Mindössze 35 km hosszú és 13 km széles a Karib-tengeren található Kajmán-szigetek legnagyobbja, a Nagy-Kajmán. És hogy mindez miért érdekes? Nos, az 53 éves, a szigetcsoportról származó, sőt, a mai napig ott élő és dolgozó sportoló, Kerri Kanuga is indult az idei Spartathlonon. Ami azért is dicséretes, mert bizony ott azért nem lehet könnyű felkészülni egy ilyen kemény erőpróbára.
Pedig az első jelentősebb versenye éppen a 2010-es Kajmán-szigeteki Maraton volt (merthogy ezek szerint ilyen is van), 2015-ben pedig daganatos gyerekeknek gyűjtve egymaga 170 km-t futott, és 9.6 km-t úszott, amivel hatalmas tiszteletet vívott ki a helyiek körében.
Ezek után pedig nem is olyan meglepő, hogy jelentősebb ultrafutóversenyeken is próbára tette magát. Manapság pedig már annyira rutinosnak számít, hogy júliusban hatodik alkalommal indult a Badwater 135 nevű sivatagi versenyen, amelyet 34 óra és 42 perc alatt teljesített. Ezzel a nők között a hatodik, összesítettben a huszonhatodik helyen végzett, és a női mezőnyben soha nem lett a tizediknél rosszabb. Először egyébként 2016-ban indult a Badwateren, előtte azt nyilatkozta a cnslocallife.com portálnak, hogy az ultrafutás segít neki abban, hogy a céljaira koncentráljon, és boldoggá teszi, hogy ilyen magas szinten tud teljesíteni. Azóta pedig még inkább kitolta a határait, és immár a Spartathlonon is bizonyított, ahol 35:29:46-os idővel fejezte be a versenyt. Mindezt úgy, hogy sok sorstársához hasonlóan teljesen véletlenül csöppent bele az ultrafutás világába.
„Sohasem gondoltam, hogy maratont futok majd, mivel eredetileg úszó vagyok – mondta nemrég, a Spartathlonra készülve a caymancompass.com-nak. – Aztán kétezertízben lefutottam a Kajmán-szigeteken rendezett maratont, majd az ötven kilométeres távot, és mindkettőt nagyon élveztem. Nem sokkal később pedig a kezembe került Dean Karnazes könyve, az Ultramarathon Man. Addig nem is tudtam, hogy vannak, akik száz mérföldeket futnak. Eljátszottam a gondolattal, hogy kipróbálom magam ezen a távon. Eldöntöttem, hogy indulok Floridában a Keys100 nevű versenyen, két évig edzettem, majd minden évben épp a verseny előtt sérültem meg. A második alkalommal eltört a lábam, de úszni tudtam. Akkoriban olvastam egy hatéves daganatos kislány betegség elleni harcáról. Eldöntöttem, tennem kell valamit, amivel segíthetek ezeknek a gyerekeknek. Amikor már tudtam futni, körbeúsztam a Key West szigetet, majd kétszer körbefutottam a Nagy-Kajmánt. Azóta egyébként már négy alkalommal teljesítettem a Keys 100-at is.”
A civilben brókerként dolgozó hölgy azt is elmondta, milyen a Kajmán-szigeteken felkészülni egy-egy rangos versenyre.
„Nagyon nehéz a Kajmán-szigeteken felkészülni egy olyan kemény hegyi versenyre, mint a Badwater. Szerencsére nagyon jó edzőm van, és mindig az adott versenyhez igazodva készülünk. A hegyi szakaszokkal nehezített versenyek előtt például súlymellényben futok fel a Camana Bay-toronyba, súlyokkal megpakolt szánkót húzok, és futópadon edzek, amelyen be lehet állítani az emelkedést. De az itteni meleg miatt extrém körülmények között tudok edzeni. Ezért mindenkinek azt mondom, hogy aki itt tud edzeni, az bármelyik versenyen elindulhat. Az izmok és a csontok pedig idővel megerősödnek. Amikor elkezdtem az ultrafutást, eleinte sok sérülésem volt, de idővel egyre kevesebb lett. Van egy kiváló csontkovácsom és gyógytornászom, és sok apró trükköt megtanultam arról, hogyan készítsem fel a testemet egy ilyen kihívásra.”
A kollégái mellesleg már gratuláltak neki a Facebookon, és a fenti kis történetet olvasva erősen valószínűsíthető, hogy nem ez volt élete utolsó Spartathlonja.
Címlapfotó: caymancompass.com
