A fejes- és szabadrúgásgóljairól híres Hrutka János aktív játékos-pályafutása után sem távolodott el a sporttól. Rendszeresen jár futni, korábbi klubtársával, Lisztes Krisztiánnal pedig már a félmaratoni távot is teljesítette. Ahogyan fogalmaz: „Futás közben az ember teljesen kikapcsol, és olyankor jutnak eszébe a legjobb ötletek.”
A futás mellett olyan sportokat is kipróbált, melyekről korábban álmodozni sem mert.
„Amikor szögre akasztottam a focicsukát, végre eljött az ideje, hogy kipróbáljak minden olyan sportot, amely a profi szerződésem miatt addig tiltólistán volt – mondta a „Rudinak” becézett egykori labdarúgó. – Mindig is féltem a bungee jumpingtól, mégis leugrottam a kétszázhúsz méter magas Verzasca Dam duzzasztógát tetejéről, amely Európa legmagasabb kötélugró helye.”
Hrutka igazi „nagy dobása” azonban nem egy ugrás, hanem egy mászás volt: 2017-ben a Mount Everesten járt, ahol egy kéthetes túra keretében feljutott a Kala Patthar 5643 méteres csúcsára.
„Belső indíttatásból vágtam neki ennek a kalandnak. Már régóta érett bennem az elhatározás, hogy olyan dolgokat vigyek véghez, amelyek lelki feltöltődést és új impulzusokat nyújtanak. A gyerekeim születését követően két évvel ezelőtt volt lehetőségem először arra, hogy hosszabb időt legyek távol tőlük, és nekivágjak a Mount Everestnek” – mesélte.
Jóllehet egy amatőr számára kemény felkészülést igényel egy ilyen hegyi túra, Hrutka Jánosnak, aki játékoskarrierjét követően mindvégig edzésben maradt, csupán arra kellett figyelnie, hogy megőrizze állóképességét:
„A kiutazás előtt nagyon figyeltem arra, hogy többet eddzek, mint általában, és a túravezetővel is több alkalommal konzultáltam arról, mire kell majd számítani a magaslati levegőn.”
Egy ilyen hegyi túrán azonban vannak olyan események, amelyekre nem lehet előre felkészülni. Az egykori futballista elmondta: a 3500 méteres magasság már meglehetősen igénybe veszi az ember szervezetét, aminek következtében hat kilót veszített testsúlyából.
Ami különleges erőpróba volt, hogy 4000 méter felett pedig már napi két fájdalomcsillapítót kellett szednie ahhoz, hogy leküzdje fejfájását, és eljusson a kitűzött célig. Elmondása szerint meglehetősen kimerítő és megterhelő volt az a tizennégy nap, amit a világ legmagasabb hegycsúcsai között, a komfortzónáján kívül kellett eltöltenie. Amikor pedig elérkezett a holtpont, az örökzöld Fradi-nóta tartotta benne a lelket: „Küzdeni mindig, feladni soha!”
„Nálam is eljött az a pillanat, amikor szellemileg annyira elfáradtam, hogy feltettem magamnak a kérdést: miért is vagyok én itt? Ilyen állapotban még a legapróbb részlet is könnyen kiboríthatja az embert. Mivel soha életemben nem adtam fel a magam elé kitűzött célokat, így most is összeszorított foggal lendítettem át magamat azon a kritikus ponton, amelyet a fizikai leterheltség váltott ki belőlem.”
A megannyi nehézség és megpróbáltatás mellett azonban vidám pillanatok is akadtak a túra alatt.
„Négyezerkétszáz méter magasságban egy kolostor közelében volt a szálláshelyünk.
A kolostor melletti lankás területen volt egy focipálya, ahol az ottani szerzetesek éppen fociztak. Nekünk se kellett több, kihívtuk őket egy barátságos meccsre.
Életemben még soha nem játszottam olyan magasságban, mint akkor, főleg nem szerzetesruhában játszó ellenféllel szemben.”
Azok közül, akik teljesítették a túrát, van, akinek egy életre elég volt a hegymászásból. Másképpen vélekedik erről Hrutka János, aki temérdek erőt merített az Everesten szerzett élményekből.
„Nem vitás, annyi lelki tartást adott ez a túra, hogy a hazaérkezést követően azon kezdtem el gondolkodni, mikor állok neki újra hegyet mászni. Nagy szerepet játszott ebben az is, hogy a Mount Everesten többek között találkoztam Klein Dáviddal és Suhajda Szilárddal, akik egy hegymászó csoport tagjaként éppen csúcshódításra indultak. A csoportból néhány emberrel megbeszéltük, hogy közösen másszuk meg a Mont Blanc-t, ez a következő célkitűzésem.”
Kép forrása: rtl.hu
