Világcsúcs-hitelesítés nyolc hónap után

Több mint fél évvel a gdyniai félmaratoni világbajnokságot követően a Nemzetközi Atlétikai Szövetség világcsúcsnak ismerte el a kenyai Peres Jepchirchir időeredményét.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség, a World Athletics illetékesei nem kapkodták el a döntést, de ami késik, nem múlik: világcsúcsként hitelesítették Peres Jepchirchir félmaratoni távon elért idejét.

A kenyai hosszútávfutó 2020. október 17-én a Gdyniában rendezett félmaratoni világbajnokságon szedte a lábait úgy, hogy a végeredmény sosem látott idő legyen. Az 1:05:16-os teljesítményen túl azért is emlékezetes az esemény, mert sosem fordult még elő, hogy az első hat helyezett 66 percen belül fusson. Az is különlegességnek számít, hogy a dobogósok mindegyike az egy hónappal azelőtt ugyancsak Jepchirchir által felállított világcsúcson (1:05:34) belül futott.

 

Fotó: Mateusz Slodkowski/AFP

 

A nemzetközi szövetség a hitelesítésről beszámoló cikkében felidézi a nagy versenyt is, amelyben a korábbi csúcstartó, Joyciline Jepkosgei vezetett a táv első felében, később Jepchirchir meglépett, és az első helyen végzett.

A boldog győztes már akkor úgy fogalmazott, hogy hihetetlen a sikere, mert elsősorban győzni akart – nem számított rá, hogy a világcsúcsot is átadhatja a múltnak, viszont 20 kilométernél érezte, hogy sikerülhet.

Azóta persze volt ideje felfogni a sikert – és immár elhinni a világcsúcsot is.

Címlapfotó: Mateusz Slodkowski/AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.