Ultrabalaton Trail: meditációs győzelem

Újabb nagy sikert aratott a Felvidéken élő Patrik Milata, aki már az elején meglépett az Ultrabalaton Trailen, és nagyjából egy órával előzte meg Csécsei Zoltánt.

Nagyjából egy évvel ezelőtt robbant be a hazai terepfutó-köztudatba a felvidéki Szádalmáson élő Patrik Milata, aki akkor 7:14-es pályacsúccsal nyerte meg a nagy presztízsű Piros 85-öt. A hétvégén a Burger King Ultrabalaton Trailt rendezték meg, és ismét Milata-siker született, hiszen 9:26:57 alatt teljesítette a kétszáz méter híján 110 kilométeres távot, csaknem egy órával előzte meg a második helyen célba érő, az idén elképesztően sok versenykilométert futó Csécsei Zoltánt (10:23:01).

„Amolyan meditációs verseny volt, hiszen kevés emberrel találkoztam – kezdte a győztes. – Szinte a legelején megléptem, aztán turistát alig láttam, csak a lelkes, csupa szív önkéntesekkel találkoztam, akik remekül tették a dolgukat. Ők is buzdítottak, miközben magamat kellett motiválnom. Sebaj, a hosszútávfutásnak ez is a lényege, hogy fejben erős maradj.”

Mint mondja, fogalma sem volt róla, hogy mekkora az előnye: önmagában az, hogy nem látja a közvetlen riválist, nem sokat jelent, hiszen a fór lehet harminc, tíz, de akár csak egy perc is.

Ugyanakkor nem is foglalkozott a riválisokkal, próbált úgy futni az elején, hogy a táv második felére, a végére is maradjon ereje. „Ha szükség lett volna rá, tudtam volna gyorsabban haladni a végén.”

Először vett részt az eseményen, de reméli, nem utoljára, hiszen nagyon élvezte a kiemelkedően jól szervezett versenyt.

„Minden elismerésem a szervezőknek, mert ahhoz képest, hogy kevés szintemelkedő volt, nem sokszor kellett aszfalton futni, többre számítottam. Tökéletes volt a pálya.” Milata arról is beszélt, a kevés és jelentős szintemelkedést hozó terepnek is megvan a maga szépsége. A keményebb emelkedőkön olykor muszáj sétálni, viszont a lejtőn könnyebb futni.

A viszonylag egyenletesebb terepen – amilyen az Ultrabalaton Trail – viszont nincsenek „pihenős” szakaszok, végig hasonló tempót kell diktálni.

Az üzleti szférában dolgozó, ám a helyi iskolában testnevelést is tanító terepfutó eddig maga írta az edzésterveit, viszont nincs kizárva, hogy a folytatásban kikéri rutinosabb futók tanácsát.

Önmaga felkészítése egyértelműen jól megy Patrik Milatának, aki szép sikerrel zárta az évet, két hét pihenés következik. A megszokottnál talán többet kerékpározik vagy erősít, esetleg túrázik. Az idény közben az edzések tíz százalékát kitevő kiegészítő sportágak most a száz százalékot jelentik majd, ám nem fut, a fejét is ki akarja szellőztetni.

„Nem is értékelném az évet, hiszen minden fontosabb versenyemet törölték, és tervezni sem érdemes, mert minden bizonytalan. A legfontosabb, hogy egészségben túléljük a koronavírus-járványt, és bizakodjunk a szebb jövőben.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.