A tiroli Reinhold Messnert a hatvanas évek végén már Európa egyik legjobb hegymászójaként tartották számon, aki öccsével, a nála nem egészen két évvel fiatalabb Güntherrel az Alpok legnehezebb falait mászta meg olyan sebességgel, ami híressé tette őket alpinistakörökben.
Akkoriban a Himalájába utazni csupán kevesek kiváltsága volt, és amikor a német Karl Maria Herrligkoffer 1970-ben expedíciót szervezett a Nanga Parbatra, szóba került Reinhold neve is. A vállalkozás ugyanis az addig még megmászatlan Rupal-falon, a világ legnagyobb összefüggő szikla- és jégfalán át szerette volna elérni a 8126 méteres csúcsot. Reinhold közbenjárására pedig meghívták megszokott mászótársát, az öccsét is.
Miként az Alpokban, a Himalájában is terv szerint jutottak egyre feljebb, június 26-án pedig az ötös táborban ültek a sátorban, és várták az alaptábor jelzését, milyen idő lesz másnap. A megbeszéltek szerint a kék jelzésű rakéta jó időt jelent, a piros pedig rosszat. A vezető, a mindent irányítani akaró Herligkoffer azonban véletlenül pirosat lőtt fel, holott az előrejelzések jó időt jósoltak. A téves, de ettől még kedvezőtlen hírek ellenére az akkor 25 esztendős és vakmerő Reinhold hajnalban nekivágott az útnak – egyedül.
Reinhold Messner megszállottan kereste elveszített öccse holttestét. Fotó: AFP/Daniel Roland
Másnap, ébredés után azonban Günther úgy döntött, bátyja után mászik a jégfalon, és egy bravúros szólóval utolérte testvérét. Az akciónak azonban súlyos ára volt, ugyanis a gyors mászástól teljesen kimerült, egyre inkább mutatkoztak a magashegyi betegség tünetei. A csúcs elérése után mindketten látták, képtelenek visszaereszkedni ugyanott, ahol felmásztak, ezért a hegy másik oldalán, a Diamir-falon kellett lejutniuk a völgybe.
Hogy ezután mi történt, csak Reinhold elmondásából tudjuk, aki hat nap múlva tért vissza az alaptáborba. Két napon át kísérte öccsét, de mindketten fizikai és mentális erejük végén jártak. Reinhold próbált segítséget hívni, de amikor előrement, hiába várt testvérére, Günther sohasem érkezett meg. Valószínűleg elsodorta egy lavina, Reinholdon pedig helyi pásztorok segítettek.
Utána azonban nemcsak az öccse elvesztésével járó lelki teherrel, és a súlyos fagyási sérülésekkel kellett megküzdenie (hét lábujját veszítette el a Nanga Parbaton), hanem az expedíciós társak ellenségeskedéseivel is, akik azzal vádolták, hogy saját ambíciói oltárán áldozta fel öccsét.
Reinhold válaszul beperelte őket, meg is nyerte a pert, ám annak ellenére, hogy tudta, vádlóinak nincs igazuk, a lelke nem nyugodott meg. Már 1971-ben visszatért a Nanga Parbathoz, hogy megtalálja és hazavigye öccse holttestét, majd 1973-ban, 1977-ben s 1978-ban is vezetett expedíciókat a hegyre – eredmény nélkül.
Aztán 2000 júliusában egy tiroli hegyi vezető talált egy sípcsontot a Diamir-falon, és a DNS-vizsgálatok megállapították, hogy Günther Messneré.
Öt évvel később két pakisztáni egy hegymászó holttestére bukkant 4300 méter magasan, amelyről nemcsak az derült ki, hogy Güntheré, hanem az is, hogy Reinhold Messner nem hazudott, valóban együtt mászott le öccsével.
Bár az ügy megoldódni látszott, a korábbi társak közül többeket nem győzött meg, ugyanakkor nem valószínű, hogy ez érdekelte az idén 78 éves Reinhold Messnert, aki évtizedeken át viselte magán a bélyeget. Lelkierejéről tanúskodik, hogy rendre visszatért a Himalájába, mászásai révén pedig a világ legjobb és legeredményesebb hegymászójává vált.
Valaminek a kezdete
Reinhold Messner az 1970-es tragikus Nanga Parbat-mászás után nem fordult el a világ legmagasabb hegyeitől. Sőt, intenzívebben kezdett foglalkozni a himalájai mászással, mert lábujjai lefagyása miatt nem tudott olyan szinten alpesi sziklafalakat mászni, mint korábban. Egymás után jutott fel pótlólagos oxigén nélkül a legmagasabb csúcsokra, köztük 1978-ban a 8849 méter magas Mount Everestre, és 1986-ra elsőként mind a tizennégy nyolcezer méter feletti hegyet megmászta.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
