Vonzotta, hogy triatlonozni menő

A pécsi Mecsek Maraton Team amatőr sportolója, Németh Norbert alig öt éve kezdett futni, két hete pedig teljesítette élete első hosszútávú triatlonversenyét is, amelyen egyből dobogós helyezést ért el.

„Egészen pontosan 2016 júniusában léptem rá az életmódváltás útjára – kezdi a 39 éves Németh Norbert a Csupasportnak adott interjúját. – Egy szombat reggelen még élcelődtem is későbbi csapattársam, Horváth Nelli aktuális futós posztján, miközben valami utazásos magazinműsort néztem a kanapén, és csipszet tömtem hozzá, hogy márpedig futni még a busz után sem fogok soha, és amúgy is ez micsoda hülyeség.”

Ebéd után valamiért mégis felhúzott egy régi sportcipőt, és elindult futni. Két kilométerig jutott, igaz, mindent kiadott magából. Innen pedig nem volt többé megállás. Nyilván a kilók is kezdtek leolvadni róla, még a jegygyűrűjét is be kellett vetetni egy mérettel, és már cipőből is egy számmal kisebbet hord.

„Kezdőként persze sok baklövést elkövettem – ismeri el a pécsi sportoló. – Egyszer egy hajnali közösségi futáson mindkét mellbimbóm kidörzsölődött, és a vér teljesen átáztatta a citromsárga futópólóm. Ezt csak fél nyolckor, Pécs legforgalmasabb buszmegállójában vettem észre. Azért azt meg bírtam állni mosolygás nélkül…”

A sikerek hatására pedig a versenyek varázsa is hamar rabul ejtette a kezdő futó szívét – 2017 év elején már huszonöt kilométert futott a Pécs–Harkány országúti futóversenyen, az ősszel pedig 3 óra 13 perces idővel teljesítette a maratoni távot. Egy évvel később feltett célja volt, hogy három óra alatti időt fusson, de utólag belátja, akkor még túl nagy vállalás volt, a végén sérülten sántikált végig a rakpartokon.

A futás ezután egy időre abbamaradt, jött a bringa, és megtanulta a gyorsúszást, ettől kezdve pedig adta magát a triatlon.

„Két dolog vonzott legjobban ebben az igen összetett sportágban. Az egyik, hogy amíg saját edzéstervezéssel féltávokra készültem, könnyedén tudtam a családhoz, a munkához és az időjáráshoz illeszteni, hogy mikor mit eddzek; a másikat meg kimondom bátran: triatlonozni menő dolog” – folytatja a pályázatíró és projektmenedzsment-vállalkozását vezető Németh, aki egy éve már a négyszeres magyar bajnok Flander Márton irányításával készült élete legnagyobb próbatételére, méghozzá példaértékű alázattal.

„Egy Ironman nem két fél táv egyszerre, én pedig biztosra mentem. Marci ikonikus alakja a magyar hosszútávú triatlonnak, és több pécsi ismerősömet is sikeresen felkészítette, én pedig a táv királyával akartam készülni. Az Ironmanben nem az utolsó tíz és fél óra a legnehezebb, hanem az a tíz és fél hónap, amit előtte teszel bele. Én beletettem, amit csak tudtam.”

Az elmúlt évben az edzései negyedét nem kívánta, de az edzője szerint ha kihagy egy edzést, azt biztos tiszta lelkiismerettel teszi, mert csak nagyon ritkán fordul elő. A közös munkának köszönhetően 10 óra 22 perces idővel ért célba élete első Ironman-versenyén, ami egyértelműen eddigi sportpályafutása csúcsa volt.

Ráadásul a verseny napjára volt kiírva várandós felesége a második gyermekükkel, ezért is igyekezett hamar célba érni, de végül még azt is megvárta a csöppség, hogy rendesen kipihenje magát. A Balatonkenesén elért eredménye nem mellesleg bronzérmet is ért a korosztályos országos bajnokságban.

Tavaly ugyanitt féltávon indult, szereti a pályát, és úgy gondolja, biztosan visszatér, ha nem is a leghosszabb számra. Egyébként kevés versenyhelyszínre tér vissza, mert nem akarja a korábbi eredményeihez hasonlítgatni magát. Versenyezni azonban nagyon szeret a kétgyermekes családfő.

„Ha rajtszám van a hasamon, a maximumot kell nyújtanom. A sport mellett ott a családunk és a vállalkozásunk, tartozom magamnak és a környezetemnek azzal, hogy a felkészülésre fordított időt és energiát a versenyen csúcsra járatom. Eddig egy feladott versenyem volt, ami utólag hatalmas csalódás. A rosszul sikerült versenyekből pedig mindig levonom a tanulságot. A sport sok mindenre megtanított: megtanultam hatékony lenni az életben, nem halogatom a kínosabb dolgokat sem, mert egyszerűen kár rájuk meddő időt pazarolni” – fogalmazott.

A másik, amit megtanult, hogy mi kell a jó teljesítményhez. Úgy látja, az emberek nagy többsége fizikai szempontból képes lenne ennyit edzeni, de csak a töredékük képes az első néhány hét után is eltökélt maradni, nagy részük hamarabb feladja. Zaklatott lelkiállapotban viszont a test nem tudja beépíteni az edzés eredményeit, mert az edzés végső soron rombolás, az építkezéshez pedig pihenés, feltöltődés kell.

Nem is vágyik jelenleg semmi másra, csak arra, hogy végre megint pihent lábakon indulhasson a kutyájával futni a Mecsekbe.

Csapatmunka biztos családi háttérrel

„A feleségemmel tizenegy éve vezetjük tízfős vállalkozásunkat. Szinte mindig mindent azonnal megosztunk egymással, így érdemben be tudunk ugrani a másik helyett, ha például helyettesítésről van szó. Az edzéseimet előre mindig beírtam a közös naptárba, de azért hagytunk lehetőséget újratervezésre. Sok hajnali és éjszakába nyúló edzésem is volt, a hétvégéken azonban kellett hozzám megértés: volt, hogy csak késő délután értem haza a négy-hat órás kombinált edzésekről. A feleségem amúgy óriási támaszom a sportban. Az egyetlen feladott versenyem egy éjszakai reptéri félmaratoni volt, éjfél után értem haza, és olyan coachingot kaptam tőle, hogy azt bármelyik sportpszichológus megirigyelné. Abból azóta is sokszor merítettem motivációt. Amúgy nagyon motivál, hogy amikor Balatonszemesen elindult egy tíz kilométeres versenyen, amire előtte tudatosan készült, egyéni legjobb idővel ért célba, és nagyon boldog volt. Akkor ugyanazt láttam a szemében, amiért én is csinálom.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.