„Van velünk egy oroszlánfigyelő is”

Lubics Szilvia nagyszerűen teljesíti a 4Deserts-sorozathoz tartozó Namib Race-t, és az utolsó, tíz kilométeres szakasz előtt döbbent rá arra, hogy nagyragadozókat elkerülve jelölték ki napról napra az útjukat.

5. nap (péntek)
…avagy dűnefutás és gondolatok a „világ tetején”

Az utolsó hosszú nap várt pénteken a versenyzőkre, akiknek negyven kilométert kellett megtenniük, többnyire mély homokban taposva, fel-le futva a homokdűnéken (összesen hétszáz méter szintemelkedést kellett legyűrniük a még versenyben lévőknek) – írta a nagykanizsai hosszútávfutó Facebook-oldalán az itthonról szurkoló férj, Lubics György, hozzátéve, hogy Szilvi nagyszerűen teljesített, másodikként ért célba. 💪😀
A mezőny erősségére jellemző, hogy a negyedik nap végén a (férfiak és nőket is figyelembe véve) a top tízben kilenc korábbi győztes volt – és Szilvi, aki összetettben a kilencedik helyen állt tegnap este. Persze elsősorban nem a helyezések a fontosak, hanem a teljesítés maga és mindazon élmények, tapasztalások, gondolatok, amik a verseny kapcsán megszületnek.

Szilvi így élte meg az utolsó előtti etapot: „Most volt a legnehezebb, de egyben a legszebb nap is. Az első 18-19 kili egész jól futható volt, 6 perces ezrek körül mentem. Már kisebb a zsák, ez azért sokat számít. Igyekeztem az előző napokban befalni mindent, amit hoztam, hogy ne kelljen cipelnem. 😀 Most volt az első nap, hogy belefért a hálózsák és nem kívül cipeltem, ennek ellenére a hátam talán ma fájt legjobban. Kb. 20 kilométernél kezdtünk dűnét mászni. Tíz kilométeren át, tűző napsütésben, ami szerencsére viharos széllel párosult, így nem sültem meg. Egy kis extrát is beletettem, mert egyszer nem láttam az útjelző zászlócskákat és lefutottam az egyik nagy dűnéről, amiről nem kellett volna – szóval mászhattam vissza. 😅

Igazán nem találok szavakat a látványra, csak olyanokat, hogy hihetetlen, meg csodás, de sajnos nem tudom leírni milyen fantasztikus volt.

Mész egy dűne tetején, mindig kicsit magasabbra, balról a többi, végtelenbe nyúlóan elterülő dűne, ameddig a szem ellát, jobbról pedig a kis dűnék mögött az óceán kéklik. Te pedig egy icipici pontként küzdesz a „világ tetején” – és boldog vagy. 🙏

Tudjátok, itt minden végtelenül egyszerű. Csak létezel. Süt rád a nap, a por- és izzadságlepte arcodat fújja a szél, bámulod a végtelen sivatagot vagy a végtelen óceánt, és úgy érzed, nem kell több, ez olyan jó.

Itt nem kell megfelelni semminek, senkinek. Olyan vagy, amilyen. Elfogadható minden – nem vagy szép nem vagy csinos, nem vagy illatos – de jó, hogy vagy.

Ilyenkor olyan távoli az az élet, ahol túlbonyolítunk mindent, ahol reggel már a Facebookot vagy az Instát pörgetjük, e-maileket csekkolunk, híreken bosszankodunk, ahol folyamatosan rohanunk, ahol pont arra nincs időnk, ami olyan fontos lenne – csak élni. Simán. Örülni mindennek: ha fúj a szél, ha süt a nap, de leginkább annak, hogy ha van, aki szeret, ha van, akit szeretünk. ❤️ Itt döbbenetes erővel érzékeled, hogy milyen pici is vagy a tér és az idő végtelenjében. Mint egy homokszem a sivatagban.

Vissza a versenyhez: Az utolsó tíz kilométerre csatlakoztam két sráchoz, mert a szélviharban meglehetősen rosszul látszódtak a zászlócskák, nem akartam eltévedni Erről jut eszembe: megtudtam, van a szervezők között egy pasi, aki az oroszlánokra figyel.

Egyik nap is azért változott kicsit az útvonal, hogy kikerüljük az oroszlánokat. 😱 Hááát, nem bántam volna, ha ezt csak a verseny után tudom meg, ma azért sűrűbben pillantgattam körbe – nem mintha ez bármit is számított volna…
A táborban átnézték, megvan-e az összes kötelező felszerelésem. Egy kis piros villogót elhagytam valahol, amúgy rendben volt minden szerencsére. Megyek, „főzök” egy kis pad thait vacsorára és megeszem. Ha már egyszer engem nem evett meg az oroszlán…😋🦁
Köszönöm a rengeteg biztatást, igazán jólesik, sok erőt ad! 😘

Szombaton a tíz kilométeres szakasz van hátra a 254-ből, reméljük, nem jön köze semmi extra, és akkor Szilvi sikeresen teljesíti a versenyt. Szurkoljunk neki!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.