A hegymászás hőskora: elsőre rögtön tíz magyar jutott fel egy nyolcezres csúcsra

A magyar hegymászás 1990-ben már az ötödik Himalája-expedíciót szervezte, és a másodikat nyolcezer méter fölé, ezúttal a világ hatodik legmagasabb csúcsát megcélozva. A 8201 méter magas Cso Ojut ugyanakkor technikailag a legkönnyebben megmászható nyolcezresnek tartják a tizennégy közül.

A csapat nagy része április-május fordulóján az Alacsony-Tátrában készült fel, és már ekkor kezdtek kialakulni olyan szokások, amelyek sokáig meghatározták a magyar hegymászást: a himalájai vállalkozás során ugyanis nem vették igénybe a magashegyi serpák segítségét, és nem használtak mesterséges oxigént sem.

Az anyagiak előteremtése így sem volt egyszerű, sokat számított, hogy az expedíció felszerelését végül egy ukrán-magyar hajótársaság ingyen szállította Bombaybe. A tizenhat tagú expedíció 1990. augusztus 22-én indult Budapestről Moszkvába, onnan továbbutazva Taskenten és Delhin át utaztak Katmanduba, majd szeptember 11-re érték el a 4700 magasan fekvő kínai alaptábort.

Közben akadt egy kis problémájuk, ugyanis egy földcsuszamlás miatt várniuk kellett a felszerelésükre, amit végül jakok segítségével cipeltek az 5700 magasan fekvő előretolt alaptáborba. Ha eddig segítettek is nekik a teherhordók, ezután már mindenki maga cipelte a saját cuccát a hegy lejtőin, ahol három magashegyi tábort alakítottak ki 6350, 6950 és 7500 méteren.

A hó állaga miatt nem tudtak gyorsan haladni, mert rendre beszakadt, ugyanis a havazás miatt nem tudott kemény firn (csonthó) kialakulni. Az első csúcstámadás alkalmával, szeptember 30-án vissza is kellett fordulniuk, igaz, nem a hó, hanem a rossz időjárás miatt. Pár nappal később viszont már sikerrel jártak, és tizenegyen jutottak fel, közülük tízen magyar állampolgárok.

Október 4-én Koncz Ákos, Straub József és Reinhard Wlasich, október 7-én Csíkos József, Pajor István, Tóth Csaba, Várkonyi László és Vörös László, október 8-án pedig Decsi István, Nagy Sándor és Szendrő Szabolcs érte el a Cso Oju 8201 méter magas csúcsát.

„Ha egy hegyre ennyien feljutnak, akkor sokan gondolják, hogy biztos könnyű volt” – mondta a hazatérés után Pajor István, hozzátéve, hogy egyáltalán nem volt az. Ez volt a második „magyar” nyolcezres csúcs, három évvel korábban a 8027 méter magas Sisapangma valamelyik csúcsán jártak magyarok, hogy melyiken, az még ma sem teljesen egyértelmű.

Az 1990-es magyar expedíció tagjai közül külön is érdemes megemlíteni Szendrő Szabolcsot, aki korábban fél lábát elveszítette, és így ért el kiemelkedő eredményeket, többek között ez a 8201 méter a magassági rekordja. De nemcsak a lába matt volt nehéz neki ez a mászás.

„Elveszítettem a látásomat, előbb az egyik, majd a másik szemem mondta fel a szolgálatot, mert az agyam a rendkívüli kimerültség állapotában nem volt képes rendes képet alkotni – mesélte később egy interjúban. – Menni még tudtam, de csak úgy láttam, mintha pauszpapíron keresztül nézném a világot. A hó fehér, a hasadék, a felhő is fehér, nem is tudtam, hova lépek. Az volt a szerencsém, hogy az egyik hegymászótársam visszajött kétszáz métert, és az ő körvonalait homályosan érzékelve tudtam követni a helyes irányt.”

A Cso Ojutól egyébként légvonalban ötven kilométerre található a Mount Everest, amit jó időben tökéletesen látni lehet a csúcsról. A magyarok pedig meg is csodálhatták, és ez az élmény meghatározta expedíciós hegymászásunk elkövetkező több mint tíz évét, ugyanis 1996-ban, 2001-ben és 2002-ben is oda indultak a hazai szervezésű expedíciók, Várkonyi László pedig 1999-ben és 2000-ben egyedül is megpróbálkozott a hegy megmászásával.

Az expedíció november elején ért haza Magyarországra, résztvevői közül ketten, Pajor István és Várkonyi meghívást kaptak annak idején a Knézy Jenő vezette TeleSport című műsorba is.

 

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!