Verseny közben fotózta a tájat – így is nyert az Ultrabalaton Trailen

Tóth János 11:00:15-ös idővel győzött a száztizenöt kilométeres Ub Trailen.

A győzelmet megcélozva rajtolt el?
Ez egyáltalán nem jutott eszembe, erre csak az első néhány kilométer után gondoltam
– mondta Tóth János. – Előzetesen tizenkét óra körüli időeredményt lőttem be, ez volt a tavalyi győztes idő, most úgy alakult, hogy jobbat futottam, aminek természetesen nagyon örülök, főleg, hogy győzelmet ért.

Milyen volt a futás?
Egyszerű, nem volt semmi probléma, nem kerültem hullámvölgybe. Először vettem részt a versenyen, kifejezetten tetszett a táj, szeretek fotózni, futás közben is készítettem néhány képet. A frissítőpontok minden igényt kielégítettek, azzal is meg voltam elégedve. Terepfutóknak ez egy könnyű pálya, viccelődtünk is a többiekkel, hogy gyakorlatilag síknak számít.

Mi volt a legnagyobb kihívás?
Az utolsó húsz kilométer, amikor megtudtam, hogy tíz perc előnyöm van, nehéz volt tempót váltani. Úgy voltam vele, ha már eddig vezettem, mindenképpen meg akarom nyerni. Egyébként az utolsó szakasz is tetszett, könnyen futható volt, szépen rá tudtam gyorsítani és öt perc körüli tempót hoztam.

Lassan az év végéhez érünk, összegezné az idényét?
Sok kisebb, húsz-harminc kilométeres versenyen vettem részt, amelyek közül jó néhányat meg is nyertem. Három száz kilométer feletti viadalt emelnék ki, a száztizenegy kilométeres Ultra Trail Hungaryt, a száznyolc kilométeres Vadlán Terep Ultrát és a száztizenöt kilométeres Ultrabalaton Trailt. Ami az UTH-t illeti, nagyon élveztem, szeretek Szentendrén és a környékén futni, jó verseny volt, erős mezőnyben sikerült jól szerepelnem. A Vadlán az Ultrabalaton Trail előtt volt két héttel, így jó felkészülésnek bizonyult. Az eleje nagyszerűen ment, Dittrich Andrással együtt futottunk, majd ő nagyon megiramodott. Sajnos néhányszor el is tévedtem, tizenhárom óra alatt értem be, legalább fél órával jobb lehetett volna az időm, ha nincsenek az eltévedések. Annak viszont nagyon örülök, hogy a frissítés mindegyik hosszú versenyen rendben volt, az mindig nagyon fontos.

Milyen tervei vannak még idén?
A következő nagy dobás novemberben a Galyavár száznegyven kilométeres túrája lesz. Itt tizenkilenc kört kell megtenni, korábban edzésként már tízet egyben teljesítettem egy nap alatt. Akkor az Ultra Trail Hungaryre készültem, és sokat számított a felkészülésben. Decemberben aztán lesz egy aszfaltos száz kilométeres verseny Szolnokon, aztán kis pihenés következik, majd jön az alapozás. Természetesen vannak terveim jövőre is, egyéniben megvan az Ultrabalaton-nevezésem, illetve tavasszal szeretném privátban teljesíteni az Ultra Tisza-tó futást.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.