyhogy az indulás előtti izgatott perceket varrással töltöttem. A verseny ugyanis mindig verseny.
Akkor is, ha virtuális, akkor is, ha senki sem ellenőriz és még tétje sincs igazán. Most a csapat miatt kellett menni, s ez nekem nagyobb teher, mint ha magamért futnék. Kocogva, sétálva értem le a Duna-partra. A sétány pontosan tíz kilométer oda-vissza, csak 750 méterrel kellett megtoldanom, s meg is volt a 11.5 kilométer. Szelfizni nem szeretek, ezért a domboldalon tanyázó fiatalokat kértem meg a startfotó elkészítésére.”
Az nso vezető szerkesztője, Kormanik Zsolt Budaörsön futott, és a nehezebb szakaszokon bevált módszerekkel jutott túl.
„Elfutottam az elejét? Persze, ahogy szoktam. Még jó, hogy vittem magammal frissítőt, nem? Aha… belátom, marha voltam, hasznos lett volna, ha viszek. Tehát visszarúgott a Motor, nemde? Ahogy kell, a táv közepe táján, el is tévesztettem az útirányt, nyilván a legkellemesebbnek tervezett szakaszon, a Törökugrató alatti kis erdei ösvényen – a kelleténél előbb kanyarodtam ki, a hiányt a végén kénytelen voltam ,,lekörözni” a célnak kiszemelt sportcsarnok-uszoda parkolójában. Szóval a nehéz pillanatok ezúttal sem maradtak el – mi segített át rajtuk? A bevált módszer: a futótársakra gondoltam, végigpörgettem lelki szemeim előtt váltónk arcait, és mivel melléjük vettem kedves budaörsi edzéstársaimat, a rég nem látott Kocogikat is – akikkel hányszor, de hányszor koptattuk a most szinte néptelen utcákat, a kihalt sportpálya futósávjait -, a reméltnél korábban közölte a jó hírt egyetlen útitársam, az applikációs hölgy: 11.5 kilométer, idei második leghosszabb futásom, kipipálva! Végszó? Kicseng: „Kunzó, te jössz!”
Két részletben futott tizenegy kilométert Kun Zoltán, a Csupasport szerkesztője.
„A délelőtti örömfutás után biztos voltam benne, estére örömvánszorgás következik. Szerencsére akkor elkísért bringával Levi fiam, és világbajnok módon tekert olyan lassan, ahogy én futottam. A végén persze csak rávett egy nyolcszáz méteres „sprintre”, azóta is azt nyögöm, úgyhogy mondtam neki, kedden írja meg csak egyedül a töridogáját…”
Honlapunk szerkesztője, Vincze András volt váltónk befutóembere, Gödön teljesítette a 13.5 kilométert.
„Ha Ultrabalaton, akkor éjszakai szakaszváltás és -futás, és ha éjszakai futás, akkor májusi vihar… Eddig minden UB-n ronggyá ázva, viszont az „esőfutás” gyönyörűségétől átitatva futottunk a csapattársakkal, s kocoghattam magam is tíz, húsz, olykor negyven kilométert, és gondoltam, e viharos hagyomány most, az „instant-UB-n” sem törik majd meg… Ebben a magányos, csendes távváltásban ezúttal az utolsó 13.5 kilométer jutott nekem vasárnap hajnalban, s a csapat olyan jól teljesített, a többiek annyi plusz időt „futottak össze” szombaton, hogy felvillant a misztikus cél, jelesül, hogy pontban 2:21 órakor fejezhetné be az NS-Csupasport UB-váltó a 221 kilométeres teljesítést. Nem részletezem: minden klappolt, ugyanis az utolsó váltásunk időpontja hajnali 01:03 óra volt, így aztán a hátralévő 13.5 kilométerre maradt 1:18 órányi futóidő, s az utolsó méter pontosan vasárnap hajnali 2:21 órakor fogyott el.
Némi hiányérzet mégis volt bennem: nem szakadt az eső!
Egy ideig… A szokásos májusi vihar most kicsit lemaradt az NS-Csupasport UB-váltója mögött – hajnali háromkor kezdtek el haragosan kopogni az esőcseppek… Most mi győztünk!”
A Nemzeti Sport-Csupasport váltójának tagjai a futás sorrendjében: Buzgó József, Szalay Hédi, Borza-Tóth Zsuzsanna, Lipiczky Ágnes, Sinkó Dóra, Kormanik Zsolt, Kun Zoltán, Zombori Dorottya, Gy. Szabó Csilla, Csillag Nóra, Csillag Péter, Dr. Fazekas Melinda, Deák Zsigmond, ifj. Deák Zsigmond, Thury Gábor, Skrapits László, Győri Ferenc, Kremlicza Levente, Vincze András. Zombori András pedig, ahogy az UB-ken is szokta, becsülettel bringázott egész nap.
