Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára!

A súlyos balesetből visszatért Lengyel Ferenc felpülése után visszatért a Himalájába, és valóra váltotta régi álmát, feljutott az Ama Dablam 6812 méter magas csúcsára.

A 6812 méter Ama Dablam megmászására készült Lengyel Ferenc és Balogh Martin, párosuk október 13-án utazott el Budapestről, október 18-án megérkezett a nepáli Namche Bazaarba, majd 20-án folytatták útjukat a 3800 méteren fekvő Pangbochéba.

Másnap megérkeztek a 6119 méter magas Lobuche alaptáborába, amelyet a 2021-es súlyos balesetből felépülő Lengyel Ferenc akklimatizációs céllal megmászott, társa 5300 méterről fordult vissza, mert rosszul érezte magát.

A Kalifa Facebook-oldala már pénteken hírt adott arról, hogy az időközben az Ama Dablam alaptáborát elérő páros tapasztaltabb tagja, Lengyel Ferenc csúcsmászásra készül a napokban, majd hétfőn jött a hír, hogy magyar idő szerint szombat reggel 9.45-kor felért a hegy 6812 méter magas csúcsára.

„Elmondása szerint nagyon kemény mászás volt. A csúcstámadó szakasz a várakozásoknak megfelelően rendkívül technikás volt: csúszós, meredek és veszélyes, jég- és sziklafalakkal teli, amelyek környezetében omlásokra is számítania kellett, de erre felkészült! Szerencsére az időjárás kegyes volt, „csak” a szél nehezítette a mászását. Fent a csúcson 50 km/órás szél süvített.

Beszámolója szerint a II-es táborban nem volt elég hely, ezért kis pihenő után úgy döntött, hogy megkísérli egyből a csúcstámadó szakaszt szólóban megmászni. A II-es tábor és a csúcs között ugyanis nem mozgott senki a hegyen” – írta a Kalifa.

Lengyel Ferenc azóta bejelentkezett a kettes táborból, ahol pihennie kellett, vasárnap délelőtt pedig már vissza is ért az alaptáborba.

Előtte három magyar hegymászó járt az Ama Dablam tetején, 2017. október 20-án Darabont Eduárd, 2018. május 13-án Babina Balázs, tavaly november elsején pedig Csomor László.

Képek: Kalifa

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.