Négy tapasztalt magyar hegymászó, Szöcsi, azaz Csizmadia Péter, Pechtol Balázs, Mikolovits Veronika és Tolnay Katalin indult el 2009. október elején Budapestről Kínába, hogy a Himalája keleti részén feljussanak a Zsen Csung Feng addig még megmászatlan, 6079 méter magas csúcsára.
„Semmink sincs, csak egy fényképünk és a Google Earth, valamint néhány szatellitadat. Még azt sem tudjuk, melyik irányból vágjunk neki” – mondta Tolnay Katalin egy interjúban az indulás előtt. Nem a felkészületlenség miatt beszélt így, hanem mert a Himalájának arról a vidékéről még nem álltak rendelkezésre részletes adatok, éppen a felfedezés vágya volt a vállalkozás fő mozgatórugója.
Ehhez képest gond nélkül felértek 3100 méterig, ahol kialakították az alaptábort, onnan kiindulva pedig nagyjából négyezer méteren sikerült kiépíteniük az előretolt alaptábort. A továbbhaladás azonban már nehezebb volt, az ismeretlen terep és a rossz időjárás is lassította az északi falon felfelé igyekvő csapatot, amelynek két férfi tagja október 22-én már 5500 méterig jutott. Ott azonban úgy látták, új utat kell keresniük a csúcsra.
„Az északi falról visszapattantunk egyelőre, a fiúk ötezer-ötszázig jutottak, de onnan nincs tovább. Közben megint bejött a köd és a havazás…” – ez volt az utolsó bejegyzésük az expedíció honlapján, ezután nem adtak többé semmilyen életjelet magukról, és október 31-én nem érkeztek meg Csengtuba sem, ahogy az előzetes tervekben szerepelt.
Ekkor még nem gondolt senki tragédiára. A helyzetüket nehéz volt megítélni, mivel a Zsen Csung Feng eleve elzárt területen állt, nehezen megközelíthető hegy, éppen ezért a híradás sem volt olyan egyszerű, ami akkor még okot adott a reménykedésre. Mivel azonban továbbra sem jöttek hírek a mászóktól, november elejére világossá vált, valami váratlan történt velük.
November 4-én eltűntnek nyilvánították őket, 5-én pedig kínai mentőcsapat indult értük, amely meg is találta felszerelésük egy részét 4000 méteres magasságban.
A képek alapján kiderült, valóban tragédia történhetett. Egy gleccser nagy része levált a hegyoldalról, s hatalmas méretű jég- és sziklaomlást okozott, amely betemette annak a völgynek a nagy részét, ahol a magyar csapat táborozott. A négy hegymászó sosem került elő.
Jól látható a hegy leomlott része
A következő év júniusában keresőcsapat indult Magyarországról a tapasztalt Mécs László vezetésével, hogy megpróbálja megállapítani, mi történhetett és megtalálni a magyar hegymászókat. Tíz napig próbálkoztak, négyszer jártak fent a hegyen, és sikerült is rekonstruálniuk a történteket.
„A hegymászók számára egy ekkora méretű hegyomlás nem volt előre látható” – állapították meg. Mécs szerint a későbbi képek összehasonlításánál jól látszott, hogy – valószínűleg 2009. október 22-én este – rendkívüli méretű omlás történt. A keresés azonban nem vezetett eredményre, távozása előtt a magyar kutatócsapat egy emléktáblát helyezett el a mászók neveivel.
A hegy csúcsára nem sokkal a tragédia után, 2009. november 28-án egy kéttagú dán expedíció a másik oldalról próbálkozva feljutott – Martin Ploug és Kristoffer Szilas egyébként részt vett az eltűnt magyarok keresésében is. Mindmáig ez a magyar himalájai hegymászás legnagyobb tragédiája.
A magyar expedíciós hegymászás történetét áttekintő cikksorozatunkban legutóbb a legsikeresebb, 2007-es vállalkozásról írtunk, amikor honfitársaink két nyolcezresre, a Gasherbrum I-re és a Broad Peakre is feljutottak egy szezonban.
