BLOGRA FUTOTTUNK Valóban létezik a futócipő-szerelem?

Cipővásárlás, edzés, versenyek – blogszörfösünk kezdi megtalálni a „jó irányt”, ugyanis a bejegyzések szerint mintha már a tavaszi vizek felé vinné a futókat a február eleji viharos szél...

Nem lehet véletlen, hogy a futó a futócipőjéhez érzelmileg mennyire kötődik. Sok minden függ ettől a „kapcsolattól”, ezért sok szempontot kell figyelembe venni választáskor, ha már „csilliárd” összeget kiadunk érte, akkor tökéletes legyen. Tele vagyunk izgalommal, várakozással, vajon jól döntöttünk-e, és ez bizony csak használat közben derül ki. Az új cipő beszerzését sokan posztolják, nadrágot, pólót, egyéb kiegészítőt ritkábban, ez is mutatja, ez mindig fontos esemény a futó életében. Mi, nők aztán pláne szerelmesek bírunk lenni az új szerzeménybe – a korábbit is nagy becsben tartjuk, jó lesz az még vásárláshoz vagy konditermi edzéshez! Nekem is kisebb arzenál van már otthon, szeretem hordani őket, mert mindegyikhez kötök egy-egy versenyt, vagy olyan teljesítést, ami fontos volt nekem, és büszke vagyok rá. Az új futócipő beszerzése egyébként nem kis stresszt okoz, főleg, ha márkát is váltunk, és elengedjük azt, amivel korábban elégedettek voltunk, csak épp nem lehet méretben kapni. Ráadásul a gyártók állandóan fejlesztenek, változtatnak, így hiába válik be az egyik típus, ha azt később már nem is készítik.

Gyakran látom a közösségi portálokon, van, aki kénytelen eladni a cipőjét, mert nem vált be, és tíz-húsz kilométer után be kellett látnia, ez nem passzol a lábára.

Szóval, ez nem egyszerű menet, tavaly decemberben én is átestem rajta, és szerencsére jól választottam! Minden futás előtt párás tekintettel nézegetem a tükörben, mennyire szép, aztán pedig futás közben vagyok nagyon elégedett, mert jól is esik benne az edzés. Ma pedig Zsuzska kolléganőnk mutatta boldogan, milyen szuper cipőt sikerült vennie. Szerelem volt első látásra, de azért a kötelező köröket megtette, felpróbált több fajtát, habár az eladó is mondta neki, tuti az első lesz a kiválasztott. Így is történt, együtt gyönyörködtünk benne, és remélhetőleg tökéletesen felkészül majd benne élete első maratonijára!

 

ROADRUNNERDIARY.WORDPRESS.COM

A szerző az előírt háromórás futását a Velencei-tó körbefutásával akarta teljesíteni a Mozdulj érte! futókörösökkel, és a kezdeti nehézségek ellenére ez remekül sikerült is! Természetesen mindig közbejön valami, így a tóhoz indulás nem volt zökkenőmentes, de aztán minden a helyére került.

Bár a végén már nehezebben ment a teljesítés, de összességében igazi örömfutás volt!

 

KMKOVEK.BLOG.HU

Fruzsi nagyon komolyan veszi az edzéseket, de néha porszem kerül a gépezetbe, ilyenkor muszáj rugalmasan kezelni, hogy a hobbiból ne rémes stresszfaktor alakuljon ki.

Bár családanyaként magam is nehezen oldom meg az edzéseimet, mások bejegyzéseit olvasva elámulok, mennyi „ufó” anyuka van, aki komoly tervekkel és célokkal edz, és ezt még ha nehezen is, de valahogy meg tudják oldani.

Minden elismerésem az övék, és kívánom, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy szeretnék!

21097KK.WORDPRESS.COM

Koffein kapitány sajnos még mindig parkolópályán van, ami a futást illeti, és ez az időszak nagyon szenvedős neki. Nem könnyű elfogadni, hogy nem csinálhatja azt, amit szeret, s lehet, az ultrafutást végleg el kell engednie. Kitartást kívánunk neki, és bízom benne, hogy ha a hosszú táv nem is, de maga a futás visszatérhet az életébe!

 

COFFEERUN.HU

Aradi Adrián a Skóciában megrendezett Tyndrum24 elnevezésű versenyén a tizenkét órás megméretésre nevezett. Nyolc kilométeres körön kellett teljesíteni, és tíz óra alatt hatvanhat kilométert sikerült megtennie, ezután a feladás mellett döntött.

Nem könnyű döntés, azonban nem bánta meg, mert pontosan tudta, hogy az egészségét kockáztatja, ha a folytatást erőlteti…

 

FUTNIMENTEM.HU

Evetovics-Balla Hajnalka bejegyzésében tippeket ad, hogyan kerüljük el a betegségeket, hogyan táplálkozzunk, és végezzük az edzéseket ebben az időszakban. Mindig tud új és hasznos információkat adni cikkeiben, úgyhogy érdemes elolvasni!

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Fő a változatosság!

 

KREMLICZA LEVENTE

A tudatosan edzők általában többféle gyakorlást is végeznek felkészüléseik során, vannak könnyű edzések, résztávozás, fartlek és így tovább Azonban az erősítő edzéseik során az állóképességi sportolók hajlamosak mindig ugyanazt csinálni, ugyanúgy edzeni. Ez egy idő után azt eredményezi, hogy hiába növelik a terhelést, hiába egyre intenzívebbek az edzések, a hatékonyság csökken. Az izmaink ilyenkor elkényelmesednek, hozzászoknak az egyféle munkához, ráadásul bizonyos területeken nem is lehet jól egyoldalúan fejleszteni az izmok összességét. Ilyen terület a csípő, a boka, a lábfej és például a hát. A futás, s különösen a terepfutás során sokrétű terhelést ér minket, mégpedig több irányból, így sokrétűen kell erősítenünk is. Szerencsére ez a probléma könnyen megoldható a gyakorlatok variálásával, új elemek bevezetésével. Nem kell minden héten variálni, de havonta pár újítást érdemes beiktatni, már csak azért is, hogy ne legyen unalmas az edzés. A futók számára fontos gyakorlatok többségének vannak egyenértékű, mégis kicsit más változatai. Konkrét példát említve, mondjuk, a normál planktartás (hídtartás) helyett az egylábas plank vagy a kartámaszon végzett változat is ideális. Az interneten rengeteg ötletet találni, de figyelmesen, kritikusan nézzük meg ezeket, és csak akkor csináljunk valamit, ha biztosan végre tudjuk hajtani szabályosan , és tudható, hogy az adott gyakorlat nem ártalmas, veszélyes. A változatos edzés nem csak az izmainknak tesz jót, fejleszti a mozgásunkat, testtudatunkat és a motivációnkat is segít fenntartani.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.