Vasárnap eljön a nagy nap: a Szerelmes Füreddel megkezdődik a hazai futóidény

Vasárnap Balatonfüreden rendezik a 9. Szerelmes Füred futóversenyt, ahol az 50 kilométer mellett rengeteg további táv közül választhatnak a résztvevők. Aki még nem nevezett, annak a helyszínen is lesz lehetősége.

Vasárnap a Runion szervezőcsapat számára is megkezdődik a futóidény: immár hagyomány, hogy a balatonfüredi Schiller Szerelmes Füred nyitja az esztendőt.

Igen, kezdődik a versenyfolyam és mi ismét nyakunkba vesszük a kis futótarisznyánkat – mondta Baranyai Máté, főszervező, versenyigazgató. – Jó néhány hagyományos és néhány újabb eseményt kívánunk bejárni idén is, nem unatkozunk majd most sem. Bár minden nap tanul az ember, de az elmúlt évtizedekben talán szereztem már annyi rutint, tapasztalatot, hogy pontosan tudjam, az adott idényre már az előző évben el kell kezdeni felkészülni, akkor nagy baj nem lehet – ez most is így alakult. De Néhány nem várt esemény mindig, mindenhol akad. Úgy volt, hogy idén ősszel Balatonfüreden hetvenkétórás világbajnokságot szervezünk, ám át lett helyezve az időpont kétezerhuszonhat májusára, így ez most elmarad, ehelyett huszonnégy- és tizenkétórás Közép-Európa Kupa lesz, de ezzel együtt is igen zsúfolt a napárunk. Az év elején már rendeztünk instant ötven kilométer körüli felkészülési versenyeket, ám a java csak most jön.

Mit lehet tudni a vasárnapi Szerelmes Füredről?

A helyszín hagyományosan a Vitorlás tér és a Kisfaludy Galéria, illetve a pályavezetés is a korábbi évekhez hasonló. S bár sokat dolgoztunk érte, mégis meglepetésünkre szolgált, hogy idén minden eddiginél nagyobb lesz a mezőny az ötven kilométeres ultratávon, az Ultra Grandén több mint száz futó jelezte részvételét. Erős és különleges lesz a mezőny, a legjobb magyar sportolókon kívül lesz spanyol, horvát, román, brit, vagy éppen szlovák futó is. Természetesen nagyon várjuk már a vasárnapot, szokás szerint rengeteg további versenyszám közül lehet majd választani. A már említett ultratáv mellett lesz három és fél kilométeres sétálós táv, hatszáz méteres gyermekfutam, hét kilométer egyéni, félmaratoni, a hagyományos páros váltó kétszer hét kilométerrel és a futók kérésére korábban bevezetett együtt futunk futam is. Nagy tehát a repertoár az idei versenyen, – amely már a kilencedik lesz – mindenki kedvére választhat magának a felkészültségéhez mérten távot. Az előnevezések alapján az esemény teltházasnak ígérkezik. Persze mindig kérdés, hogy az időjárás mennyire lesz kegyes hozzánk, de úgy gondolom, aki szeret futni, és benevezett, az nem tántorodik el hűvösebb idő esetén sem, legfeljebb sál, sapka és kesztyű viselésével teljesíti a kitűzött célt.

A helyszínen még lesz lehetőség nevezésre?

Természetesen igen, gondoltunk a későn ébredőkre is. Minden rendben lesz, van alternatív megoldásunk erre az esetre is, bár ahogy mondtam, idén is igen sokan leszünk. Mindenkit szeretettel várunk, természetesen senkit nem kergetünk el, aki futni szeretne és látni akarja a téli Balatont, vagy csak bandázna egyet a barátaival, esetleg családi programként választaná e rendezvényt. Remek vasárnapi programnak ígérkezik a Szerelmes Füred.

Ezzel kezdődik az esztendő, ám ahogy említette, a továbbiakban sem unatkoznak majd. Hogyan néz ki a versenynaptáruk?

Valóban, a Schiller Szerelmes Füred után kezdődik a nagyüzem, április tizenkettedikén Balatonszemesen tartjuk a száz kilométeres országos bajnokságot – ez a BUFF tavaszi kiadása. Aztán jön időrendben a májusi negyvennyolcórás világbajnokság, amelyre népes magyar delegációval utazunk ki Lengyelországba, ezt követően júniusban következik a tihanyi backayard versenyünk, a Mooore One Way Ticket Run, aztán jön a The Celtic Story, ahol a hatvanhárom kilométeres táv mellett ezúttal ötven mérföldön, azaz nyolcvan kilométeren is megmérettethetnek az ultrafutók, de két-három fős csapatban is teljesíthető a táv. Augusztusban debütál az Öreg-Bakony, ahol az ultratáv a Magyar Ultrafutó Liga terepultra bajnoksága is egyben, majd szeptemberben érkezik a nagy hagyományokkal bíró Pezowood Szőlőskör. Ezt követi a Balatonfüredi UltraFutó Fesztivál, ahol huszonnégy, tizenkettő és hat óra közül lehet választani. Majd a veszprémi ISOPOL SUPER6 pénzdíjas hatórás, nemzetközi verseny szerepel a kalendáriumban, az esztendőt pedig hagyományosan a RunPunch-csal zárjuk. S bár sok pihenő nem lesz az események között, mindenhová szeretettel várjuk a mozogni vágyókat. Minden sportolónak élményekben gazdag, nagyszerű futóesztendőt kívánok.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Vasárnap eljön a nagy nap: a Szerelmes Füreddel megkezdődik a hazai futóidény
Idén kihagyja az országos bajnokságokat, ám Németországban is folytatja a futást
Otthoni körülmények között, könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz
Jelmezes futás és téli Balaton-átúszás is szerepel a februári programkínálatban
Új edzővel készül, a táplálkozásra is odafigyel – jobban is megy a futás

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.