Annak ellenére, hogy (a mostani időjárásban) alig várom, hogy futni mehessek, az utóbbi lejtmenetes időszak miatt nagyjából megadtam magam a sorsnak, és elkezdtem lassabban futni. Na jó, ez most kissé nagyképűen hangzik, mert egyébként is gyászosan lelassultam, de sokszor vittem bele tempózásokat és nyargalásokat, s olyankor bizony „befigyelt” a 186-os pulzus.
A végig lassú, alacsony pulzusos, kényelmes futást még nem próbáltam, mindig érzés szerint futok. Azonban körülöttem néhányan edzővel dolgoznak, őket mindig érdeklődve hallgatom, épp milyen futós feladatuk volt, és szöget ütött a fejembe, amikor arról beszéltek, hogy kényelmes, lassabb futással kezdték az elején a munkát. Mivel korábban nálam működtek a „saját edzések”, illetve a Csontos Imre által összeállított edzésprogram, nem gondoltam, hogy változtatnom kellene.
Most viszont, hogy lassulok, cserébe egyre magasabb a pulzus, nyilván muszáj foglalkoznom ezzel a témával, így az utóbbi pár alkalommal igyekeztem szigorúan visszafogni a tempósan futható szakaszokon is magam, és 140 körül tartottam a pulzusom.
Természetesen hegymenetnél már szinte sétáltam, és így is felment 165 körülire, de a tetőn megálltam, és vártam, hogy a Garmin jelezzen, mehetek tovább. Ennek eredményeképp hihetetlen jó futásokon (inkább kocogásokon) vagyok túl, és egyáltalán nem érzem így megterhelőnek. Nem fájdult meg a derekam, és nem lett „bádogembermozgásom” másnap.
Azt, hogy mennyi idő alatt mennyit futok így le, senkinek sem árulom el, de jól érzem magam tőle, és ez a lényeg (persze remélem, később újra jobban megy majd, és nem akad ki az órám, és így én sem a tempósabb futások után a magas pulzus miatt.) Ezek a lassú futások teljesen feltöltenek és kikapcsolnak mentálisan is, még ha nem is mindig vidám dolgokon agyalok közben.
Legutóbb éppen a Szőlőskör apropóján volt min gondolkodni, sok mindent elolvastam az ott történt baleset kapcsán: az biztos, hogy a beszámolók alapján nagyobb baj is történhetett volna, szörnyű belegondolni…
Ilyenkor kicsit megroggyan az ember, hogy pillanatok alatt milyen baj történhet. A lassú kocogásom közben hálát adtam a sorsnak, hogy bár nem úgy futok, ahogy szeretnék, de valami mozgásfélét mégiscsak művelek a levegőn a gyönyörű napsütésben. Igen, ennek is örülni kell!
AIRTAKI.BLOG.HU
A szerző iramfutóként vett részt a Wizz Air félmaratonin, erről írt beszámolót. Jó volt olvasni, milyen nagy szívvel és szárnyaló lélekkel segítették a futókat, és lendítettek át több embert a holtponton.
LACKO TRAIL (Facebook)
A Bazalt 100 elnevezésű kihívás teljesítéséről olvashatunk. A táv 103 kilométer 3500 méteres szintkülönbséggel, a rajt Eresztvényből indult, a Karancs hegységből. A szerzőnek a rajt előtt két kívánsága is volt, szerencsére mindkettő teljesült.
FLYING MOUNT (facebook)
Érdekes beszámoló készült egy érdekes triatlonversenyről, amit Samorínban, Szlovákiában rendeztek meg. Mint kiderül, van az úgy, hogy az ember mindent belead a felkészülésbe, aztán arcul csapja az igencsak fura szervezés.
ULTRAKELEK.WEBNODE.HU
Hernádi László a Korinthosz 160-as távja után kis nyaralást engedett meg magának. Azonban nem nyugodt láblógatás, hanem aktív pihenés lett belőle, ugyanis álmai bringájával lepte meg magát, amit természetesen ki kellett próbálni.
Gyönyörű helyeken tekertek, szinte minden napra akadt egy-egy újabb útvonal – nem sokkal később pedig a Szőlőskör-versenyen indult, és talpgyulladása ellenére 13 perccel jobb időt futott, mint az előző évben!
MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?
A futás kegyetlenül őszinte sport
A napokban több futócsoportban is téma volt, hogy vannak futók, akik nem a valós eredményeiket posztolják, az adatoknak közük sincs a valósághoz. Versenyen is előfordul időnként, hogy valaki csal, trükközik. Ezeknél az eseteknél mindig fogom a fejem, s bár értem a miértjét, de megérteni nem tudom: miféle önbecsülés, mekkora egó kell egy ilyen cselekedethez?!
S most nem arra gondolok, hogy valaki leállítja az óráját edzésen egy-egy lámpánál, hanem arra, amikor szándékosan a valóstól nagyon eltérő adatokat posztol valaki. Természetesen a versenyeken aztán általában kiderülnek a turpisságok, de akkor jönnek a kifogások, magyarázatok, hogy miért ment valaki kategóriákkal lassabban, mint az edzésen. Mondhatnánk, persze, hogy ez magánügy, hiszen amíg nem csal a megméretéseken, nem árt másoknak, de ez sem igaz. Ez nagyon káros hatás, hiszen a becsülettel készülő lassúbb futókban kétségeket keltenek a látott produkciók, és persze mondhatjuk, ne másokhoz mérjék magukat, de emberek vagyunk, óhatatlanul is megteszik ezt a legtöbben. Ráadásul ez egyfajta meggyalázása a sportágnak, ami véleményem szerint elfogadhatatlan. A futás lényege nem az üres magamutogatás, a látszat, én azért szeretem annyira, mert az úton valóban kiderül, ki mennyit ér, ott hiába minden kiposztolt bravúr.
A futás kegyetlenül őszinte sport, és maradjon is ilyen.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
