Visszavonult a négyszeres olimpiai bajnok Mo Farah

A negyedik helyen végzett utolsó versenyén, a Newcastle-ben rendezett Great North Run elnevezésű félmaratoni viadalon a világ egyik legjobb és legsikeresebb futója.

A newcastle-i Great North Run viadalon korábban hatszoros győztes, szomáliai születésű klasszis vasárnap „Sir Mo” felirattal a mellkasán futott, és 1:03:28 óra alatt teljesítette a jó 21 kilométert. Áprilisban Londonban kilencedik lett az utolsó maratoniján, és akkor megerősítette, hogy a Great North Runon versenyez utoljára. A negyvenéves futó 2012-ben Londonban, majd 2016-ban Rio de Janeiróban is olimpiai aranyat nyert 5000, illetve 10 000 méteren, emellett hat világbajnoki címet is gyűjtött ezen a két távon.

A vasárnapi futása végén a célegyenesben több tucat szurkolóval pacsizott, majd a BBC-nek nyilatkozott.

„A mai napon sok minden átfutott a fejemen. Newcastle-ban akartam befejezni a pályafutásomat. Hatszor győztem itt, az olimpiák és a világbajnokságok után mindig ide tértem vissza. Nagyon sok az érzelem most bennem” – mondta, majd úgy folytatta, hogy ezután több időt tölthet feleségével és gyermekeivel.

„A futás az egyetlen, amihez értek. Ha nyersz, nem értékeled annyira, mint amikor veszítesz. Az elmúlt néhány évben már sérülésekkel küzdöttem.”

A félmaratoni versenyt az etióp Tamirat Tola nyerte meg 59:58 perces eredménnyel. Ez némi gyógyírt jelenthet neki, miután a budapesti világbajnokságon címvédőként nem tudta befejezni a maratonit.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai
Vadkempingezés télen – tippek a hóban, erdőben alváshoz
11 vármegyét érint, az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring-sorozat

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.