Különleges és megható túrára vállalkozott kér argentin nő, akik édesapjuk emléke előtt tisztelegve megmászták az Andokban található, 6570 méter magas Tupungatót. Guillermo Vieiro negyven évvel ezelőtt, 1985-ben hunyt el a hegyen, majd negyven év elteltével egy hegymászó, Gabriela Cavallaro megtalálta a szerencsétlenül járt férfi hátizsákját. Felvette a kapcsolatot a lányaival, a 40 éves Guadalupéval és a 44 éves Azullal, ők pedig hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy édesapjuk emléke előtt tisztelegve felmennek a hegyre. Már csak azért is, hogy megnézzék, mit rejt a négy évtized elteltével előkerült hátizsák. Mindez azért is volt számukra lelkileg nehéz, mert nagyon kicsik voltak, amikor elvesztették az édesapjukat, így jóformán egyáltalán nem emlékeztek rá. Végül idén februárban négy túravezetővel és két filmessel felmentek, hogy lehozzák a csúcs közelében, 6100 méter magasan található hátizsákot.
Egy kabátot, egy hálózsákot, egy kulacsot, aszpirint, C-vitamint, késkészletet, és két tekercs filmet találtak benne.
„A családunkban a hegy szó is tiltott kifejezés volt – idézte az AFP hírügynökség Azult, aki négyéves volt, amikor az édesapja elhunyt. – Az édesanyánk egyáltalán nem akarta, hogy felmenjünk a hátizsákért. A családunkat teljesen megtörte a gyász. Eleinte én sem akartam megmászni a hegyet, őrültségnek tűnt az egész. De aztán teltek-múltak a hónapok, és végül úgy voltam vele, miért is ne? Az egésznek volt egyfajta spirituális jellege. Mintha az édesapám jelezte volna, hogy létezik, ott van velünk, és nem vagyunk egyedül. Az édesanyánk sohasem mesélt arról, ki volt ő. Annyit tudtunk róla, hogy hegymászó volt, így ez az expedíció kicsit olyan volt, mintha újra felfedezhetnénk és megismerhetnénk a történetét.”
A hátizsákban régi képeket is találtak az édesapjukról, aki a társaival együtt elsőként hódította meg a hegy keleti oldaláról mászva a csúcsot, ami azóta sem sikerült senkinek.