A legendás atlétikaedző, Iglói Mihály forradalmi módszerei Magyarországon, az Egyesült Államokban és Görögországban is átalakították a közép- és hosszútávfutást, ugyanis ebben a három országban dolgozott pályafutása során.
Hazánkban 1952 és 1956 között világhírű tanítványai, Iharos Sándor, Rózsavölgyi István és Tábori László eredményei bizonyították Iglói edzésmódszereinek rendkívüli hatékonyságát. A mestert egyébként futói csak „Náci bácsinak” hívták, ami az eredeti nevéből, az Ignácz Mihályból jött.
De hogy egészen pontosak legyünk, 1956-ra az említett tanítványok tartották az összes világcsúcsot ezerötszáz és tízezer méter között.
Iharos Sándor és Iglói Mihály
Elképesztő eredményeiktől volt hangos a nemzetközi sajtó, bárhol futottak ez idő tájt, stadionokat töltöttek meg, az emberek látni akarták a magyar futókat.
Iglói Mihály egyébként maga is versenyzett, 1939-ben megnyerte az országos bajnokságot nyolcszáz méteren, majd meghívták Finnországba, ahol kidolgozta elméletét, amit saját magán tesztelt, és ez lett az alapja későbbi edzői munkásságának.
Ennek lényege az intervallumos, azaz a résztávos futás volt, amely ugyan közép- és hosszú távra készített fel, az alaposan megtervezett tréningek azonban rövid, száz-, kétszáz és négyszáz méteres résztávokból álltak össze, amelyet a tanítványai hússzor-harmincszor is megismételtek az akár háromórás edzéseken, amelyekből heti 13-14-et is tartott.
„Az Öregnél a négyszáz méterek különböző variánsa volt mindennek az alapja – mondta edzőjéről kedvenc tanítványa, Iharos Sándor egy 1975-ben adott tévéinterjúban. – Amikor én tízezer méteren futottam világrekordot 1956-ban, edzésen soha, de soha nem futottam nyolcszáz méternél többet, de leggyakrabban négyszáz métert.”
Iglói azt vallotta, hogy a távok lebontásával és a rövidebb szakaszok kitartó gyakorlásával tanítványai állóképessége és sebessége is jelentősen javul, pulzusuk pedig fenntartható lesz hosszabb távokon is. A magas ismétlésszám mellett Iglói a pihenőnek kevesebb jelentőséget tulajdonított, és arra törekedett, hogy a futói szinte végig aerob munkát végezzenek vagy az aerob-anaerob határán fussanak.
Ez persze óriási terhelést jelentett tanítványainak, akik mégis rajongtak érte, Iharos elmondása szerint Iglói nagyon szigorú, kedves és meggyőző személyiség volt, aki még akkor is munkára bírta őket, amikor már lépni is alig bírtak.
Bár abszolút esélyesnek számítottak, az 1956-os olimpián, a magyar forradalom kitörése miatti zűrzavarban nem értek el jó eredményt, sőt, Iharos ki sem utazott, Iglói és Tábori viszont nem jött haza. Emigráltak és Amerikában rakták le a közép- és hosszútávfutás alapjait, Iglói pedig a tengerentúlon kinevelt egy olimpiai aranyérmes futót, Bob Schult, aki ötezer méteren nyert az 1964-es tokiói olimpián.
Iglói Mihály tanítványai összesen 49 világcsúcsot, 35 Európa-csúcsot és 251 országos csúcsot értek el.
A Magyar Edzők Társaságának honlapján ide kattintva megtekinthető a Hosszútávfutók című dokumentumfilm, amelyben mindhárom egykori sportoló megszólal (futóknak kötelező!).
Az 1955-ben a világ legjobb sportolójának választott Iharos Sándor 1996-ban, Iglói Mihály 1998-ban, Rózsavölgyi István 2012-ben, Tábori László pedig 2018-ban hunyt el.
Rózsavölgyi és Tábori vezet, mögöttük – kettejük között – Iharos
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
