Milyen volt a kétezerhuszonhármas esztendő?
Tulajdonképpen elégedett lehetek vele, mert teljesítettem a kitűzött célokat – mondta Vajda Zoltán a Csupasportnak. – Igaz, az Ultrabalatonon és a Spartathlonon jobb időeredményt szerettem volna elérni, de úgy néz ki, ez már így marad, ugyanis kétezerhuszonnégyben nem tervezem az indulást rajtuk, inkább olyan eseményeken szeretnék ott lenni, amelyeken korábban még nem.
Maradjunk még ennél az évnél: mely versenyeket emelné ki?
A szokottnál több versenyen vettem részt, tavasszal a Black Hole-on kezdtem. Izgatott, hogy nem lehetett tudni, mennyit is kell futni és merrefelé. Remekül alakult minden, végül a harmadik helyen zártam. Az egyik főversenyem, az Ultrabalaton felkészülése rendben ment, de negyven-ötven kilométer után nem sokkal gyomorproblémám lett, amely hetven-nyolcvan kilométerig eltartott, jócskán lelassultam miatta. Igaz, a célomat elértem, huszonnégy órán belül beértem, de jobb időeredménnyel is zárhattam volna a 22:03:34-nél. A Korinthosz 160-ra előző évi győztesként hívtak meg. Az időjárás alaposan megviccelt, nagyon meleg lett, sajnos nem koncentráltam eléggé a hűtésre, de így is sikerült a második helyen célba érnem. A másik főversenyem, a Spartathlon előtt nem sokkal megsérültem, így tíz napot ki kellett hagynom. Ez meg is látszott a teljesítményemen, az előre eltervezett tempót nem tudtam tartani, száz kilométer után érezhetően lelassultam. Annak örültem, hogy egyéni rekordot futottam, és a korábbi évekkel ellentétben ezúttal gyomorpanasz nélkül. A Spartathlontól valamelyest tartottam, nagyon hosszú verseny, amelyen bármi közbejöhet, ráadásul általában az időjárás is emberpróbáló. Összességében jól éreztem magam, és attól függetlenül, hogy nem a tervezett tempóban haladtam, sikerült szinte végig futnom, s 28:24:01-es idővel a harmincegyedik helyen értem célba.
Ez az időeredmény a korosztályomban – a hatvan–hatvanöt évesek között – a valaha futott második legjobb.
Akad olyan esemény, amelyre kevésbé emlékszik vissza jó szájízzel?
Az Ultrabalaton. Előtte úgy nézett ki, minden a legnagyobb rendben, jól éreztem magam, de nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Egyébként több futótársamtól is hallottam, hogy gyomorproblémával küzdött, nem tudom, mi lehetett az oka, de furcsa, hogy többünknél is előjött. Ha ez nincs, akár másfél órával jobb időt elérhettem volna.
Az évet a Piros 85 terepversennyel zárta, amelyet közösségi oldalán „megfiatalító futásként” jellemzett.
Korábban nézegettem ezt a terepultrát, de eddig még nem vettem rajta részt, így különösebb elvárásaim nem lehettek. A lényeg az volt, hogy fussak egy jót ebben a csodálatos környezetben. Akik már teljesítették a Piros 85-öt, azt mondták, a második része nehezebb, ezért az első felét óvatosabban futottam. Reálisan egy órával jobb időeredményt is elérhettem volna, ám élveztem a futást. Természetesen a lejtőket most sem tudtam rendesen megfutni, de a hetven futóból sikerült az ötödik helyen célba érnem. Tudtam, hogy van korosztályos díjazás is, de csak akkor, ha minimum nyolc induló van egy korosztályban, ha nincs, akkor az eggyel fiatalabbak között értékelik az eredményt.
Végül így keveredtem én is a negyvenöt pluszos korosztályba, amelyben harmadik lettem. Úgy látszik, úgy is lehet fiatalodni, ha gyorsan fut az ember.
A következő évre milyen céljai vannak?
Ahogy említettem, az Ultrabalaton és a Spartathlon nincs tervben, utóbbi nagyon drága is, és sok újat nem hiszem, hogy bele tudnék tenni, maximum egy-másfél órával lennék képes jobbat futni az eddigi legjobb időmhöz képest. Az Ultrabalaton pedig olyan időpontban lesz, amikor másik versenyt néztem ki magamnak. Mivel idén korosztályt ugrottam, immár a hatvan–hatvanöt évesben szerepelek, úgy döntöttem, előtérbe helyezem a körözős versenyeket, ezen belül is a tizenkettő és a huszonnégy órásakat. Aztán ott az Ultra Tisza-tó, amelyen eddig csak a rövidebb távon indultam, most jó eséllyel ott leszek a hosszabb, százharminc kilométeresen, illetve izgat a Kassa–Miskolc Ultramaraton is. Az biztos, hogy terepen és aszfalton is futok a következő évben.
