Világrekordot döntött a hatvanas hölgy

Negyedszer írta át a hatvan felettiek maratoni világcsúcsát a japán Jugeta Mariko, aki most éppen 2:52:01-gyel tartja a rekordot – ez egyúttal az egyéni legjobbja is!

Miközben sokaknak a versenyek elmaradása miatt még el sem kezdődött a futás szempontjából a 2021-es év, a japán Jugeta Mariko már másodszor állít fel világcsúcsot a hatvan feletti nők korosztályában a maratoni távon.

És miközben sok hobbifutónak áttörhetetlen álomhatár a három óra, a 62 esztendős futó aktuális legjobbja már 2:52:01.

Ezt az időeredményt szombat óta mondhatja magának, hiszen ekkor száguldott végig az Itabasi maratonin Tokióban. A korosztály eddigi világcsúcsát még januárban, az oszakai 42 km-en állította fel 2:52:13-mal.

Jugeta Mariko

Jugetának egyébként nem először sikerült a csúcsdöntés, mióta belépett a hatvanasok korosztályába, hiszen 2019 novemberében először 2:59:15-tel lett csúcstartó – egyúttal ő volt képes először három órán belül célba érni a hatvan feletti nők közül. Néhány héttel később 2:56:54-re faragta a legjobbját, majd januárban ennél is jobbat futott. A márciusi nagojai eseményen sem járt messze az újabb csúcstól, akkor 2:54:31-gyel „kellett megelégednie”. A Japan Running News szerint egyébként Jugeta a rövidebb távokat sem veti meg, az idén áprilisban japán csúcsot futott 800 m-en (2:43:00) és 3000 m-en (10:54:05).

A Deutsche Ultramarathon-Vereinigung, azaz a DUV honlapja 2011 óta tüntet fel a neve mellett maratoni távokat, évről évre indult a 77 km-es okumaszasi ultrán. Egy másik cikk Jugeta motivációját idézi fel: középiskolásként és egyetemistaként hosszútávfutásban jeleskedett, majd 1982-ben a maratonival is megpróbálkozott, ám akkor, mondhatni, ereje teljében „csak” 3:09:21 jött neki össze Tokióban.

Tüske maradt benne, nagyon zavarta, hogy nem tudott három órán belülre kerülni, ám aztán nem volt alkalma javítani, hiszen a családi élet került előtérbe, férjhez ment és anya lett. Azonban mindig bántotta, hogy nem sikerült elérnie a nagy célt, így hát ismét futócipőt ragadott.

A többi pedig már történelem…

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.