A hetvenes években Andrzej Zawada, a lengyel hegymászás központi figurája kitalálta, hogy másszák meg télen a Himalája nyolcezreseit, amit előttük senki sem mert megkísérelni, sőt, lehetetlennek is tartották, így viszont „nagyot lehetett vele dobni”.
Zawada pedig éppen ezt akarta: beírni Lengyelországot a hegymászás aranykönyvébe.
Az ötletéhez nem volt nehéz társakat találni, hiszen a kommunista blokkban akkoriban kevés lehetőség volt a kitörésre, utazni, pláne más kontinensre, ami azonban tökéletes táptalajnak bizonyult egy kivételes hegymászó-generáció számára. A lengyelek ráadásul teljesen kimaradtak az 1950 és 1964 közötti korszakból, a himalájai hegymászás hőskorából, amikor valamennyi nyolcezrest felfedezték és megmászták.
A NYOLCEZRESEK ELSŐ TÉLI MEGMÁSZÁSA
1. Mount Everest (8850 m), 1980. február 17.
2. Manaszlu (8163 m), 1984. január 12.
3. Dhaulagiri (8167 m), 1985. január 21.
4. Cso Oju (8188 m), 1985. február 12.
5. Kancsendzönga (8586 m), 1986. január 11.
6. Annapurna (8091 m), 1987. február 3.
7. Lhoce (8516 m), 1988. december 31.
8. Sisapangma (8027 m), 2005. január 14.
9. Makalu (8485 m), 2009. február 9.
10. Gasherbrum II (8035 m), 2011. február 2.
11. Gasherbrum I (8080 m), 2012. március 9.
12. Broad Peak (8051 m), 2013. március 5.
13. Nanga Parbat (8125 m), 2016. február 26.
14. K2 (8611 m), 2021. január 16.
Zawada ezt is pótolni akarta, ezért agilis és rátermett vezetőként a hetvenes évek közepén kiharcolta, hogy a hegymászóknak ne kelljen több hónapot várniuk útlevélre, hanem az élsportolókhoz hasonlóan kapjanak ők is úgynevezett sportútlevelet, amellyel sokkal könnyebb volt utazni. Így is négy-öt évbe tellett, hogy 1979-ben megkapják az engedélyt Nepáltól, hogy télen merészkedjenek a Himalája hegyei közé.
Zawada pedig mert nagyot gondolni, mert ha már ennyit kellett harcolni két ország bürokráciájával, rögtön a világ legmagasabb hegycsúcsát, a 8848 méteres Mount Everestet célozta meg. A lelkesedés megvolt, de akadt egy bökkenő: valójában a lengyelek semmit sem tudtak – nem is tudhattak – a téli himalájai hegymászásról. Például nagy hóra számítottak az alaptáborban, de száraz évszak lévén egyáltalán nem volt, viszont óriási szél fújt, amely alig-alig csillapodott az ottlétük alatt.
Az expedíció húsz lengyel mászóból és négy serpából állt, január elején együtt építették fel az alaptábort a Khumbu-gleccseren. Két hét múlva már a 7150 méteren felállított hármas tábornál jártak, a hurrikán erejű szél miatt azonban hosszú hetekig nem jutottak tovább. Ezek fényében a siker nekik is váratlan volt.
Krzysztof Wielicki és Leszek Cichy február 11-én indult egy utolsó rohamra, hat nap múlva, 1980. február 17-én pedig az alaptáborban recsegve megszólalt a rádió: „A csúcson vagyunk! Egyfolytában fúj az erős szél és elképzelhetetlenül hideg van.”
„Akkor már tíz éve másztam hegyet, ezért elég tapasztalatom volt. Nagy csapattal mentünk, én pedig annyira jól éreztem magam a magashegyi körülmények között, hogy mindig az első vonalban törtem az utat – mondta a Nemzeti Sportnak Wielicki, aki történelmet írva elsőként ért fel a legmagasabb pontra. – Nem hittem, hogy fel is juthatok a csúcsra, csak azért alakult így, mert amikor a nepáli engedélyünk lejárt volna, a Déli-nyeregben csak ketten voltunk olyan helyzetben, hogy esélyünk legyen a csúcstámadásra. Az engedély utolsó napján jutottunk fel.”
Az Everest negyven évvel ezelőtti sikeres téli csúcsmászása után új lendületet kapott a lengyel expedíciós hegymászás, és az elkövetkező években további hat nyolcezres hegyet is elsőként hódítottak meg télen lengyelek: 1984-ben a Manaszlut, 1985-ben a Dhaulagirit és a Cso-Ojut, 1986-ban Kancsendzöngát, 1987-ben az Annapurnát, 1988-ban a Lhocét. A hegymászóvilág pedig megtisztelő nevet adott a lengyel hegymászóknak, ők lettek az azóta már legendává váló „Jégharcosok”, akiknek a vezetésével új fejezet kezdődött a himalájai hegymászás történetében.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
