Végig azt hallgatta, hogy a negyedik helyen halad, ám magabiztosan győzött a VTM-en

Tangl Eszter 4:42:32-es idővel győzött a nők között a Vértes Terep Maraton 50.6 kilométeres távján.

Magabiztos versenyzéssel győzött a Vértes Terep Maraton 50.6 kilométeres távján a hölgyek között. Milyen céllal rajtolt el?

Nem úgy érkeztem a versenyre, hogy mindenáron nyerni akarok – mondta Tangl Eszter, aki 4:42:32-es idővel győzött a nők között a Vértes Terep Maraton 50.6 kilométeres távján. – Nem stresszeltem rá, fontos, hogy nekem a futás mindig megmaradjon jóleső tevékenységnek, nem helyezek magamra semmiféle nyomást. Persze, a versenyen könnyen elviszi a hév az embert… Minden megméretés előtt izgulok, például, hogy eltévedek vagy elesek, továbbá tudom, hogy vannak nálam sokkal ügyesebb lányok is. Sokat mantráztam, hogy nem számít a helyezés, önmagamhoz képest jót menjek, lássam a fejlődést a rengeteg beletett munka után. Az első ellenőrzőponton kiabálták, hogy első vagyok, de kértem a segítőket, hogy a nyugalmam megőrzése érdekében inkább azt mondják negyedik helyen haladok. Így is lett, vicces volt, hogy ezt követően az összes ponton azt hallottam, hogy a negyedik vagyok. Most elégedettséget és boldogságot érzek, külön örülök az időeredménynek, ugyanis előzetesen hat óra körülire lőttem be magam, ehhez képest kis híján másfél órával jobbat mentem. Azt gondoltam, hogy nem lesz egy technikás a pálya, készültem rá, hogy jól futható a terep.

Milyen volt a futása?

Jó ment, de azért jött a hullámvölgy. Szerintem ultratávon mindenkinek van nehezebb időszaka, legalábbis nekem mindig. Ezúttal harminc-harmincöt kilométer környékén érkezett, ahol a maratoni és az ultramaratoni táv útvonala elvált egymástól, egyedül maradtam, nem láttam körülöttem senkit, igencsak lehangoló volt. Rossz érzés volt ennyire egyedül haladni, még a tracket is elő kellett venni, hogy jó helyen vagyok-e… Sokszor a szalagokat sem vettem észre, kidőlt fákon is át kellet verekednem magam. Ez nem volt jó szakasz. Harmincnyolc kilométer környékén ismét egymásba ért a két út, megint sok emberrel találkoztam, ismét jó érzés töltött el. Vicces volt, amikor ezután lehagytam két fiút, s az egyikük poénosan azt mondta, még jó, hogy a felesége nem ilyen gyors, mert akkor mindig elfutna előle. Jót nevettem, ez a kis vicc lendületet adott a folytatáshoz.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget?

Nem sokat ettem, három kocka csokit mindössze, illetve egy zselé nagy részét magamra kentem, ugyanis nem tudtam kibontani, csúszott a kezem az izzadtság miatt. Nyakig ragacsos voltam, a segítők törölgettek le, bosszantó szituáció kerekedett, de legalább rájöttem, hogy izzadt kézzel nem lehet zselét bontani… Visszatérve az evésre, úgy éreztem, hogy nem tud a gyomrom szilárd táplálékot befogadni, furcsa volt, ugyanis korábban nem tapasztaltam ilyet. Azonban nem éheztem meg, ami eléggé szokatlan volt. Igencsak feszegettem a határaimat, például a Körnek így nem lehet nekivágni.

Ha már a Kört említette, napokon belül nekivág a Börzsönynek. Hogy néz ki az ezt követő időszaka?

Valóban, jövő héten Vidovics Zoltán futótársammal ismét teljesíteni akarjuk a Kört, különösebb célunk nincs, csak a célba érés. Azonban nem lenne rossz, ha jobb időt mennénk, mint tavaly. Ezt követően ott leszek az Ultra Trail Hungaryn, a Mátra 115-ön, a Triton Trailnen és ezeken kívül lesznek további hosszabb versenyeim.

VÉRTES TEREP MARATON, 50.6 KILOMÉTER, NŐK
1. Tangl Eszter 4:42:32
2. Kadlecsek Angéla 4:55:30
3. Lubics Szilvia 4:59:31

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.